Apránként több és több programmal készültek a szervezők az odalátogatók számára. A Csöbörcsökkel együttműködve, hamarosan táncházzal és gyerekfoglalkozásokkal, az Erdélyi Szövetség jóvoltából pedig jó magyar borokkal gazdagodott a rendezvény.
A legkorábban érkezőket már várja az éppen elkészült toros káposzta, melyet vidám emberek főztek és porcióznak nekik (jókedvük különösen értékelendő, hiszen hajnalban a disznó még élt). Hamarosan a helyi idősek megtöltik a kolbászokat, a fiatalokat tanítják a mikéntekre, elkezdődik a sütés, és mikor mindenki kellőleg megéhezett, pompás lakoma várja őket.
A gyerekeknek ezalatt akad elfoglaltságuk bőven: a zenészek (idén a Fokos Zenekar volt a hangulatfelelős) nekik húzzák a talpalávalót: tánctanítás és gyerektáncház várja a szaporaléptű lurkókat. A szünetekben pedig egy egészen különleges programon vehetnek részt: merített papírt készíthetnek sajátkezűleg.
Miután az aprónép kitáncolta magát, újból tanítás következik, immáron a felnőtteknek, amelyet a táncház követ, amelyre szinte mindenhonnan érkeztek a környékről.
Az örömteli találkozásokra, kellemes, baráti beszélgetésekekre alkalmat adó stuttgarti disznóvágás nemcsak kuriózum a hleyi magyarok számára, hanem olyan kiemelkedő esemény, amely egyedülálló módon képes a hagyományok ápolására, továbbadására és megőrzésére, hiszen több generáció találkozásának olyan alkalma ez, amely egészen rendkívüli a diaszpórában élő magyarok életében.
