Amióta csak emlékszem, úton vagyok: minden születésnapomat egy új országban, egy új történet közepén találtam. Az évek során a felfedezés nem csak szenvedély, hanem hagyomány lett: minden évben kiválasztok egy helyet, ahová a szívem vezet. Harminc ország és megszámlálhatatlan kaland után idén Austin és San Antonio lettek a következő állomások.
Szerdán, a hálaadás előtti napon töltöttem be a 27. életévemet Texasban. A hálaadás az Egyesült Államok egyik legrégebbi és legfontosabb ünnepe, amely a múlt év áldásaiért való köszönetadásra épül. Történelmi gyökerei egészen 1621-ig nyúlnak vissza, a zarándokok és a wampanoag őslakosok közös betakarítási ünnepéig. Mára a hálaadás a családi együttlétek, a bőséges étkezések, a parádék és az amerikai futball kulturális szimbóluma lett, melyet minden év novemberének negyedik csütörtökén tartanak. Ha választhattam volna, sem kívánhattam volna méltóbb ünnepet a születésnapom mellé: számomra a hálaadás valódi lelki jelentőséggel bír.
A Kőrösi Csoma Sándor Program keretében Dallasban egy olyan magyar közösségbe kerültem, amelynek tagjai nemcsak támogatóak, hanem szeretettel és lelkesedéssel vontak be mindennapjaikba. Néhány különleges embernek köszönhetően testileg, lelkileg és hitben is épülhetek. A születésnapomat idén azzal töltöttem, hogy apró sajttortácskákat sütöttem, és személyes leveleket írtam azoknak, akik itt-tartózkodásom alatt szeretettel és törődéssel fordultak felém. E gesztus számomra nem csupán egy ünnepi kedvesség volt, hanem a hálaadás lényegének személyes megélése is.
Az idei születésnapi hétvégémet Austin és San Antonio felfedezésével töltöttem. Egy alapvetően „utazós” családba születtem, ahol a mozgás és a világ megismerése mindig természetes része volt az életünknek. Így talán nem is meglepő, hogy 2016-ban alig tizennyolc évesen elhatároztam, minden születésnapomat egy új hely felkeresésével ünneplem. Azóta tradíció lett belőle.
Tizennyolcadik születésnapomat Sydneyben, Ausztráliában töltöttem, az első kis ünnepi kiruccanás pedig Palm Beach-félszigetére vezetett. A tizenkilencediket Wollongong tengerparti városában ünnepeltem, ahol a születésnapomat egy ejtőernyős ugrással kapcsoltam össze. Húszévesen Tasmaniát fedeztem fel a családommal, majd huszonegy évesen Melbourne, Canberra és a Twelve Apostles vidéke következett. Ekkor, a születésnapomon, repülőre szálltam, és egy napra megálltam Dubajban, mielőtt továbbindultam Dél-Amerikába: Kolumbiába, Peruba, Chilébe, Argentínába és Paraguayba, ahol három hónapot töltöttem hátizsákos utazóként.
Huszonkét évesen, már Hollandiában élve, Giethoorn csatornái és Texel szigete adták a születésnapi élményeimet. Huszonhárom évesen Párizs, huszonnégy évesen Bécs és a karácsonyi vásár, huszonöt évesen pedig Isztambul következett. A huszonhatodik születésnapomat Egerben és Budapesten töltöttem, miközben Szardínia és más mediterrán helyszínek is felkerültek az adott év térképére.
A 2025-ös év azonban minden korábbi elképzelésemet felülírta: sosem gondoltam volna, hogy a huszonhetedik születésnapomat Texasban ünneplem majd. A családom ritkán tudott velem lenni ezeken az alkalmakon, de Isten adott szárnyakat és ők tanítottak meg repülni is. Éppen ezért különösen nagy ajándék számomra, hogy Isten mindig olyan embereket helyez mellém, akik családom helyett családdá váltak. Ilyen most az az erdélyi gyökerekkel rendelkező család is, amely szeretetteljesen befogadott.
Sokszor kérdezik tőlem: „Hol van az otthonod? Hol van a szíved?” Sokáig nem tudtam egyértelmű választ adni, és talán ma sem tudok teljes bizonyossággal. De egyre inkább érzem, hogy számomra az otthon nem földrajzi koordináta, hanem egyfajta lelkiállapot: az a nyugalom, amelyet akkor érzek, amikor olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek és elfogadnak. Még fontosabb azonban, hogy sosem éreztem magam egyedül vagy elveszetten, amikor tudtam, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Mindig azt éreztem, hogy az utam valahol előre meg van írva; és ha elég figyelmesen élem az életemet, hallgatva a belső iránytűmre és mindenek fölött Isten vezetésére, akkor mindig megérkezem a következő állomásra. Nem korábban, nem később, hanem éppen időben.
