A Windsorban töltött márciusi hónapról nehéz írni, már csak azért is, mert felét nem ott töltöttem. Ennek ellenére kísérletet teszek rá. A koronavírus okozta járvány mindannyiunk életére nagy hatással van, ez tagadhatatlan, így az én KCSP-s pályafutásomban is komoly változásokat okozott.
Március elején még gőzerővel készültünk a március 15-i megemlékezésre. A műsor mellett szándékunkban állt egy olyan esemény megszervezése, amely kimondottan a március 15-én történteket (és nem csak) dolgozta volna fel, gyerekekre szabva. Erre az alkalomra egy ismeretterjesztő vetélkedőt állítottunk össze Fábián Judit kollégámmal, amely során a gyerekek megismerkedhetnek a forradalom fontosabb történéseivel, kiemelkedő alakjaival, ezáltal is mélyítve tudásukat az egyik legfontosabb eseménnyel, amely a magyar történelmet és egyúttal jövőt is meghatározta. Az elméleti háttér felfedése mellett, minden állomás tartalmazott egy kézműves, aktív részvételt kívánó tevékenységet. Az előkészületek egész héten folytak, bár már februárban elkezdődtek. Amikor a kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy a járvány miatt bezárják az iskolákat három hétre, sorra érkeztek a hírek a lefújt alkalmakról, úgy döntöttünk az a legbiztosabb, ha – fájó szívvel ugyan – de mi is lemondjuk az eseményt, ezzel a gyerekek és szülők egészségét helyezve előtérbe.
A megemlékezés napjára a gyerekek és a szülők egy közös jelenettel készültek, amely a paraszti Magyarország egy pillanatképét ragadta meg, megjelenítve a folyamatát annak a példaértékű cselekedetnek, aminek köszönhetően sikerült az úgynevezett Kossuth bankó fedezetét begyűjteni, a nép apró, de annál nemesebb lelkű felajánlásainak köszönhetően. A próbák jó hangulatban teltek, egy gyönyörű példája volt az együttműködésnek, a törődésnek. Látva a gyorsan változó helyzetet, arra a konklúzióra jutottunk, hogy mindannyiunk egészségére nézve az a legbiztonságosabb, ha lemondjuk a fellépést.
Annak ellenére, hogy világszerte lemondták a március 15-i ünnepségeket, Windsorban erre még sor került. Az eseményre érthetően kevesen jöttek el. Mivel a fellépők közül is sokan hiányoztak, egy rövidített programmal és egy emlékplakett felavatásával ünnepeltünk.
Szerencsére a nemkívánatos fordulatok mellett voltak a márciusnak örömteli pillanatai is. A januárban indult számítógép-kezelői kurzus (egy alkalmat leszámítva) sikeresen befejeződött. A hét alkalomból álló képzésen összesen 11-en vettek részt, ebből 7 személy minden órán jelen volt. Ezek a diákok számára is élvezetes órák voltak. Diákjaink átlagéletkora meghaladta a 65-öt. Ők kezdő felhasználóivá váltak a technikai eszközeiknek, számomra pedig betekintést nyújtott abba a világba, amely teljesen életképes volt technika nélkül is, ebből adódon fedeztem fel, hogy a mi generációnk számára mennyire magától értetődővé vált már sok számítógépes művelet. Mindamellett, hogy alapvető mozdulatok és hasznos funkciók használatát sajátítottuk el együtt (a számítógép alapvető funkciói; kapcsolattartás különböző platformokon: e-mail, Skype, Facebook; szövegszerkesztő használata), a diákok betekintést nyertek az internet adta szórakozási lehetőségekbe is (böngészők használata, Pinterest, YouTube, Netflix, Spotify). Ezek az órák kimondottan élvezetessé tették a hétfői napjaimat. Ezúton is köszönöm minden résztvevőnek a bizalmat! Egy élmény volt.
A hazatérést követően – úgy hiszem minden kollégámmal együtt – főként a kreativitásunkra alapozva kezdtük újjászervezni az immár csak kizárólag online térben történő aktivitásokat. A kihívást ebben nem csak az jelenti, hogy mi mennyire vagyunk kreatívak, hanem az is, hogy a túloldalon ülők mennyire lesznek kaphatóak rá.
A helyzet adott, változtatni rajta csak azzal tudunk, ha otthon maradunk, így igyekszem a legjobb tudásom szerint alkalmazkodni az adott feltételekhez, és továbbra is értéket átadni a windsori magyar közösségnek.
