Erdélyi magyarként mindig különleges élmény volt számomra a március 15-i ünnep, arra azonban talán soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Magyarországtól ennyire távol, Argentínában ünneplem majd.
Mivel két argentínai magyar közösségben is dolgozom – a Chaco tartománybeli Villa Angelában és Coronel Du Gratyban –, az idei megemlékezés valódi eseménysorozattá vált. Több napon át ünneplőbe öltöztethettem a szívemet, és újra meg újra feltűzhettem a magyar kokárdát.
Március 15. Villa Angelában
Az ünneplést a villa angelai közösséggel nyitottuk március 13-án, pénteken, egy rendhagyó magyar óra keretében. Interaktív történelmi kvízzel idéztük fel az 1848-as eseményeket, majd a foglalkozást közös énekléssel zártuk: szabadságharcos dalokat fordítottunk és énekeltünk együtt. Ahogy az est közeledett, sorra érkeztek a meghívottak az ünnepségre, és a már kialakult hangulat szinte magával ragadta őket is – egyre többen csatlakoztak az éneklőkhöz.
Az esti ünnepséget a himnuszok közös eléneklése nyitotta. Megható volt megtapasztalni, hogy ilyen távol az anyaországtól mennyivel mélyebben, súlyosabban csendülnek fel a jól ismert sorok. Különösen emlékezetes marad számomra, ahogyan a közösség egyik legidősebb tagja, a 84 éves Vajda István bácsi énekelte a Himnusz sorait: kissé megkopott, de annál őszintébb magyarsággal.
Ezt követően többen is beszédet mondtunk (a szervezet elnöke, tagjai és jómagam is), és mindezt egy közös vacsora zárta, ahol lassan előkerültek a régi történetek, anekdoták, és még az is kiderült, hogy István bácsival ugyanazon településen (Gernyeszegen) is vannak rokonaink.
Másnap a gyerekeké volt a főszerep: egy bábos foglalkozás keretében húszárlovakat készítettünk, amelyeket aztán a gyerekek meg is mozgathattak, ők maguk is a huszárok szerepébe bújva egy kis időre.
A coronel du graty-i Nemzeti Ünnep
Coronel Du Gratyban is hasonlóan zajlottak az események. A Szia Pamuk gyerekcsoporttal – ahol idén több mint húsz gyerek csatlakozott – kedden emlékeztünk meg a szabadságharc eseményeiről. A gyerekek itt is kipróbálhatták magukat huszárként: elkészítették saját huszárlovaikat, majd néptánctanulással és népdalokkal hangolódtunk az ünnepre.
A március 16-án, hétfőn tartott ünnepséget szintén a himnuszok és a beszédek nyitották, majd közös énekléssel zártuk. Ezt követően spontán módon egy kör alakult ki, amelyben mindenki megosztotta, mit jelent számára ez az ünnep és a magyarsága.
A közösség táncosai – akik a Liliom néptáncegyüttest erősítik – arról beszéltek, milyen megható számukra az idősebb generáció előtt táncolni. Előkerültek a régi fényképek, történetek a szervezet alakulásáról, és arról is, ki hogyan talált rá a közösségre.
Ahogy hallgattam a többieket, bennem is megfogalmazódott egy gondolat: ahogyan a szabadságharc idején néhány fiatal képes volt változást elindítani, úgy ebben a közösségben sincs szükség másra, csak néhány tiszta szívű fiatalra, akik tenni akarnak, és megőrizni magyarságukat.
