Tánc mint közös nyelv
Az előadások után tartották a XIV. szimpóziumot/tábort is a fesztivál résztvevőinek a július 21-22-i hétvégén. Az emberek életében vannak olyan pillanatok, amikor egy kicsit megáll az idő. Így érzett minden táncos, aki részt vett a fesztivál után rendezett táborban Buenos Airesben. Egy kicsit megállt az idő, a csapat olyan volt mint egy nagy család, mindenki jól érezte magát és új kapcsolatokat és barátságokat kötött. És bár vannak akikkel nem beszélünk azonos nyelvet, mégis a tánc nyelve közös volt számunkra. A táncpróbák, a közös programok, közös főzések, összehozták a táncosokat. A próbákon remek tánctanárok és koreográfusok tanítottak, többek között Hahn Kakas István, valamint Lőrincz Hortenzia. Csillogó szemekkel és tudásvággyal mentünk együtt a próbákra, hogy egy új táncot egy új közös nyelvet tanuljunk. Délelőttönként mezőföldi és székelyföldi táncoktatás volt, délutánonként pedig mezőségi táncdialektuson belül buzai táncokkal ismerkedhettünk meg.
A próbák közötti szünetekben, szabadidőben a táncosok lelkesen és kitartóan gyakorolták azt a lépést, etűdöt amit esetleg nem sikerült a próbán tökéletesen elsajátítani. Esténként a táncházban lehetett bemutatni a tanultakat élő zenére, ugyanis a Dűvő Zenekar muzsikált az előadáson és a táborban is. Nem csak muzsikáltak a zenekar tagjai, tanították is azokat a táncosokat akik játszanak valamilyen hangszeren, illetve Navratil Andrea énektanítással foglalkoztatott bennünket.
A tábor utolsó estéjén került sor a szervezők által rendezett flashmobra, melyen mindenki részt vett, átadták a fesztivált szimbolizáló vándor ereklyét, mely mindig annál az országnál van, aki szervezi a következő fesztivált, valamint a zárszó amely mindenkit meghatott és mindenkit figyelmeztetett, hogy eltelt a tábor, tovább megy az idő. A zárszó után a táncházban mindenki élvezte az utolsó estét és mindenki búcsút vett egymástól egy rövid időre. A következő, XV. Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozónak Sao Paulo ad otthont két év múlva.
