A Rákóczi Alapítvány 2009 óta nyújt ösztöndíjat határon túli magyar egyetemistáknak, akik otthon vagy az anyaországban folytatják felsőoktatási tanulmányaikat. Az alapítvány nemcsak távolról ismeri ezeket a fiatalokat, hiszen a Rákóczi Mozgótábor révén személyesen is találkozik a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki középiskolásokkal, akik később pályázhatnak az ösztöndíjra.
Dr. Papp Aykler Zsuzsa, az alapítvány elnöke elmondta, az egyetemisták a pénzügyi támogatást évente két alkalommal — márciusban és októberben — igényelhetik. A sikeres pályázók egy egyszeri, legfeljebb 500 dollár értékű támogatásban részesülnek. Az idei tavaszi fordulóban 42 pályázat érkezett.
A bírálóbizottság csaknem 22 000 dollárnyi összeget ítélt oda.
A Rákóczi Alapítvány rendkívüli hálával tartozik mindazoknak az adományozóknak, támogatóknak, barátoknak, akik hozzájárulnak a program fennmaradásához. A fiatalok névreszóló köszönőleveleit az alapítvány minden alkalommal továbbítja az adományozók felé, így ők maguk is visszajelzést kapnak arról, milyen nagy jelentősége van segítségüknek – mondta Dr. Papp Aykler Zsuzsa.
A határon túli magyar fiatalok mindennapi nehézségei
A pályázatokból és levelekből világosan kirajzolódik, milyen rendkívüli terhek alatt tanulnak a fiatalok a különböző régiókban. Ukrajnában immár ötödik éve tart a háború, amely családokat szakít szét, és sok fiatalt fenyeget a bevonulás veszélyével. Egy kárpátaljai pályázó így ír:
„Édesanyám kilenc évvel ezelőtt hunyt el. Testvéremmel és édesapámmal a nagyszüleimmel éltünk együtt a 2020-as évek kezdetéig. Édesapám az elmúlt öt évben a Covid-járvány és a háborús helyzet miatt nem tudott hazatérni Magyarországról, ahová a család helyzetének jobbátétele miatt ment dolgozni. Ez idő alatt mindössze kétszer találkoztunk vele személyesen.”
Egy másik kárpátaljai lány a következőket írta levelében:
„A háború leginkább mentálisan viselt és visel meg. Hála Istennek, nálunk Kárpátalján, csendesebb a helyzet, mint Ukrajna többi részén. Viszont itt sokkal szigorúbb a férfiak besorozása. Jönnek, elfognak, betuszkolnak egy furgonba és visznek is. Nem érdekli őket van-e felmentésed vagy sem. A férfiak nagy része már a háború kezdetétől otthoni rabságra ítélte magát, hogy megóvja életét. Még a szomszédba sem mernek átmenni. A félelem, az aggodalom, a rettegés mindig bennem van. Gyakran megszólal a légiriadó, ami hátborzongató érzést kelt bennem. Ilyenkor félbemaradnak az előadások, az egyetemen és kénytelenek vagyunk óvóhelyre sietni. A riadók után újra kezdődik az oktatás. Vannak napok, amikor többször is megszólal vagy éppen több órán át tart.
Az infláció megviseli anyagilag a szüleimet. Az élelmiszerek, a rezsi és további termékek ára rohamosan nőtt és nő is, de a fizetések nem. Sőt a fizetésekből is levonnak egy nagy összeget a háború támogatására. Volt olyan is, hogy édesapám csak a fél fizetését kapta meg emiatt. Mivel folyamatosan támadják az ország infrastruktúráit, ezért gyakoriak az áramkimaradások. Mostanában a nap 24 órájából min. 18 órát nincs áram. Nem tudjuk, hogy mit várjunk a jövőtől.”
A nehézségek nemcsak Kárpátalján jelentkeznek. Egy délvidéki fiatal így írta le a családja helyzetét:
„Édesapámmal kettesben élünk, ő az egyedüli pénzkereső. Anyukám még kiskoromban meghalt, testvérem elköltözött. Egy fizetés nem sokra elég, ráadásul mi segítünk az idős nagyszüleimnek is. Apukámnak havonta fizetnie kell a házra felvett kölcsönt is.”
Erdélyben továbbra is jelentős versenyhátrányt jelent a magyar fiatalok számára a román nyelven történő kötelező érettségi vizsga, valamint a magyarok lakta területek anyagi nehézségei.
Egy erdélyi pályázó a következőket írta:
„Napjainkban felénk egy egyetemista számos kihívással néz szembe, ezek közül kiemelném az anyagiasságot és a megélhetés problémáját. Kolozsvár árai egyre inkább növekvőben vannak, főként, ami a lakhatást és a tandíjakat illeti, ezzel szemben pedig kevés az ösztöndíj. Én egy egyszerű mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó családból származom, aminek a jövője elég hanyatlóban van, értékét és megfizetettségét tekintve alacsonyan helyezkedik el, a munka és áldozathozatal mennyisége azonban annál sokkal több. Édesapám gazdálkodó, édesanyám háziasszony és van egy lánytestvérem, aki már férjhez ment, családjával külföldön tartózkodik. Szüleim büszkén támogatnak ugyan, segítenek amennyire tőlük telik, hogy az egyetemi diploma megszerzése által egy jobb és biztosabb jövőt alapozzak meg magamnak, én azonban nem szeretném megnehezíteni nekik ezt az időszakot, annak ellenére sem, hogy sok kiadással jár.”
Miért fontos a támogatás?
Ezek a történetek megmutatják, milyen sokat jelent egy-egy ösztöndíj azoknak, akik bizonytalan körülmények között próbálnak tanulni és jövőt építeni. Fontos, hogy a fiatalok érezzék: nincsenek egyedül, valaki messziről, akár Kanadából is gondol rájuk, és támogatja őket.
A Rákóczi Alapítvány számára a határon túl élő magyar fiatalok segítése szívügy, hiszen minden magyar fiatal az egységes magyar nemzet része, ahogyan mi is azok vagyunk. A Rákóczi Alapítvány hálás a segítőinek a támogatásokért, és azért, hogy hozzájárulnak a jövő magyar értelmiségének fejlődéséhez – tette hozzá Dr. Papp Aykler Zsuzsa.
