Meleg Andrással a Bogotá mellett fekvő kisvárosban, Cotában beszélgettem a családja történetéről. Azt gondoltam, hogy a családja történetét ismerhetem meg elbeszéléséből, de András olyan átfogó ismeretekkel rendelkezik a kolumbiai magyarok történetéről, hogy ennél sokkal többet tudtam meg. Többször találkoztunk, és végül beszélgetéseinkből született ez a cikk született, amelyből nemcsak a Meleg család történetét, hanem a bogotai magyar közösség aktív szellemi, társadalmi életét is megismerhetjük az 1950-es évektől kezdve.
Az első részben a család történetét ismerhetjük meg a budapesti kezdetektől a kolumbiai megérkezésig.
Cota egy festői szépségű, kellemes éghajlatú település Cundinamarca megyében, mely népszerű a látogatók körében bájos gyarmati építészete és békés hangulata miatt. A település a Sabana de Bogotá síkságon helyezkedik el, hegyek veszik körül és átszeli a Bogotá folyó. András szülei itt vettek telket 1956-ban, itt építették fel „magyar stílusú” tornácos házukat.
De mikor és hogyan érkeztek Kolumbiába? Ennek jártam utána.
A kezdetek - Budapest
Meleg András 1943-ban született Budapesten, szülei második gyermekeként. Nővére, Zsuzsa 1939-ben látta meg a napvilágot. Édesapja, Meleg Gábor (1911-2007) vezérkari tiszt volt a második világháború alatt, édesanyja, Ruttkay Teréz (1913-2002) a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált Budapesten filozófiából és irodalomból, valamint fél évig a párizsi Sorbonne egyetem hallgatója is volt ösztöndíjasként. A család Budapesten élt. Édesapja 1942-ben, Voronyezsben megsebesült a második világháború alatt.
Amerikai fogságban
Meleg Gábor 1946. április 6-án amerikai fogságba került a németországi Metten mellett, ahonnan 60 társával együtt Párizsba szállították. A magyar tiszteket végül francia közbenjárásra 1946 novemberében engedték el. A 60 tisztből 15-en belehaltak a fogságba az embertelen körülmények miatt. A fogság hat hónapja alatt Meleg Gábor naplót vezetett, melyben részletesen leírja napjait, a fogolytársai nevét, magyar recepteket oszt meg. A naplójában lerajzolja azokat a korsókat, amelyekben „levest” főztek maguknak, ugyanis semmiféle ennivalót nem kaptak, így fűből, és azokból a növényekből készítettek maguknak ennivalót, amelyet a környezetükben találtak. A naplóban részletesen lerajzolja, hogy hogyan képzeli el jövendőbeli házát, birtokát. Erről a másolatokat a fotógalériában mellékeltem. Mint később láthatjuk, a Gábor rajzaihoz nagyon hasonló magyar stílusú ház fel is épült Cotában, ahol élete végéig lakott.
Mikor kiderült, hogy édesapját elengedik a fogságból, a család felkerekedett, hogy Magyarországról az apa után induljanak Franciaországba.
A család 1946-től 1950-ig Párizsban élt. Ezalatt az időszak alatt András kiválóan megtanult franciául, amit a mai napig jól beszél. Szülei minden papír nélkül érkeztek Párizsba, egy a Nemzetközi Vöröskereszt által kiadott fényképes igazolvánnyal éltek egészen 1955-ig, amikor megkapták a kolumbiai állampolgárságot.
Élet Franciaországban
Franciaországban magyarok siettek a Meleg család segítségére. Párizsban Meleg Gábor találkozott egy Fellegi nevű magyarral, aki bőrműves táskákat készített. Befogadta Gábort, és segített neki megtanulni a bőrdíszműves mesterséget. A Párizsban töltött 5 év alatt Meleg Gábor bőrművesként dolgozott, olyan jól kitanulta a szakmát, hogy a végén ő lett Fellegi úr beszállítója. Mivel üzletük nem volt, édesanyja Párizsba hordta eladni a táskákat.
Hová tovább Párizsból?
Már Franciaországban érte a három testvért (Meleg Gábort, Erzsébetet és Lórándot) a hír, hogy meghalt Magyarországon édesapjuk. Felesége, Meleg Gáborné (született: Papek Vilma, 1893-1966) úgy döntött, hogy nem marad ezek után Magyarországon egyedül, hanem követi három gyermekét Párizsba. Lóránd és Gábor azonban már korábban eldöntötték, hogy Argentínába szeretnének tovább menni, és meg is kapták az argentin vízumot. Most várniuk kellett, míg megérkezik hozzájuk édesanyjuk. Ez azonban nem ment zökkenőmentesen, édesanyjuk valamennyi vagyonát elkobozták a kommunisták, és nagyon nehezen, de sikerült megszereznie az útlevelet. A két fiú félt, hogy lejár az argentin vízum, ezért úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik. Lóránd a feleségével elindult 1948-ban Buenos Airesbe, ahol le is telepedtek, Gábor pedig a feleségével Párizsban várta a nagymamát. Mire megérkezett Papek Vilma Párizsba, addigra Meleg Gábor argentin vízuma lejárt, és nem tudta meghosszabbíttatni. Papek Vilma viszont kapott argentin vízumot azon a címen, hogy gyermeke (Meleg Lóránd) Argentínában van. Így a nagymama 1949-ben a fia után ment Buenos Airesbe.
Mindeközben Meleg Erzsébet a férjével, Juhász Karcsival Észak-Amerika felé vették az irányt, és le is telepedtek Buffalóban.
Meleg Gábor és felesége még mindig Párizsban tartózkodtak, és nem tudták, hogy milyen országba menjenek tovább. Észak-Amerikába nem akartak menni Gábor háborús rossz tapasztalatai miatt. A családi anekdota szerint András édesanyja Párizsban sétált, amikor meglátott egy kolumbiai hirdetést, amely az ország szépségeit mutatta be. Bement a kolumbiai nagykövetségre, és megkérdezte, hogy mi a feltétele annak, hogy családjával együtt Kolumbiába emigráljon. Olyan jól beszélt franciául, hogy egyből bekísérték a kolumbiai követhez, és még aznap megkapta a vízumot.
Irány az új haza – Kolumbia
A család ezek után 1950. október 18-án szállt fel Genovában az Usodimare névre keresztelt teherhordó hajóra, amely bevándorlókat is szállított. Rajtuk kívül még hét magyar menekült tartózkodott a hajón a korabeli dokumentumok alapján. A hajó Venezuelán, majd a Panama-csatornán keresztül érkezett meg Kolumbiába, Buenaventura kikötőjébe.
A nagymama útja egészen kalandosra sikerült, ugyanis nem maradt sokáig Argentínában, innen Buffalóba ment Erzsébetékhez, majd hamarosan innen is tovább ment 1953-ban. Kolumbiába költözött fiához, Meleg Gáborhoz 1953-ban, és itt élt haláláig 1966-ig. (A bogotai német temetőben van eltemetve Meleg Gáborral és Ruttkay Terézzel együtt.)
