Tavasszal meseíró- és rajzversenyt hirdettünk, ami a gyerekek meglepő bölcsességről és helyzetfelismerésről tett tanúbizonyságot.
A karantén kezdete óta a mesék világában élek. Mit tehet egy ösztöndíjas a gyerekekért ilyen különleges körülmények között? Mesét mond nekik, ezen keresztül beszélget velük, játszik velük, igyekszik feltárni, megérteni az érzéseiket. Vajon mennyire nehéz nekik a bezártság vagy a pajtások hiánya? El tudják fogadni az élet természetes részeként a jelen helyzetet is?
A legutóbbi mesefoglalkozáson meglepő választ kaptam erre egy 6 éves kislánytól, Sárától. Éppen az aranyszőrű bárányról meséltem – a népmesét ötvözve új, saját ötletekkel –, amit ellopott a főhőstől egy gonosz szörnyecske. A mese szerint az, akinél az aranyszőrű bárány lakik, sohasem szomorú, nem haragos és nem is veszekedős. Mihelyst eltűnt a bárány, lett nagy sírás-rívás, morgás, neheztelés... Sára itt megakasztott és azt mondta, szerinte az nem baj. "A rossz dolgokból is tudunk tanulni, sőt, ezekből tudunk igazán. Nem lenne jó, ha mindig minden csak jó lenne." No, ezen meglepődtem. Nem számítottam egy "kis Buddhára" meseórán:) De teljesen igaza van.
A következő, "Kedves Nyuszik" című mese is fantasztikusan érett gondolkodásra vall. Egy óvodás testvérpár – Benji és Sammy – írta a húsvéti portugáliai meseíró versenyre. A történet kitér a járványhelyzetre érintőlegesen, az ezzel kapcsolatos gondolataikat beleszőtték a mese fantáziavilágába. Meséjük elnyerte méltó jutalmát, legnagyobb örömükre megnyerték a pályázatot! Fogadjátok szeretettel :)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két nyuszi. Ezek a nyuszik nagy boldogságban éltek együtt egy gyönyörűszép erdőben. Már nagyon várták a húsvétot. Egy esős borongós reggelen, amikor éppen a tojásokat festették, valaki kopogott az ajtón. "Kopp-kopp"
Ki az? – kérdezték a nyuszik félve.
Egy félénk hang szólalt meg.
– Szeeervusztoook, e-e-enged-jetek be kééérlek, nagyo-o-o-n fázom – mondta egy remegő hang.
A nyuszik gyorsan az ajtóhoz futottak és egy átázott didergő bácsit találtak az ajtajuk elött. A kedves nyuszik beengedték a bácsit a házukba, igaz nem tudták, hogy ki ez a szegény ember, de nagyon megsajnálták. Gyorsan adtak neki meleg takarót és egy tányér forró levest. Amikor már jól felmelegedett az öreg ember, megkérdezték tőle, hogy ugyan mi járatban tart errefelé.
– Jaaaaaajh Kedveskéim, itt lakom a közeletekben és képzeljétek el, hogy nagyon beteg voltam. Elkaptam egy csúnya vírust. Nem tudtam kimenni a házamból, hogy mások el ne kapják tőlem. De szerencsére már meggyógyultam. A hosszú napok alatt elfogyott az ennivalóm. Éppen elmentem volna, hogy eleséget szerezzek, de olyan rossz idő lett, hogy nem tudtam továbbmenni, és eltévedtem.
A nyuszik megsajnálták, és azt mondták:
– Ne tessék búslakodni, mi majd segítünk. Itt maradhatna nálunk pár éjszakát, amíg megerősödik, aztán együtt megkeressük a házát.
Az öreg bácsi nagyon megörült a meghívásnak. Húsvét reggelén felébredtek, még mindig ott volt a bácsi a nyuszikkal, és elhívták őt is, hogy segítsen elvinni a tojásokat a gyerekeknek, Egy szép napsütéses tavaszi nap volt, amikor felnéztek az égre és egyszer csak nagy fényességet láttak. Egy kedves ember jelent meg az égen, aki ezt mondta.
– Kedves Nyulak, szeretnélek Titeket megdicsérni azért, mert befogadtátok az öreg embert, és segítettetek neki. Szeretném, ha mindig segítenétek másokon is. Te pedig, öreg ember, meséld el mindenkinek ezt a jó tettet. Aztán hirtelen eltűnt ez a kedves ember az égboltról.
A nyuszik értetlenkedve álltak ott, hogy ki lehetett az...?
Most az öreg ember segítette ki őket a válasszal.
– "Ő bizony Jézus volt, aki Mindenkit szeret..."
Végezetül bemutatjuk a húsvéti rajzverseny győztesét is, az 5 éves Mátyás remekművét. A képen ő maga és kistestvére, Janka a főszereplők. A háttérben ott van a húsvéti nyuszi is, a gyerekek mellett pedig a tojások és a húsvéti ajándékok, amiket a nyuszi hozott. Matyi nagyon türelmesen és aprólékosan dolgozott, amire külön büszke volt az anyukája.
