Lukács Dalma, az intézet munkatársa nagy lelkesedéssel szervezte 13-ai utamat. Az előadásra vacsora után került sor, addig is a helyi magyarságról érdeklődtem vendéglátóimtól. Itt nincsenek nagy, helyi magyar közösségek, de Hofban néha akad magyar rendezvény. Megegyeztünk, hogy alkalmasint egy táncházzal hozzájárulok programjukhoz, ezzel segítve a magyar közösségek alakulását.
Készülődés, hangolás közben alkalmam volt hangszereimről mesélni Majoros Istvánnak, helyi segítőmnek. István valósággal itta szavaimat és nagy lelkesedéssel tolmácsolta közönségemnek, ezzel is színesítve előadásomat. Műsoromat a furulyafélék bemutatásával kezdtem. Megszólalt a kaval, a tilinkó, a sültü és a kettősfurulya. A közönség láthatóan nagy érdeklődéssel fogadta a számukra fura dallamokat, ritmusokat. Ez után a kobozt, és a dorombot szólaltattam meg, majd citeráztam. A közönség számára a „végső csapást” a tekerő megszólaltatása jelentette. Mégis figyelmesen hallgatták a számukra értelmezhetetlen ritmikájú dallamokat.
A hangszerek bemutatása után karácsonyi énekeket muzsikáltam, énekeltem. Hogy megjutalmazzam kitartó közönségemet, végezetül elciteráztam a számukra is ismerős „Ó szép fenyő”, és a „Csendes éj” című dalokat, amire sikerült megénekeltetnem vendéglátóimat. Kérdésemre, hogy mi tetszett nekik legjobban a dorombot és a tekerőt választották. Egy bátor jelentkezővel közösen is muzsikáltunk a tekerővel, én a billentyűket nyomkodtam, a kedves hölgy pedig a kurblit tekerte, így megtapasztalhatta annak nehézségét.
Érdekes élmény volt számomra műsort adni német ajkúaknak, jó volt látni, hogy végig sikerült fenntartanom a közönség érdeklődését, különböző népi hangszereimmel. Így mindnyájan egy élménnyel gazdagodva búcsúztunk. Ez úton is köszönöm Lukács Dalmának és Majoros Istvánnak akadályt nem ismerő lelkes szervezését, közreműködését.
