Ez ösztöndíjasként egy kicsit nyugodtabb feladatkör, más segédkezési mód. De ennek is megvannak a szépségei, például, hogy minden iskolai alkalmat olyan lelkesedéssel várok és fogadok, mintha az ember első napja lenne egy iskolában. Már ha az az első nap szép emlék gyerekkorból.
És nekem bizony szép emlék volt. Így a Readingi Magyar Iskola alkalmait tényleg lelkesedéssel és izgatott várakozással töltöm, mert tudom, hogy érdekes, jó emberekkel találkozom, érdekes új dolgokba vághatok bele, érdekes új kalandokba keveredek. Olykor. Máskor pedig nyugodtan csak átszaladunk mindenen. De az is teljesen rendben van.
Az iskolai csoportok közül, most az Őzikékékkel és egy kicsit a Mókusokkal foglalkoztam. Először egy kis papírszínházas meseolvasással hangolódtunk, ahol a Holle Anyó mesés történetével ismerkedtünk. Később pedig, már csak az Őzikék csoportjával átmentünk a saját termünkbe, hogy gyakoroljuk a magyar ábécé különlegességeinek számító mássalhangzókat.
Az Őzikék öt-hét éves gyerekek, akik az angol iskolákban tanulják az írást és olvasást, amihez a magyar iskolában már csak némi kiegészítés kell. No meg persze érdekes feladatok, amik segítik a könnyebb megértést és egyszerűbb feldolgozást.
Úgy érzem, hogy ez az iskola nem csak hangulatával, de felkészültségével is remekül segíti a gyerekeket abban, hogy még jobban megélhessék és megérthessék magyarságukat. Mindig örömmel állok be a tanítási feladatokba, foglalkozásokba, mert tudom, hogy amit csinálnak az jó. És ami segítséget kapok tőlük, az magabiztosságot ad, hogy tudjam, amit csinálni fogok, az jó lesz.
