Chesteri Magyar Közösség

Szabó Ágnes (2016)
Szabó Ágnes (2016)
Cseh Csaba (2017, 2018)
Cseh Csaba (2017, 2018)
Karácsonyné Kéki Andrea (2017)
Karácsonyné Kéki Andrea (2017)
Szivós Kata Dóra (2023)
Szivós Kata Dóra (2023)
Kelemen Virág (2024)
Kelemen Virág (2024)
Fábián Anna (2024)
Fábián Anna (2024)

Közösségünket 2015 júniusában alapítottuk. Célkitűzéseink között szerepel, hogy összehozzuk a városunkban és környékén élő magyar családokat, a tagok közti együttműködést, egymás segítését támogassuk és közösséget formáljunk, a népi hagyományainkat megőrizzük, illetve másokkal megismertessük, izgalmas programokat, eseményeket szervezzünk, segítsünk a gyerekek nemzeti öntudatra nevelésében, és természetesen más közösségekkel is felvegyük a kapcsolatot. Elérhetőségünk:https://www.facebook.com/groups/chesterimagyarok/?fref=ts

A közösség keretén belül 2015-ben jött létre néptánc csoportunk. Rendezvényeink középpontjában többnyire a magyar néptánc és a népzene áll. Adonyi Éva vezetésével kicsik és nagyok is részt vehetnek a táncházban. Fontosnak tartjuk, hogy gyermekeinkkel megismertethessük népi hagyományainkat, így minden esemény egy magyar néphagyományra épül. Elengedhetetlen program a kézműves foglalkozás is, és gyerekjátékokkal, énekekkel, gitáros élőzenével, versenyekkel és egyéb műsoros előadással fokozzuk a jókedvet. Rendezvényeink többnyire a családokat szólítják meg, de mindenki megtalálja a számára megfelelő programot, szívesen látunk minden korosztályt.

A Chesteri Szóló Szőlő Magyar Tanoda, Kádárné Szász Hilda vezetésével már szervezés alatt áll, ahol várhatóan 2016 szeptembere környékén indul el az oktatás.

Minden nagyobb eseményünkön elengedhetetlenek a magyar ízek, ételek és termékek. Visszatérő vásárosainkkal kölcsönösen segítve egymást élvezzük a családi napok forgatagát. Helyi magyar vállalkozók árulják saját termékeiket, ezzel is színesítve az eseményt.