Tánchétvége Grenoble-ban
A sok éjszakát és nappalt átjáró tervezgetés utáni első nap november 23. volt. A "hétvége" délután, Grenoble-ban vette kezdetét. A tánctermet pillanatok alatt ellepték a Lausanne-ból, Genfből és Lyonból érkező családok. A helyi táncegyüttes, az otthont megidéző vendégszeretettel fogadta a lelkes tömeget.
A tánchétvége alatt Erdély egyik legimpozánsabb színárnyalatával ismerkedhettek meg az érdeklődők: a kalotaszegi, azon belül is a nagyszerű nádasmenti emberek életével, hétköznapjaival, táncaival. A kincses Kolozsvártól nyugatra elhelyezkedő Kalotaszeg vidéke jelentős részét képezi Románia tömbmagyarságának. A tájegység erőteljes közösséggel bír, amely természetes rendkívüliséggel vigyázza hagyományait. A két táncoktató a lyoni és a grenoble-i ösztöndíjasok: Vajda Mátyás és Koszta Kriszta a táncmotívumok tanítása során nagy hangsúlyt fektetett a kalotaszegi ember gondolkodásmódja, hétköznapi életfilozófiája megismertetésére. A motívumok önmagában formátlan mozdulatok, de a gondolatok és érzelmek megtöltésével megelevenednek. Ez az ösztönös művészet a nép legbelső érzéseinek a tükre, amely mutatja jellemét, kedvét, életfelfogását, intelligenciáját. Kalotaszeg lakosait páratlan érzelmi és értelmi gazdagság jellemezte, tánca is Erdély egyik legérzékenyebb és legösszetettebbje.
Az izzadságos, de energiától duzzadó próbák ennek lelkületében tartalmasan teltek. A szombat esti program gyerektáncházzal kezdődött, így minden tipegő résztvevő meríthetett tenyerébe egy maroknyi mondókat és táncjátékot a vidék szépségéből és sokszínűségéből. A gyerekprogramot a táncház követte, ahol fáradhatatlanul szólt az ének, ropogtak a cipőtalpak és süvítettek a szoknyák. Az egész napos vasárnapi táncpróba mellett az énektanulás és egy néprajzi előadás is szerepet kapott, ahol kiegészültek az oktatás alatti táncgondolatok a vidék ismeretével, de legfőképp a nagy kalotaszegi zenekarok és híres táncosok sajátságos jellemvonásaival.
A tánchétvége sikeressége minden elköszönő ölelésben visszamosolygott – tervezve már a következő alkalmat is. A táncosok gazdag motívumokkal, a kalotaszegi kaszálók illatával, a domboldalak szeszélyes vonalaival megtöltött tarisznyával búcsúztak.
A kalotaszegi magyar nép műveltsége átlagon felüli, ami a táncban, figuravilágában is megmutatkozik. Szokatlanul kényes és igényes ruházatában és egyszerű építkezésében. Ezek a tulajdonságai élőek valóságában, művészete öntudatlan és sohasem önmagáért való. Népfelfogása egy olyan példát és tükröt tart elénk, amely fontosnak tartja apáink gondolatához való tartozását, ragaszkodását.
Kós Károly Kalotaszeg című könyvében így beszél a kalotaszegiekről: „Világot, országot járó, de mindig visszatér a földjére, hacsak valamiképpen is teheti.”
Ha tehetjük, utunk alatt ne felejtsük, honnan nőttünk ki, s melyik vidék az föld, amely számon tart minket, s ahol mindig nyugovóra tehetjük fejünket.
