Egy különös március 15. margójára
Magyarországon már rég lefújtak mindenféle programot, megemlékezést, Montevideóban viszont még lelkesen készültünk a március 15-i ünnepségre és ebédre. A következő gondolatok kavarogtak a fejemben az elmúlt héten: különös, hogy otthon mindenki csak magában, a négy fal közé zárva emlékezik a forradalomra és a szabadságharcra, míg mi 12.000 km-re az anyaországtól megünnepelhetjük a hősöket. Majd péntek este jött a hír: a vasárnapi programot lefújják, a következő két hétben pedig semmilyen rendezvényt nem tarthatnak az országban.
Így nekünk is csendesen telt az ünnep, böjti időszakhoz méltóan. Este mégis látogatóba jött néhány barát az Uruguayi Magyar Otthonból. Spontán találkozó volt, kötetlen baráti beszélgetés, egy idő után mégis március 15-re terelődött a szó. Megkértek, hogy meséljek arról, mi is történt ezen a napon oly sok évvel ezelőtt. Beszélni kezdtem nekik, hol spanyolul, hol pedig magyarul és angolul folyt a beszélgetés. Különböző nyelveken, mégis egyről beszéltünk. Említettem nekik a Nemzeti dal jelentőségét – hallomásból ők is ismerik –, ekkor ők vetették fel, hogy mi lenne, ha együtt felolvasnánk. Egymás után, felváltva olvastuk a versszakokat, meg-megállva egy-egy szónál: ,,Hogy kell kiejteni? Mit is jelent?". Majd beszéltünk még a 12 pontról, végül elbúcsúztunk egymástól, és mindenki hazament.
Nem ünnepelni gyűltünk össze, nem volt kimondott célja találkozásunknak. Számomra mégis ez adta az ünnep igazi fényét, őszinteségét.
