A Bocskai Magyar Iskola jótékonysági estje Melbourne-ben

Buli a 20-as évek modorában

/ Farkas Dorina /
farkas.dorina képe
Csillogó arany tányérok és evőeszközök az asztalokon. Strucctollak a vázákban. Fejdíszek és hózentróglik mindenfelé. Megérkeztek a táncos lábú gengszterek és flapper lányok a Bocskai Központba, hogy egész este mulassanak a 20-as évek jegyében.
Az ösztöndíjasok Dézsi Csabával, Melbourne református lelkészévelA gengszter apukák20-as évek dekoráció

Szeptember 2-án jótékonysági estre készültünk nagy lelkesedéssel a Bocskai Magyar Iskola javára: elérkezett a 20-as évek témájú buli napja! A szervezését már egy hónappal korábban elkezdtük, hiszen nem egy sima buliról volt szó: svédasztalos vacsora, csendes aukció, gyerektombola, meglepetés fellépés és jelmezverseny is várta vendégeinket. Este 6 órára, a kapunyitásra készen állt a Központ nagy terme, 20-as évek dekorációjában pompáztak az asztalok és a színpad, és természetesen volt egy kis sarok is a teremben, ahol korhű díszletben lehetett fotózkodni a csinosabbnál csinosabb ruhákban.

A Bocskai Iskolának ebben az évben ez volt az apák napi bulija, hiszen éppen erre a hétvégére esett itt Ausztráliában ez az ünnep, ezért a vacsora után egy igazán izgalmas meglepetés várta a vendégeket. Mentorom, Makkai Márti kitartó toborzásának köszönhetően találtunk hat apukát, akik kezdetben kissé bizonytalanul, de a lelkesítő beszédeim hatására egyre nagyobb örömmel és lelkesedéssel vettek részt a táncpróbákon. Bizony! Sikerült rávenni ezeket a "gengsztereket", hogy megmutassák tánctudásukat, amit az én segítségemmel tanultak meg. Csak két táncpróbánk volt a nagy fellépés napjáig, de így is nagyon nagy sikert arattak a bulin! Volt itt minden, pénzszámolás, maffiavezér, üzletkötés, koccintás – azt mondták, anélkül nem tudnak táncolni – és végül a tánc! Én nem is lehettem volna büszkébb rájuk, de úgy láttam, így volt ezzel mindenki más is, hatalmas tapsot kaptak.

Olyan jó hangulatot csináltak az apukák, hogy mikor a közös charleston tánc tanulására került sor, nem is kellett túl sokáig noszogatni a táncos lábú vendégsereget, hogy a táncparkettre pattanjanak és ellessenek egy-két mozdulatot ösztöndíjas társamtól, Tokaji Tamarától. Utána pedig folytatódott a bulizás szabadon, az új tánclépéseket is felhasználva természetesen.

Főszervezőként, koreográfusként és konferansziéként hol a táncos apukákat próbáltam összegyűjteni egy utolsó próbára – nem tartom kizártnak, hogy néha nehezebb volt velük, mint a gyerekeikkel, egy zaklatottabb próba alkalmával ezt a gondolatomat velük is megosztottam – vagy éppen a konferansz-házigazda szerepemhez kerestem a mappámat, amit valahova letettem és persze ott is felejtettem, de ki tudja már hol, vagy egyéb elintéznivaló miatt futkároztam fel-le a teremben. De eközben amerre néztem, mindenfelé beöltözött, jókedvű embereket láttam, ami hatalmas örömmel töltött el.

Számomra óriási sikerélmény volt ez az esemény, hiszen sikerült egy olyan ötlettel előállnunk a mentorommal, amivel fel tudtuk kelteni az emberek érdeklődését nem csak a Bocskai közösségében, hanem más közösségekben is. Visszajelzésekből is azt hallottuk, hogy mindenki nagyon jól érezte magát. Különösképpen lenyűgöző volt látni, hogy tényleg mindenki megpróbált kicsit a 20-as évekhez illőn öltözni, csodásan nézett ki a terem, mikor megtelt a sok gengszterrel és flapper lánnyal.

Igaz, hogy én voltam a főszervező, de a szülők és a mentorom segítsége nélkül semmiképp sem tudtam volna megszervezni egy ilyen színvonalú eseményt: volt, aki a dekorációban , más a csendes aukció és a tombola megszervezésében segített, vagy épp a vacsoránál sütött-főzött valamit. Igazi közösségi esemény volt, az elpakoláshoz is sok segítő kéz maradt a buli végére. Az átütő siker legbiztosabb jele az volt, hogy még a buli vége előtt érkeztek ötletek arra, mi legyen a következő összejövetel témája. Még az is lehet, hogy majd a Vadnyugaton kötünk ki!