Közös összefogással megújul a táncpadló!

/ Tóth András /
toth.andras képe
Újabb módját találtuk meg annak, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki együtt a karanténhelyzetből.

 

A buenos airesi magyar néptánccsoportok életének talán legfontosabb helyszíne a próbaterem, amelynek padlója nagyjából 10 éve szolgálja az őt koptató sok-sok karaktercipő és egyéb lábbelik gazdáit. Az utóbbi években a padló többször is átesett kisebb-nagyobb javításokon, ezekre főleg azért volt szükség, mert az épületnek az a része, ami a tánctérhez közel esik, sajnos nedvességet kap, ami a fa szerkezetű padlóra is rossz hatással van. A városba érkezve, az első próbák után hamar felmerült az ötlet, hogy jó lenne, az akkori állapotában már inkább veszélyes, mint hasznos területet ismét kezelésbe venni, annak érdekében, hogy egy megbízhatóbb és a célnak jobban megfelelő hellyé varázsoljuk.

Mik is ezek a célok? Minden sportágban, így a néptáncban is fontos, hogy a talaj – amin ki-ki a maga szenvedélyének, hobbijának időt áldoz és azt gyakorolja – milyen tulajdonságokkal bír. A mi esetünkben az első szempont: a padlószerkezet legyen „rugalmas”. Pontosabban: nyelje el magába azokat az energiákat, amiket a néptáncban gyakori ugrások, dobbantások, koppintások okoznak, tehermentesítve ezzel a táncosok boka, térd és csípő ízületeit, valamint gerincoszlopukat. Ez egy hosszútávú, egészségvédelmi szempont. A második fontos kritérium a padlózat legfelső rétegére vonatkozik, ennek a felületnek a már említett bőrtalpú lábbelik megfelelő fokú csúszását és egyben tapadását kell biztosítania, csökkentve a balesetveszélyt valamint megnövelve a hatékonyságát és kihasználhatóságát. Ezenkívül igyekeztünk a körülményeket és az anyagi lehetőségeket figyelembe véve egy megbízható és hosszútávú megoldást kigondolni. Egyeztetések és megbeszélések, utánajárások és árajánlat vadászatok után osztottunk-szoroztunk, végül sikerült közösen megállapodni egy olyan struktúrában, amiben mindannyian egyetértettünk.

Ezután következett a tényleges munka, amit vidáman, jó hangulatban végeztünk a Regős Néptáncegyüttes tagjaival együtt, odafigyelve, hogy a gyülekezési szabályokat meg ne sértsük. 

A vizesedés problémáját teljes egészében nem állt módunkban megszüntetni. Azért, hogy ennek a hatásnak minél kevésbé tegyük ki a padlót, a fa részeket és a beton alapok egy részét is víztaszító aszfalt festékkel kezeltük le. Az elöregedett és meggyengült alkatrészeket kicseréltük, azokat a részeket pedig, amik nem károsodtak, a festés után újra felhasználtuk.

A felújítás előtti állapotban a padló fa elemei a vizesedés miatt megduzzadtak és egymásnak feszültek, ez a feszültség pedig megmutatkozott a táncfelület egyenlőtlenségében. Ahogy a lemezek a síkból felfelé vagy lefelé elmozdultak, veszélyes buktatókat alakítottak ki a padlón. Ezért fontos feladatunk volt, hogy először is a lehető legsimább, egyenletes, sík alapot képezzünk, amire majd az a réteg kerül, ami a tánc közben felülről érkező erőket hivatott csillapítani és elvezetni. Röviden így épül fel az új a szerkezet: vas gerendákra vastag rétegelt lemezt erősítünk, ezeket alulról is alátámasztjuk, erre egy vastag hungarocell réteg kerül, majd erre két réteg vékonyabb rétegelt lemez, legfelül pedig a balettszőnyeg védi a fát és biztosítja a kellő tapadást. Mindez egy 30 cm mély „medencében” helyezkedik el, így a rétegeket úgy állítottuk össze, hogy a végső felület a padló vonalával egy magasságba kerüljön. A felújítás várhatóan szeptember második hétvégéjére fejeződik be.

Köszönet mindenkinek, aki eddig is bármilyen formában hozzájárult a projekthez! Külön köszönjük az anyagi, logisztikai és munkaerő terén kapott támogatást az EMESE Kultúra és Ifjúságfenntartó Egyesületnek és a Regős Néptáncegyüttesnek.