Kányádi Sándor: „A megmaradás nem ajándék, hanem munka.”
Utazás vissza San Franciscóba
A tavalyi évemet a San Franciscó-i Öböl térségében töltöttem Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) ösztöndíjasként, az Eszterlánc Magyar Népi Együttesnél. Idén ismét ösztöndíjas vagyok, ezúttal Bécsben, a Délibáb Néptáncegyüttesnél.
2026 januárjában lehetőségem nyílt arra, hogy három hétre visszatérjek San Franciscóba az Eszterlánchoz, és részt vegyek a májusban megrendezésre kerülő fesztivál előkészítő munkáiban – többek között koreográfiák felújításában és táncpróbák vezetésében. Ezt az utat már az előző év májusában elhatároztuk, akkor még nem tudva, hogy végül megvalósulhat-e. Nagy örömömre a KCSP vezetősége engedélyezte az utazást, így – ha nem is hosszú időre – be tudtam kapcsolódni az itteni munkába is. A bécsi Délibáb Néptáncegyüttes sem maradt magára: távollétem alatt neves oktatók folytatták az együttes szakmai munkáját.
január 8-án indultam az Egyesült Államokba, és február 2-án érkezem haza Magyarországra, ahonnan már utazom is tovább Bécsbe.
Az elmúlt három hét során segítettem az Eszterlánc és a Mazsola gyermek-néptáncegyüttes próbáin, egy alkalommal részt vettem a cserkészet programján is, valamint két hét alatt a Crossroads Banddel egy nagy sikerű koncertet is sikerült megvalósítanunk és még vár ránk egy táncház ahol táncházgazdaként szolgálok majd.
Az Eszterlánc tagjaival még a KCSP előtt, három évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy korábbi utam során, de a tavalyi kilenc hónap valóban életre szóló barátságokat hozott. A Délibáb tagjait szintén korábbról ismertem, mielőtt ösztöndíjasként hozzájuk kerültem volna. Mindezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert meggyőződésem, hogy ha az ember egyszer bekerül egy igazán jó közösségbe, ahol közösségépítő munkát végez, attól kezdve felelősséget vállal az adott közösségért.
Talán furcsán hangzik, de ilyenkor az ember egyfajta „gondoskodó szülő” szerepet is magára ölt: részt vesz a közösség életében, miközben a közösség a bizalmába fogadja. Ez óriási dolog. A néptánc – sok más mellett – pontosan ilyen műfaj. Bárcsak többfelé lehetne szakadni…
Ahogy eddig is, most is szeretném hangsúlyozni: a diaszpórában élő magyar közösségeknek óriási szükségük van az anyaországból érkező, friss tudással rendelkező, a kultúrában jártas szakemberekre. Rendkívül hálás emberekről van szó. De mi is a hála? Az ő szeretetük és bizalmuk. Ezt kapjuk cserébe – és ennél nagyobb fizetség nincs a világon.
Elengedhetetlennek tartom a visszakapcsolódást.
Sajnos több réteg becsüli alá ennek fontosságát és kérdőjelezi meg e munkának az értékét és szerepét. Itt a produktum nem feltétlen kézzel fogható. A kőműves házakat épít, a szakács főz, mi közösséget építünk.
Évek óta járok így együttesekhez, és megfogadtam, hogy a jövőben is szeretnék része maradni ezeknek a közösségeknek – még ha évente csak néhány hét erejéig is.
A közösséghez való tartozás számomra nem csupán feladat, hanem élmény. Minden közös próba, koncert stb. olyan pillanat, amely visszaadja az energiát, és emlékeztet arra, hogy amit adunk, az formálja a közösséget. Ez a kapcsolat ad értelmet az ittlétemnek, és erősíti az elköteleződésemet a közösség iránt és a szakmám iránt.
Végezetül köszönöm mindent az Eszterlánc (USA) és a Délibáb (AT) tagjainak, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program vezetőségének a lehetőséget.
