Önkénteskedés a Tanya javára
A hűvös idő ellenére szép számmal gyűltünk össze, és a „pálinkás jó reggelt” jegyében a fázósabbak egy munkavédelmi itallal indították a napot.
Ezt követően két csoportra osztottuk magunkat, egyik csapat a tésztáért, a többiek a csalamádéért voltak felelősek. Az óriási, egyenként csaknem négy kilós káposztafejeket a férfiak gyalulták,miközben az asszonyok a hagymát, paprikát aprították. Eközben a tésztás csapat már gyúrta a lisztből és a friss tojásból a kis cipókat, melyekből később a tészta készült. Mit ne mondjak, örültem, hogy viszonylag sokat járok edzőterembe, mert elég fárasztó egy munka. Érthető is, hogy manapság, rohanó világunkban egyre kevesebben állnak neki otthon készíteni, hiszen sokkal egyszerűbb bemenni egy szupermarketbe és lekapni a polcról egy zacskó házi jellegű tésztát. Ennek ellenére itt Dél- Afrikában nem olyan egyszerű az ember dolga, hisz nyilván nincsenek meg azok a fajta tészták, amiket otthon, ugyan nem szupermarketben, de a piacon mondjuk meg lehet venni. Így vagy keres az ember valamit, amivel tudja helyettesíteni, vagy nekiáll és megcsinálja magának. Sosem fogom elfelejteni életem első házi tésztáját, melynek elkészítésére még pár évvel ezelőtt került sor, mikor itt éltem. Kedves ismerőseinket, egy afrikaans házaspárt invitáltunk át magunkhoz vacsorára, vörösboros marhapörköltet főztem, és természetesen úgy gondoltam, hogy az tarhonyával az igazi… Azt hiszem, ha annyit mondok, hogy az igen keményre gyúrt tészta lereszelésének felénél megbántam ezt a döntést, az mindent elárul.
Estelle kérésére magyar zenével is készültem, népdalokat és Berecz András Legényes c. albumát hallgattuk, hogy munka közben a hangulat még emelkedettebb legyen. Miután kész lettünk a tésztával, kinyújtottuk tésztagéppel, majd 4 nagyobb asztalra tettük ki őket száradni, mielőtt végleges formájukra (cérna tészta, valamint széles metélt) lettek alakítva. Iparkodni kellett, hiszen ha túlságosan kiszárad a tészta, akkor már csak igen nehezen, vagy egyáltalán nem viszi a gép, kézzel pedig igencsak nehézkes lett volna formára vágni. Eközben a csalamádés csoport is buzgón dolgozott, mire mi végeztünk az összes tésztával, a hatvannégyből már csak pár befőttes üveg várt arra, hogy megtöltsék.
Igen jó hangulatban telt ez a nap, szinte fel sem tűnt, hogy milyen hamar elszaladt az idő. Fél kettő körül tudtunk asztalhoz ülni és ebédelni, Dóka Laci egy jó csülkös bablevest készített a dolgozóknak, míg Ferencz Bandi bácsi és Marika palacsintát, a Dugtig család csirkemájat és pálinkát, a Láposi házaspár pedig sós rudat hozott az önkénteseknek.
Izgatottan várom a jövő heti sütis kurzust, remélem azon is legalább ilyen szép számban leszünk.
