Virtuális utazás Lengyelországba Árpád-házi Szent Kinga nyomán

/ Kőszegi Blanka Zoé /
koszegi.blanka.zoe képe
Árpád-házi Szent Kingára emlékezve az Árpád Idősek Otthona lakóival egy virtuális utazást tettünk Lengyelországba.

Az Árpád Idősek Otthonában azon dolgozunk, hogy minimalizáljuk a koronavírus bekerülésének esélyét. A lakók telefonon keresztül, vagy Skype segítségével tudják tartani a kapcsolatot családtagjaikkal. A korlátozások nehéz helyzetet teremtenek mindannyiunk számára, ezért igyekszünk minél színesebb programokat nyújtani, hogy az egyhangú hétköznapokat egy kicsit érdekesebbé tegyük.

Az idősek nem léphetnek ki az otthon kapuján, éppen ezért az egyik program egy virtuális utazás volt Lengyelországba, Árpád-házi Szent Kinga nyomán. Egy előadás keretében minél több képpel illusztrálva próbáltam úgy megjeleníteni a helyeket, hogy a lakók maguk elé tudják képzelni azokat, mintha ők is ott lennének. Többen be is csukták a szemüket és úgy hallgattak, de voltak, akik inkább a fényképeket nézték.

A katolikus egyház július 24-én emlékezik Szent Kingára, IV. Béla magyar király lányára, aki nagyban hozzájárult a mai napig is tartó lengyel-magyar barátság kialakulásához. Több olyan lengyel hely is a nevéhez fűződik, amelyek ma már turisztikai látványosságok. Képzeletben az idősekkel mi is felültünk egy járműre, aminek segítségével bejárhattuk ezeket a helyeket. „Ellátogattunk” Csorsztin várához, ahonnan gyönyörű kilátásunk nyílt a szemközti várra, és a két vár közötti tóra. Azután egy tutajos kiránduláson vettünk részt a kanyargós Dunajec folyó 10 kilométeres szakaszán. „Utazásunk” fénypontja a Wieliczkai sóbányában 100 méter mélyen fekvő Szent Kinga kápolna volt. A kápolna 54 méter hosszú, 18 méter széles és 12 méter magas. Érdekessége még, hogy minden benne található szobor sóból lett kifaragva. Miután kellőképpen kigyönyörködtük magunkat tovább indultunk az utolsó állomáshoz, ami Ószandec településen található. 1280-ben ezen a helyen alapította meg Szent Kinga a klarissza kolostort; kicsivel több, mint 700 évvel később, ugyanezen a helyen II. János Pál pápa szentté avatta Árpád-házi Kingát.

Ez a közel két órás „utazás” segített mindenkinek egy kis időre elfelejteni a hétköznapi nehézségeket, problémákat és az idősek felszabadultan élvezték a „kirándulás” minden pillanatát.