Katalin-bál 2018 Nürnbergben

/ Juhász Gergely /
juhasz.gergely képe
Régi nürnbergi hagyomány szerint 2018-ban is megtartotta Katalin-bálját a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület. Elegáns vendégek, tánc, telt ház.
A nyitótáncKözönségtáncKatalin-bál 2018Katalin-bál 2018

Már a szeptemberi szüreti bálon felébresztették bennem a kíváncsiságot, hogy vajon milyenek lehetnek az itteni Katalin-bálok. A szüreti bálon ugyanis egyesek azt sugallták, hogy annak nagyságát és egyéb paramétereit lehet még fokozni:

„–Jó, jó kis buli, de várjál! Még nem láttad a Katalin-bált!”

Valóban lehet, de a Katalin-bál nemcsak a nagy résztvevői létszám – több, mint 360 fő – miatt jelent komoly tényezőt, hanem azért is, mert ez a rendezvény a nürnbergi magyar élet egyik régi, fontos vonatkoztatási pontja és társadalmi eseménye minden évben. Az ilyen rendezvényekre szokták mondani, hogy élő hagyomány: a jómagam huszonöt évével éppen feleannyi idős vagyok, mint a kultúregyesület, és jóval fiatalabb, mint a Katalin-bál maga. Nem csoda, hogy erre a programra is minden jegy elkelt.

Az este forgatókönyve szép, a helyiek számára már ismert elemekből állt össze. Ahogy a 2017-es Katalin-bál is, a ’18-as is a Tűzvirág Néptánccsoport nyitó keringőjével kezdődött. A tűzvirágosok idén felkértek engem is, hogy táncoljak velük, amire igent mondtam (bár gimnazistaként megfogadtam, hogy a szalagavatóm után legfeljebb az esküvőmön fogok újra keringőzni). Nem bántam meg, nagyon megtapsoltak minket.

A nyitótánc után felkértük a közönség egy-egy tagját keringőzni, ezzel elkezdődött a közönségtánc. A muzsikáról idén is a marosvásárhelyi Máthé Isti és zenekara gondoskodott. Az este folyamán fellépett Maneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera énekese, aki operett slágereket adott elő a bálozóknak. Máthé Istiék nagy hozzáértéssel aktivizálták a közönséget, majd később kicsit elcsendesedett a zene, és az egyesület nevében megajándékoztuk a Katalinokat és az Erzsébeteket egy-egy szál vörös rózsával. A buli ezután folytatódott hajnalig, akik pedig igazán jól bírták a strapát, másnap még részt vehettek Csiszár Rita nyelvész előadásán a kétnyelvű gyermeknevelés kérdéseiről.

Aki lemaradt volna, vagy még több ilyen programra vágyna, semmi oka az aggodalomra, mert a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület báli időszaka folytatódik: 2019 januárjában újévi operett gálával kedveskedtünk a helyi közönségnek, 2019 februárjában pedig a farsangi bállal folytatjuk.