Egy Bocskai viselet története
Anicasate Córdobától délre, Alta Gracia kisváros szomszédságában terül el. A település amellett, hogy jezsuita épületeinek köszönhetően a világörökség részét képezi, fontos helyet foglal el a helyi magyarok életében, hiszen minden év februárjában itt rendezik meg a nemzetiségek ünnepét. Ezen az eseményen a magyarok felvonulásának egyik főszervezője a Papp család.
Miután szétnézünk Alta Gracia törénelmi központjában, a mentorommal Pappék háza felé vesszük az irányt. Elvétünk egy kanyart és hirtelen az első diaszpóratábor helyszínén találjuk magunkat. Itt minden négyzetméterhez emlékek kötődnek: „Nézd, ott volt a forgószínpad és ott, abban az épületben ebédeltünk.”, „Azon a nagy focipályán szervezte a Karcsi az íjászatot!”, „Látod azt a hegyet ott a távolban? Oda mentünk egy egész napos kirándulásra lóháton!”.
Pappék már a kapuban várják érkezésünket. Ők sem sok emberrel találkoztak az elmúlt hónapok alatt, látszik, hogy izgatottak. Kiülünk a kertbe teázni, majd a Córdobai Magyar Kör éppen futó projektjére terelődik a szó, amelynek keretein belül megkértük a tagokat, mutassanak be egy olyan tárgyat, ami Magyarországra emlékezteti őket.
„Az én kedvenc magyaros tárgyam édesapám Bocskai viselete. Megnézed?” – invitál be házába Papp Viktor, hogy megmutassa a kicsit megfakult, de kincsként őrzött ruhaegyüttest. Rögtön belekezd a múltidézésbe:
„Egy miskolci szabó készítette 1939-ben. Sajnos a címke, amely ezt bizonyítja elveszett, de határozottan emlékszem rá, hogy ebből az évből való. Édesapám középiskolai ballagására készült, és annak a kevés dolognak az egyike, amelyet magával hozott, amikor elhagyta Magyarországot, ahová aztán már soha nem térhetett vissza. Ezt vette fel édesanyámmal tartott esküvőjén is, amelyre már Argentínában került sor.”
„Akkor gondolom, nagy becsben van, nem nagyon veszed elő a szekrényből?” – kérdezem naivan.
„Én úgy gondolom, úgy tudunk róla a legméltóbban megemlékezni, ha folytatjuk a viselet használatát.” – érkezik a válasz. „Persze ez nem azt jelenti, hogy napi szinten hordjuk, de a közösségek ünnepe jó alkalmat biztosít arra, hogy magunkra öltsük.”
Ha már erre terelődött a szó, megragadom az alkalmat, hogy a felvonulásról kérdezzem és Viktor szívesen mesél:
„Alta Gracia városában 1988-ban kezdték el megtartani a fesztivált, a 2020-as évben már a 33. alkalommal rendezték meg. Az ünnep mindig egy nagy parádéval kezdődik, amin az összes közösség részt vesz, tipikus viseletekben fölvonulva a nemzeti zászlójuk mögött.
Családunk az összes alkalommal jelen volt. Hosszú éveken keresztül mindig mi voltunk szinte egyedül, akik Magyarországot képviseltük, de a Córdobai Magyar Kör néhány évvel ezelőtti újraalakulása óta nagy örömmel láttuk vendégül azt a sok családot, amelyet a közösség delegál.
Az évek alatt mindenki számára a legnagyobb büszkeség – a felvonuláson való részvétel mellett – a magyar zászló hordozása volt, a fiúké pedig az édesapám Bocskai öltözetének viselése. Így mindkét lehetőséget megosztottuk; először testvérek között, aztán ahogy gyarapodott a család, az utódokkal is. Már felvonultak Papp Géza – az eredeti tulajdonos – gyermekei, unokái és dédunokái is.
Így családunkban minden évben kiemelten fontos téma a felvonulás közeledtével eldönteni, kik lesznek azok a szerencsések, akik viselhetik a ruhát. Természetesen próbáljuk mindig előnyben részesíteni azokat, akiknek erre még nem volt lehetőségük.
Meghatottsággal mondhatom, hogy az édesapám utódai által viselt öltözéke képviselte Magyarországot Alta Graciában, abban a városban, ahol ő a mi születésünket megélte, a közösségek ünnepének egész története során.”
Látom, hogy Viktor kezd elérzékenyülni, ezért hagyom, hadd akassza vissza a féltve őrzött viseletet. Szerencsére tudom, hogy nem marad sokáig a szekrény mélyén a történet, hiszen minden egyes alkalommal, mikor elérkezik az idő, hogy előkészüljenek a felvonulásra, újra megosztja majd azt gyermekeivel és unokáival, akik később büszkén adják majd tovább annak következő viselői számára.
