Adelaide-ben lelkészként

Te magad erdélyi magyar vagy és most Ausztráliban élsz és dolgozol. Hogyan kezdődött a lelkészi hivatásod, mindig is Adelaide-be készültél?

24 évesen 1997-ben kerültem ki a kolozsvári teológia padjai közül, és szórvány lelkészi munkát kezdtem el végezni Románia olténiai területén a Kárpátokon túl Csiha Kálmán püspök kérésére. Ezeken a részeken nemcsak a szórvány magyarokkal kellett felépíteni egy gyülekezetet, hanem a 60-as 70-es és 80-as években letelepedett magyarokkal is, akik a kommunizmus idején odakerültek. Ezeknek az embereknek nem volt lehetőségük magyar közösségeket keresni, hiszen ezeken a területeken nem is volt jelen soha magyarság ilyen számban. 

Milyen volt az ottani munka?

Nem volt túl sok tapasztalatom, hiszen akkor kerültem ki friss lelkészként a teológiáról és mégis meg kellett szerveznem egy gyülekezetet; Isten segítségével sikerült is az ottani magyaroknak egy református gyülekezet elindítani. Ez a mai napig működik és akkoriban a környező három település pásztorálását is innen láttam el. Még nem volt családom, egyedül voltam, úgyhogy minden erőmmel erre a munkára tudtam koncentrálni. Erre szükség is volt. 

Innen vezetett az utad Adelaide-i Magyar Református Gyülekezethez?

Igen. Szórványban és diaszpórában az egyház és a magyarság kéz a kézben kell, hogy járjon mert, ha az egyik meggyengül, vagy nem támogatják egymást, akkor a másik is erejét veszti. 2000-ben Csiha Kálmán püspök Ausztráliában járt és látta az adelaidei magyarság igényét. Nem volt lelkészük, hanem kéthavonta egyszer jött el istentiszteletet tartani egy evangélikus lelkész, így valóban nagy szükség volt egy saját lelkipásztorra. 2001-ben megkérdezte, hogy van-e kedvem Ausztráliába menni lelkészként és mondtam, hogy gondolkodnom kell egy kicsit, adjon három napot. Azt válaszolta, hogy rendben, 24 óra múlva hívlak, addig gondold át. Hárman pályáztunk az állásra és majdnem egy évig tartott mire a vízum megérkezett. Így vállaltam el 2002 októberében két évre a szolgálatot és most már 18 éve kint vagyok Dél-Ausztrália fővárosában. 2006-ban már a feleségemmel, Zsuzsával jöttem vissza és immáron két gyermekünkkel élünk itt. Nem volt könnyű az első időszak, de Zsuzsa ma már pszichiátrián dolgozik főorvosként, én pedig mentálhigiéniás szakemberként a civil foglalkozásomban. 

Akkor munkád részben kapcsolódik a lelki gondozáshoz és a lelkész hivatásodhoz is.

Amikor kijöttem ide láttam, hogy mennyire elveszettek az emberek és mennyi problémájuk van lelkileg és úgy éreztem, hogy nem vagyok eléggé felkészülve ezekre a helyzetekre hiszen ezek speciális helyzetek, merőben más, mint az otthoni gyülekezet. Ezért képezni kezdtem magamat. A gyülekezetben sokszor van olyan helyzet, amikor tudom hasznosítani azt a tudást, amit ezeken a helyeken tapasztaltam. Itt a gyülekezet befogad mindenkit. Az emberek a közösség-hiányukat is kielégítik és egészen máshogy kapcsolódnak egy-egy gyülekezeti alkalomhoz, úgyhogy ehhez alkalmazkodni kellett. Elkezdtem tanácsadást tanulni és utána pedig ráépítettem a gyülekezeti szociális munkát. A fő területem a mentálhigiénia és a bevándorlók felzárkóztatása volt. 

Ezt hogyan kell elképzelni a mindennapokban?

A frissen kiérkezett magyaroknak segítek munkát szerezni, sokszor lakást is. Elmegyek velük autót vásárolni, megmutatom a várost és segítem őket abban, hogy minél előbb be tudjanak illeszkedni és részei tudjanak lenni az itteni magyar közösségnek, ha erre igény van. Mindemellett tiszteletben tartom, hogyha már otthon sem kifejezetten vallásos életet éltek, akkor itt sem kötelező templomba járni, viszont jó, ha tudunk egymásról. A gyülekezetben magyar közösséget is építünk és ezért veszek részt a Kőrösi Csoma Sándor Programban is. A gyülekezet találkozási pont is és kulturális központ is egyben. Évente sok „nem istentiszteleti jellegű” esemény is van. Szoktunk szalonnát sütni, van Erdély nap vagy húsvéti vásár és nagyon sok programmal próbálunk jelen lenni az itteni magyarság életében.

Ez jól hangzik, hogyan kell elképzelni egy húsvéti vásárt Adelaide-ben?

Ezt a vásárt minden évben meghirdetjük és az ausztrálok nagyon szeretik, hiszen lehet lángost, gulyást és nagyon sokféle süteményt vásárolni és fogyasztani. Szerencsére nagyon sokan jönnek el, szeretik az emberek.  A bevétel, ami ebből származik szerencsére fedezi az éves bérleti díjat, amit a templomért fizetünk. 

Milyen létszámú a magyar egyházi közösség Adelaide-ben? 

Nagyjából 400 aktív tag van, beleértve a katolikus gyülekezetet és az egyéb szervezeteket is. Tehát nem ez a legnagyobb magyar közösséggel rendelkező ausztráliai város, de a Sydney vagy Melbourne városában lévő gyülekezetek létszáma nem annyival nagyobb, mint amennyivel több magyar él ezeken a területeken. 

Sokat változott a közösség azóta, mióta kijöttél? Milyen volt akkor a gyülekezetet?

A gyülekezet a 16 év alatt majdnem száz százalékban kicserélődött. Akkor még éltek a régen kivándorló magyarok, javában idősebb emberek. Nagyon kedvesek voltak velem. A főként 56-ban kivándorolt gyülekezeti tagok nagyon stabilan jelen voltak a gyülekezeti életben, úgyhogy mindenben lehetett rájuk építeni és ez a mai gyülekezeti életet is meghatározza. Ma a gyülekezet nagy része a 80-as években Ausztráliába bevándorolt erdélyi, délvidéki és magyarországi magyar. Sokszor ezekben a közösségekben már az is sokat jelent valakinek, ha magyar szót hall.

Itt az anyaországban nem gondolunk bele abba, hogy egy magyar szó elhangzása is milyen érzelmi töltettel rendelkezhet kint.

Valóban erősebb értelmet hordoz egy magyar mondat vagy egy magyar szó az utcán. Amikor az ember távol van az otthonától, akkor elkezdi az identitását is újraértelmezni és ezért nagyon fontos, hogy tudjunk hova visszanyúlni, tudjuk, hogy honnan jöttünk, mik a gyökereink és ne felejtsük el, hiszen ezek tesznek azzá minket, akik vagyunk. Persze ezt is szépen kell csinálni, sosem szabad a végletek irányába elmenni.

Neked egy nagyon szép és nehéz feladatod van, hiszen lelkészként és közösségi vezetőként is helyt kell állnod, figyelve arra, hogy egyik se csorbuljon.

Az Igének az igazságát mindig tolmácsolni kell és figyelni kell arra is, hogy mindenki érezze azt, hogy van hová tartoznia akkor is ha ehhez nem tud szorosan kapcsolódni. Lelkészekként mi vagyunk itt a képzett közösségépítő emberek, ezért felelősségünk van abban, hogy a közösség valóban épüljön. 10 éve megkértek, hogy az itteni magyar szövetségnek, a DAMESZ-nek legyek az elnöke, ezért igyekszem ott is helytállni. 

Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor ez a lelkészi munka sokkal szerteágazóbb, mint egy anyaországi lelkészi munka, sőt talán még egy szórványtelepüléshez képest is összetettebb.

A helyzetünk egyediségéből fakad ez. Egy 1, 5 milliós nagyvárosban kell azt a kevés létszámú magyart összetartani; és azért dolgozunk, hogy mindenki, aki szeretne kapcsolódni, annak legyen hová; és miután bekapcsolódott, érezze, hogy valóban egy otthonra talált.

Ráadásul a távolságok is nagyon nagyok Ausztráliában.

Igen, de ezt áthidaljuk a telefonbeszélgetésekkel, mert szerencsére nagyon olcsó itt a telefon. (Nevet)

Sok feladatod közepette, az egyházi szolgálatok, a DAMESZ és a civil munkád mellett, hogyan tudsz feltöltődni?

Szeretek egyedül is töltődni, de az a legjobb, amikor a másik három ausztráliai lelkésszel évente egyszer találkozunk egy hétre és az valóban lelki feltöltődést ad számunkra. Hasonló gondokkal küzdünk a munkánkból kifolyólag és támogatni tudjuk egymást ebben. Emellett szeretek biciklizni vagy nagyokat sétálni az itteni helyeken vagy a természetben; illetve évente egyszer haza szoktunk menni Erdélybe a nagyszülőkhöz. Szeretem az ausztrál munkahelyemet mert úgy érzem, hogy az itteni közösségért is sokat tehetek és új kihívások elé állít a munkám. Érdekes, hogy itt tudom hasznosítani az európai származásomat is, mert egy ide vándorolt lengyellel vagy szerbbel, esetleg románnal egészen máshogyan tudok beszélni, mint egy itteni ausztrál munkatárs. 

Úgy tűnik, hogy egy látszólagos hátrányból mégis előny tudott kovácsolódni; és ezt tudod hasznosítani a mindennapjaidban.

Igen, ez valóban így van, Isten gondviselése van ebben. Amikor kiérkeztem, az akkori gondnok azt mondta nekem, hogy nézzek szét itt 5 év múlva, szinte már senki sem lesz. Az akkori tagok valóban nincsenek már köztünk, de Isten gondoskodott arról, hogy legyen új gyülekezet, ahol mindig hangsúlyozom, hogy legyünk elfogadóak és szeretettel forduljunk a közösség felé.

Köszönöm szépen Attila, hogy megosztottad velünk ezeket a gondolatokat. 

Én is köszönöm.