2026. február 14. és15-én Urk városában emlékkonferenciát rendeztek a magyar református gályarab lelkészek Michiel de Ruyter tengernagy általi kiszabadításának emlékére. Az eseményt a Zwollei Magyar Református Közösség szervezte, ünnepi beszédet mondott többek között Horogszegi Szilágyi-Landeck Dániel, Magyarország hágai nagykövete.
A nyitó áhítatot követően a meghívott előadók gazdag és sokszínű előadássorozata következett. A konferencia résztvevőit köszöntötte Ákos Urbán, a zwollei magyar református presbitérium elnöke, Bart Jaspers Faijer, Urk polgármestere, Szilágyi Árpád, a Hollandiai Magyar Szövetség elnöke, valamint Frits de Ryter de Wildt, a tengernagy tizenkettedik leszármazottja. Az alkalom szellemi és lelki gazdagságához szolgálatával és beszédével hozzájárult, továbbá Van Bolhuis Szabó Emőke lelkipásztor (EMEIK), Makkai Réka Imola, a Mikes Kelemen Kulturális Klub elnöke, Ida Eldering és Jonckers-Nieboer lelkipásztorok közös előadása, továbbá Téglásy Sándor történész, Millisits Máté, Antalfy Gergő, Kardos Péter lelkipásztor, Dr. Hermán M. János, Dr. Hans Végh és Klaas Eldering lelkipásztor.
A megemlékezés középpontjában az a református egyháztörténetben meghatározó esemény állt, amikor a 17. században, a protestánsüldözések idején magyar református és evangélikus lelkészeket és tanítókat hitük miatt elítéltek. Az 1674-es pozsonyi rendkívüli törvényszék – a korszakban „vértörvényszéknek” nevezett eljárás – számos lelkipásztort kényszermunkára ítélt, közülük többeket gályarabként adtak el a nápolyi spanyol flottának. A kegyetlen körülmények között szolgáló foglyok 1676-ban szabadultak ki, amikor a holland hadiflotta parancsnoka, Michiel de Ruyter tengernagy közbenjárására és fellépésére a spanyol hatóságok elengedték őket. Szabadulásuk a hithez való hűség és a nemzetközi protestáns szolidaritás jelképes eseményévé vált.
Az előadások történeti és emlékezeti szempontból is gazdag képet adtak a 17. századi eseményekről és azok utóéletéről. Frits de Ryter de Wildt történelmi áttekintést nyújtott a gályarab lelkészek kiszabadításának körülményeiről és jelentőségéről. Ida Eldering és Jonckers Nieboer személyes hangvételű beszámolóban idézte fel, hogy egykori kolozsvári diákként miként él a Michiel de Ruyter admirális emlékezete a kolozsvári diákok körében. Millisits Máté a protestáns gályarabok és De Ruyter admirális emlékezetének történeti alakulását mutatta be. Kardos Péter a gályarab-emlékhelyeket ismertette, Téglásy Sándor pedig Rácz Károly egyháztörténész 1674-es vértörvényszékről írt munkáját helyezte el a gályarabper-történeti szakirodalomban.
A megemlékezés részeként a nagykövet és Szilágyi Árpád közösen koszorút helyezett el a tengeren elhunyt halászok emlékművénél, a hit és az áldozatvállalás ereje előtt tisztelegve. Az ünnepi alkalmat a debreceni diákok kórusának szép énekszolgálata tette teljessé.
