Délelőtt Szakály Anna és édesanyja, Szakály Erika vezetésével viaszos tojásfestéssel vette kezdetét a készülődés, melynek során az elsősöktől a nyolcadikosokig mindenki kipróbálhatta kreativitását és kézügyességét. Eközben az óvodában a kicsik Bogyó és Babóca bábjátékkal, tojáskereséssel és húsvéti játékokkal töltötték az időt.
A foglalkozások ideje alatt a Kodály teremben felállított asztalon egyre csak gyűltek a házi készítésű finomságok, melyek a szülők gondos keze munkáját dicsérik. Miután mindenki elkészült a tojások megfestésével, délben ünnepi lakoma vette kezdetét. Hagyományos sonka, főtt tojás, kalács, mangalica szalonna, hagyma, paradicsom és más zöldségek kerültek a tányérokra. A közös ebéd alkalmával szülők és gyerekek együtt élvezhették a finom ízeket, majd következtek a délutáni programok.
Az óvodások és iskolások összegyűltek, fiú és lány csoportra oszlottak. Kis Csilla tanárnő vezetésével a legbátrabb legények saját locsolóverssel készültek, majd közösen is verset mondtak a lányoknak és jelképesen meglocsoltak mindenkit, hogy a következő évben se hervadjanak el. Ezután a legmerészebb vállalkozók a földszintre igyekeztek és aranyág kapun keresztül kisétáltak az udvarra, a Búj, búj zöld ág gyermekdalt énekelve. Itt a fiúk már hatalmas vödrökkel várták a megszeppent lányokat és közösen elszavalták a „Zöld erdőben jártam…” kezdetű locsolóverset. A lányok köszönőverssel válaszoltak, majd igyekeztek kitérni a vödrökből rájuk zúduló friss víz elől. Végül a fiúk megkapták a jól megérdemelt csokoládé tojásokat és mindenki visszatért a Magyar Ház tantermeibe.
A felejthetetlen pillanatokat Kralovanszky Balázs fotós és Csibi Balázs KCSP-ösztöndíjas örökítették meg. Az ilyen alkalmak, melyek során játékosan és kreatívan tanulnak a gyerekek és az elméleti tartalom helyett a gyakorlati tudás kerül fókuszpontba, mély nyomot hagynak a diákok emlékezetében. Hagyományaink és népszokásaink ápolásával az itt született magyar kisgyermekek bepillantást nyerhetnek kultúránkba, melynek identitásformáló ereje hozzájárul a nemzeti összetartozás érzéséhez.