Kéktúra a Balaton-felvidéken – a Regös tábor Nagypénteki kalandja

/ Buda Beáta /
buda.beata képe
A Külföldi Magyar cserkészszövetség Regöstábort szervezett, melynek Nagypénteki programja egy igen különleges filmmel kezdődött. A 2550 kék túra –Till Anilla inspiráló és őszinte filmje – mély nyomot hagyott a KMCSSZ Regös táborának résztvevőiben. Úgy döntöttek, maguk is útra kelnek, hogy saját élményeken keresztül tapasztalják meg, mit jelent úton lenni – testben és lélekben egyaránt.
Balatonfelvidék kéktúraKéktúra filmvetítésTill Anilla filmje a regös vásznon

A különleges túrát Nagypénteken szerveztük meg. A napot közös filmvetítéssel indítottuk, ahol együtt néztük meg a 2550 kék túra c. alkotást. A film meghitt hangulata, mély emberi mondanivalója és a magyar táj varázsa azonnal megteremtette a lelki ráhangolódást. A vetítés után, a film által nyújtott lelkesedéssel és elgondolkodtató üzeneteivel a szívünkben, bakancsot húztunk és elindultunk, hogy meghódítsuk a Szent György-hegyet, a Balaton-felvidéki Kéktúra egyik különleges pontját.

A túra során kanyargó ösvényeken haladtunk, árnyas fák alatt, bazaltorgonák tövében, időnként meg-megállva, hogy gyönyörködjünk a Balatonban, vagy egyszerűen csak csendben figyeljük a természet rezdüléseit. Az út nem csupán fizikai kihívást jelentett, hanem lehetőséget adott az elmélyülésre, az elcsendesedésre is – különösen Nagypéntek szellemiségében. Az egyes állomásoknál rövid megállókat tartottunk, ahol közösen gondolkodtunk az útról, az egymásra figyelés fontosságáról.

A regös közösség számára ez a nap több volt, mint egy egyszerű kirándulás. Kapcsolódás volt a természethez, a magyar tájhoz, a közös hagyományainkhoz – és legfőképpen egymáshoz. A kéktúra során szerzett élmények megerősítették, hogy az élő hagyomány, a természetjárás és a közösségi élmény nem csupán múltidézés, hanem nagyon is élő, mai tapasztalás, amely irányt mutathat a rohanó hétköznapokban.

A Till Anilla filmje által inspirált nagypénteki túra így vált maradandó élménnyé – egy olyan nappá, amely során a Regös tábor tagjai egyszerre voltak úton a hegyen, egymás mellett, és önmaguk belső világában is.