Virtuális látogatás a Fradi Múzeumban

Tárlatvezetés egy kicsit másképp

/ Molnár Judit /
judit.molnar képe
Mielőtt ösztöndíjas időszakom végének elérkeztével elbúcsúztam volna a dél-amerikai magyar közösségtől, egy utolsó kirándulásra invitáltam őket Magyarországra: a budapesti Fradi Múzeumban tettünk látogatást, ahol Tobak Csaba múzeumvezető vezetett minket körbe a magyar sport egyik kiemelkedő sportegyesületét, a Fradit bemutató kiállításon.
A távolság ellenére is ellátogathattunk a Fradi Múzeumba (Tobak Csaba képe)Virtuális formában még a múzeum lelátójára is eljutottunk (Tobak Csaba képe)A játékosok öltözőibe is betekinthettünk (Tobak Csaba képe)Büszkén hallgathattuk a Fradi eredményeihez kötődő történeteket (Tobak Csaba képe)

Bár a karantén elején még az is hatalmas kihívásnak tűnt, hogy az eseményeinket virtuális formába ültessük át, a kilenc hónap alatt szinte természetessé vált az online felületek használata, olyannyira, hogy a rendezvények megtervezése során egyre inkább mertünk nagyot álmodni. Így történhetett, hogy záróeseményünk egy igazán formabontó program lett.

Ez egy igazi telitalálat volt – így éreztük magunkat, mikor a hozzászólások után megköszöntük Csabának a kupák, érmek és sportmezek világában tett látogatást. Több volt ez, mint egy hagyományos múzeumban töltött séta: kontinenseket átívelő élmény volt arról, hogy bár nemzetünk kicsi, ereje hatalmas és összefogással bármire képesek vagyunk.

Habár az év során tartott előadásaink nagy többségének témáját mentorommal együtt álmodtuk meg, igazán jól eső érzés volt számunkra, mikor ezúttal a Córdobai Magyar Kör fiataljai kerestek meg minket egy konkrét témajavaslattal: azt a kérést fogalmazták meg, hogy szívesen hallanának a magyar sportról. Bár rögtön tudtuk, hogy eleget teszünk majd az óhajuknak, én eleinte egy kicsit megszeppenve álltam a témához, hiszen bevallom őszintén, ezzel megtalálták az Achilles-sarkamat.

Ekkor sietett segítségemre Parti Adrienn, Dr Gelényi Csaba nagykövet úr felesége és bemutatott a Fradi Múzeum vezetőjének, aki 2019-ben a múzeum népszerűsítése végett már járt Argentínában. Csabával – a múzeum vezetőjével – pár hét múlva tervezgetni kezdtük, milyen formában lenne érdemes a gyűjteményt bemutatni. Felmerült, hogy előre felveszünk egy videót, amit feliratozva vetítünk majd le. Arra is gondoltunk, hogy kis videórészletek között Csaba irodájából mesél majd a látottakról. Azonban legnagyobb örömömre Csaba nem ijedt meg a kihívástól és végül a leginnovatívabb megoldásra bólintott rá, mégpedig, hogy a múzeumból élőben tart majd tárlatvezetést Zoom-on keresztül, azokhoz a tárgyakhoz és témákhoz igazítva a programot, amelyekkel kapcsolatban a résztvevők a legnagyobb érdeklődést mutatják.

Bár a virtuális világ útvesztőiben, a tucatnyi potenciális technikai malőr fenyegetésében könnyű lett volna öngólt lőnünk, Csaba a tőle megszokott lelkesedéssel és odaadással kalauzolt minket a magyar sport varázslatos világában. Hallhattunk arról, hogy változtak a tornaklub színei és emblémája, betekinthettünk az egykori játékosok öltözőibe és arra is fény derült, hogyan lehetséges, hogy a múzeum kiállított tárgyai között őriz egy Közép-Európai Kupa aranyérmet abból az évből, amikor a Fradinak nem volt ilyen győztes mérkőzése. Az eseményt Magyarország Buenos Aires-i nagykövete, Dr Gelényi Csaba nyitotta meg beszédével és Kerekes Miklós tolmácsolta élőben spanyol nyelvre, így azok is könnyűszerrel követhették a múzeumi túrát, akik nem beszélnek magyarul.

Az előadásnak köszönhetően igazán méltó módon zárhattam ösztöndíjas időszakomat, hiszen a csillogó szemű fiatalokat látva megbizonyosodhattam róla, hogy lesz majd, aki továbbviszi az általam megkezdett munkát. Lesz majd, aki a magyaroknak szurkol a meccseken, akár Argentína ellenében is, lesz, aki megosztja nemzeti eredményeinket és talán olyan is, aki felnőttként majd magyar színekben szerez érmet egy sportágban. A Fradi három jelszava: az Erkölcs, Erő és Egyetértés akár a mi közösségünk kulcsszavai is lehetnének és úgy gondolom, ilyen értékekkel még rengeteg gólt lő majd a córdobai magyarság.