200 éve született
Délutánunkat új kolléganőnk nyitotta meg, aki a Kulturális Központ könyvtárosa, és aki magyar szakos végzettségével bevezette irodalmi eszmecserénket. Az emlékév – emelte ki kolléganőm – mindig jó alkalom, hogy megálljunk egy picit és megvizsgáljuk, mit is jelent számunkra az a személy, aki életművével felhívta magára az ország figyelmét. Arany János szerénységét hangsúlyozta, szembeállítva azt Petőfi habitusával. Eltagadhatatlan nagyságát ugyanakkor óriási, több, mint húszezer szavas szókincsével és mindenhol fellelhető nyelvi fordulataink segítségével bizonyította. A mindenkinek eszébe jutó Családi kör „Este van, este van ki-ki nyúgalomba!” részlete, csakúgy, mint a „Letészem a lantot” kifejezéseink a hétköznapi ember szókincsét is – hogy egy ideillő szócsavarással éljünk – bearanyozzák. Népi költészetének a „városi”, európai stílusával való keveredését könyvtárosunk a Híd-avatás című verssel illusztrálta.
Magát a verselemzésünket a Filemilével kezdtük, mely humoros történetével és a vers utolsó sorainak frappáns iróniájával egyből vidám hangulatot teremtett. A pártosodás korszakát leíró, gúnyos csattanóval záródó vers túlzásokkal, és Aranyra nem jellemző ölelkező rímmel teszi még szemléletesebbé, milyen kicsinyes is tud lenni az ember.
Másodikként Kertben című remekét vettük górcső alá, mely komoly hangnemével egy a társadalomból kiábrándult, melankolikus szerzőt festett elénk. Ezzel a művel Arany az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő berendezkedés el nem fogadását fejezi ki mély lelki bánattal. A költői „én”-t kertészként ábrázolja, ki a vers elején gyógyítja, gondozza a kertjében lévő fákat, a végére viszont magát a halált testesíti meg. „Közönyös a világ” mondja Arany, mely utal egyben az élet végességére, valamint a költői pálya hatásának megkérdőjelezésére is.
Innen az Ősszel című versre ugrottunk vissza az időben egy évet, hogy a kitalált Ossziánon keresztül még inkább elmélyedjünk Arany e mély fájdalommal teli, kiábrándult korszakában.
Ezektől a versektől egyenes út vezetett minket a balladák világába, amelyekből a teljesség igénye nélkül A walesi bárdok és a Szondi két apródja említése után az V. Lászlót és a másik emlékévhez kapcsolódóan, a Szent László legendáját olvastuk fel és elemeztük ki közösen. Jól látszott ezekben a költeményekben, hogy egy történelmi hős alakjához nyúlik vissza a szerző, egy fajta reménysugarat biztosítva a népnek, aktuális elnyomatásában.
A költő karakterének stabil morális alapjaira is utalást tettünk A hamis tanúval, és elindult egy általános beszélgetés, mely során mindenki elmesélhette az érdekességeket, melyeket talán nem mindenki ismert a költőóriás életéből. Természetesen megemlékeztünk Petőfi Sándorral való szoros barátságáról és a fiatal tehetség élete végéig tartó levelezésükről, mely után Arany komolyan megrendült. Számomra újdonság volt azonban megtudni, hogy Arany ki nem állhatta Szendrey Júliát, akivel mindössze egyszer váltott levelet élete során, akkor is azért, mert Petőfitől nem kapott választ egy korábbi üzenetére. Kiemelték többen, hogy Arany Jánosnál hiányzik a szerelmi költészet műfaja, melyet egyesek szerény, ezen a téren visszahúzódó természetének tulajdonítottak. Az egyik kávéháztag arra hívta fel a figyelmünket, hogy Arany több ízben visszautasított kitüntetéseket Ferenc Józseftől, kifejezve a Habsburg vezetésnek való be nem hódolását. Humorának szemléltetésére olvasókörünk egyik kedves tagja elhozta Vargha Balázs Arany János játékai című kötetét, melyben a költő egészen új oldalát ismerhettük meg. Az itt összegyűjtött versek között más költőkhöz írt paródiát is találunk, ugyanis Aranyt bosszantották tehetségtelen kortársai, akik költészetük színvonalához képest igen nagy elismerésnek örvendtek. Ilyen volt pl. Lisznyai Kálmán is, akinek egy szótagú szavakból írt hangutánzó versére írt választ Arany, Szász Károly költőtársával, az előbbi kifigurázására. Két további Arany által kiötlött fejtörőn is gondolkodtunk, mely könnyed furfangosságát mutatta be számunkra. Irodalmi kávéházunkat az Epilógussal zártuk, mely a költő munkásságának végpontjának tekinthető. Szerénysége itt is kitűnik: „több a hírnév, mint az érdem” írja, s azzal fejezi be, hogy még rengeteg munka várt volna rá.
Lélekben feltöltődve tértünk haza, ami mindannyiunkat boldogsággal töltött el. Legközelebb Arannyal januárban találkozunk majd a Magyar Kultúra Napjának alkalmából, melyre mindenkit várunk szeretettel!
