Hatalmas megtiszteltetés a világ másik felén ösztöndíjasnak lenni, és Ausztrália egyik legjelentősebb városában, Sydneyben képviselni a magyarságot. Rengeteg olyan esemény és program van itt, amely hozzájárul a helyi magyar közösség megmaradásához, és ezeken mindig nagy öröm részt venni, hiszen közösen dolgozunk azon, hogy a magyar nyelvet, kultúrát és hagyományokat minél sikeresebben megőrizzük és továbbadjuk a következő generáció számára.
A két szervezet közül, ahol ösztöndíjasként tevékenykedem, a református egyházról már több alkalommal is beszámoltam. Itt vasárnaponként istentiszteleteket tartanak, valamint szerdánként bibliaórákat tartunk az idősek otthonában. A másik meghatározó szervezet a Sydney-i Magyar Iskola, ahol szintén aktívan részt veszek a közösségi munkában. Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani néhány számomra különösen értékes gondolatot, főként a gyermekek biztonságával kapcsolatban. Úgy gondolom ugyanis, hogy a magyarság megőrzése mellett fontos feladatunk az is, hogy figyeljünk azokra a jól működő társadalmi megoldásokra, amelyeket itt tapasztalunk, és amelyekből Magyarország is sokat profitálhatna a jövőben.
Ezt egy konkrét példán keresztül szeretném bemutatni, mivel nemrég egy számomra nagyon inspiráló kezdeményezésről olvastam. Sydneyben megnyílt a város első úgynevezett „School Street”-je, vagyis iskolautcája. Ez azt jelenti, hogy az iskola előtti útszakaszt a reggeli érkezési és a délutáni hazameneteli időszakban teljesen lezárják az autóforgalom elől. Amikor először találkoztam ezzel az elképzeléssel, azonnal az jutott eszembe, hogy miért nincs több hasonló kezdeményezés a világ nagyvárosaiban. A gyerekek nyugodtan sétálnak, beszélgetnek, bicikliznek, a szülők pedig nem attól tartanak, hogy egy figyelmetlen autós vagy egy veszélyes parkolási helyzet miatt baleset történik.
Budapestiként különösen érdekes volt ezt megtapasztalni. Magyarországon jelenleg még kevés hasonló kezdeményezés működik, hiszen Budapesten mindössze néhány iskolautca található. Ez elsőre kevésnek tűnhet, ugyanakkor fontos jelzés arra, hogy a szemlélet lassan változik. Egyre többen ismerik fel, hogy az iskola környéke nem csupán közlekedési útvonal, hanem elsősorban a gyerekek tere. Egy olyan hely, ahol a diákoknak biztonságban kellene érezniük magukat, bárhol is éljenek a világban.
Sydneyben különösen szembetűnő volt számomra, hogy mennyit jelent egy ilyen aprónak tűnő változtatás. Személyesen is elmentem megnézni ezt az iskolautcát, és nagyon érdekes volt látni, hogy nincs folyamatos dudálás az iskola előtt, nincs ideges kapkodás, és a szülőknek sem kell aggódva figyelniük minden egyes zebránál. Az egész környezet nyugodtabb, biztonságosabb és emberközelibb. Érezhető, hogy a városvezetés és a közösség valóban igyekszik a gyermekek érdekeit előtérbe helyezni. Ez nemcsak a közlekedésre van pozitív hatással, hanem a közösségi hangulatra is, hiszen az emberek türelmesebbek, nyugodtabbak és figyelmesebbek egymással.
Nagyon remélem, hogy a jövőben Budapesten és Magyarország más városaiban is tovább folytatódnak azok a kezdeményezések, amelyek az iskolák környékének még biztonságosabbá és gyermekbarátabbá tételét szolgálják. Az iskolautcák ugyanis nem csupán közlekedési megoldások, hanem egyfajta szemléletet is képviselnek. Azt mutatják meg, hogy egy társadalom mennyire figyel oda a legfiatalabb generációra, és mennyire fontos számára a gyermekek testi épsége és nyugodt mindennapi környezete.
Úgy érzem, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program egyik legnagyobb értéke éppen az, hogy nemcsak a magyar kultúra továbbadásáról szól, hanem a tapasztalatszerzésről és a kölcsönös tanulásról is. A Sydney-i Magyar Iskolában végzett munka során nap mint nap látom, milyen fontos a gyermekek számára a biztonságos, támogató és nyugodt környezet. Egy ilyen közegben sokkal könnyebben nyitnak a közösség, a tanulás és a kultúra felé is. Hiszem, hogy az itt látott jó példák és tapasztalatok hosszú távon Magyarország számára is hasznosak lehetnek, hiszen a közösségépítés és a gyermekek biztonságának megteremtése az iskolák környékén közös felelősségünk.
