Adventi istentisztelet Ingolstadtban

/ Marton Krisztián /
marton.krisztian képe
Az adventet meg kell ünnepelni, de mi több, meg is kell érteni, és a szívünkbe kell zárni. Erre ösztönzött bennünket Csákvári Dániel müncheni református lelkész adventi prédikációjában és ezt segítette Tóth Pál Zoltán nürnbergi KCSP ösztöndíjas is, aki a hangszereivel és a népi adventi énekekkel tette szebbé adventünket.
IstentiszteletÉnekesek és zenészekCiteraKoboz

December 17-én gyűltünk össze Ingolstadtban, és hála Urunk kegyelmének, az ingolstadti gyülekezet tagjai szép számmal jelen voltak. Az istentiszteletet Csákvári Dániel, a müncheni református gyülekezet lelkésze tartotta, és beszélt az adventről, a várakozásról, az éberség fontosságáról. S természetesen imádkoztunk és énekeltünk is, hiszen a Mennyei Úr magasztalására gyűltünk össze. S ez után Tóth Pál Zoltán KCSP ösztöndíjas, Kenyeres Mariann, aki tehetséges gyülekezeti tag (ő vezeti a kórust Ingolstadtban és ő a kántor is) s még páran közösen népi adventi énekeket énekeltek el, amihez gyönyörűen szóltak a hangszerek (citera, koboz, furulya, cserépdob). Nagy öröm volt, hogy nemcsak általuk előadva szólaltak meg az egyes énekek, hanem a gyülekezet is együtt énekelt. Köszönjük Zoltánnak, hogy eljött hozzánk és szolgált köztünk, és hálásak vagyunk megtartó Istenünknek, hogy várhatjuk Jézus Krisztust visszajönni, s hogy még élünk!