Vezetői hétvége Washingtonban

New York és Cleveland-i körzetek találkozója

/ Patarica Edvin /
patarica.edvin képe
2018-ban, Nádas Krisztina clevelandi körzeti parancsnok javaslatára, a két szomszédos körzet, New York és Cleveland, elkezdte a közös VK (vezetőképző) hétvégék tervezgetését. Úgy gondolták, a közös élményeken keresztül kiépülhet egy szorosabb kapcsolat a két kerület csapatai között, emellett sokat tanulhatnak is egymástól. Idén volt a második ilyen közös továbbképzés.
EDVIN KCSPEDVIN KCSPEDVIN KCSPEDVIN KCSP

Mindkét körzet számára egyedi és fontos programra került sor február első hétvégéjén. A KMCSSZ egyik jól bevált vezetői továbbképzési módszere az évközi vezetőképző hétvége. Ez körzeteken belül, ahol a csapatok egymás között elérhető távolságban vannak, kerül megrendezésre. A New York-i Körzet évente másik városba viszi ezt a programot a keleti parton, ahol a helyi csapat vállalja a megrendezést.  A hétvégi program átveszi a helyi csapat menetrendjét, ezáltal is belátást nyújtva a szervező csapatok életébe. A Cleveland körzet vk hétvégéi az évek során Cleveland környékén szerveződtek, barakkban, dús programmal, de elkülönítve a helyi cserkészfoglalkozásoktól.

Fogarasi Miklós, New York-i körzetparancsnok szerint sokat tanulnak hozzáállásban, fegyelmezettségben, érdekes témákban, cserkészháttérben a clevelandi cserkészektől. Felemelő érzés a két körzet együttműködése. A New York-i körzetben már évek óta nagyon jól működik az őrsvezetői továbbképzés. Ezt korábban is a körzeti parancsnokok vezették, majd Marshall Tamás cscst fejlesztette tovább. A szervezők öröme, hogy  a korábbi ŐV korosztály most már segédtiszti korba lépve is eljön és átadja a tapasztalatokat, melyeket évekkel ezelőtt mint fiatal résztvevők szereztek. Nagyon jó, hogy egyre komolyabb témákkal is terhelhetőek a fiatalok. Elsősorban nem előadások vannak, hanem kisebb közös beszélgetések, műhelymunkák, játékok. Ezeknek a nagy részét már nem csak az idősebb vezetők, hanem a fiatal segédtisztek dolgozzák ki és bonyolítják le. Például a  vasárnap délelőtti 4 állomásos őrsvezetői forgószínpad és az ezzel egyidőben zajló segédtiszti beszélgetések összesen 6 témájából 5-öt már a fiatalok vezettek. Azokban a helységekben, ahova a hétvége elkerül, mindig felélénkül az érdeklődés a cserkészet iránt. Merre tovább? Talán a létszám jövőre még nő, de nem egyedül ez a cél, inkább az, hogy terjed a hír, megy a tanulás, szívesen eljönnek a fiatal vezetők, most is negyven ŐV regisztrált.  “Egy szőnyeget nem lehet csak a hosszanti szálak mentén szőni, az ember keresztbe is belerak szálakat”,  egy ilyen keresztszál az, hogy az egy korosztályba tartozó vezetők itt megismerhetik egymást, összebarátkoznak, együtt gondolkodnak, és nem csak a szervezett foglalkozásokon, hanem az esti társalgások alkalmával is tartós baráti közösséget formálnak.

A péntek esti  beérkezést követően egy gyors ismerkedős játék vette kezdetét, majd a vacsorát követően a JUBI tábor keretmeséjével ismerkedtek, egy magyarországi cserkész filmet (Száz év vagány) is megnéztek, majd késő estig társaloghattak a vezetők. Szombat mindig a hétvége fő napja; a reggeli ébresztő után a zászlófelvonási ceremónia alatt a 13 csapatból érkezett résztvevők új őrsöket alakítottak ki. A délelőtti program kapcsán az őrsvezetők betekintést nyerhettek a jól előkészített őrsi foglalkozás titkaiba, “Tagból őv lettem” címmel, az elkötelezettségről, kihívásokról, a fegyelmezésről hallhattak. Ezalatt a segédtisztek a rajparancsnok hármas szerepéről beszélgettek, a hatékony vezető tulajdonságait és vezetési módszereit igyekeztek megérteni. A délelőtt befejezéseként egy elgondolkodtató beszélgetésen vettek részt, amit Mayer Judit lelkészasszony vezetett, “Isten szerepe életemben címmel”. Délután a washingtoni csapat cserkészházánál folytatódott a program a minta őrsi összejövetelekkel. Előbb a helyi szülők remek főztjét élvezték a tagok, de meg is dolgoztak érte: a 13 washingtoni őrs tagjai mellé mindenhova több vendég-őrsvezető is került. Minden őrsi összejövetelt pedig egy segédtiszt vagy tiszt figyelt. Később a foglalkozásokat együtt kiértékelték. Szombaton este a fillmore-i Fenyőkatedrális hangulatát idézte a templomi énekpróba, majd a gyönyörű modern St. John the Beloved templomban Forró József atya mondott magyar szentmisét a résztvevők számára. Az esti tábortüzet megelőzően, “Milyen a jó tábortűzi szám” címmel tartottak műhelymunkát a szervezők. Ennek a hatása már meglátszott aznap  este is: a szokásosnál sokkal jobb tábortűzi számokat állítottak össze és ötletesen vezette a TT-t Nagy Kinga (4. sz. cscs) és Toldy Máté (14. sz. cscs). Ezt követően ismét adott volt az esti  társalgási lehetőség és a játék.

A vasárnap délelőtti programok keretein belül, az előző évekhez hasonlóan az őrsvezetők először kidolgozták, hogyan és milyen vezetőkkel  képzelik el csapataikat 1, 5 és 10 év múlva, és hol látják magukat benne, ha már addigra a jelenlegi parancsnokok elmentek a csapattól. Ez mindig egy hasznos tervezés, és nagy öröm látni, hogy milyen lelkesen tekintenek csapataik jövőjébe, ezáltal is motivációt szerezve a folyó munkákhoz. Így, hogy 13 csapat volt  jelen, a csapatok együtt is továbbfejlesztették a terveket és a körzeteik felépítését is megvizsgálták, mit lehetne alakítani a jelenlegi beosztásokon.  A következő kihívásuk pedig az volt, hogy a nagy képet nézve, Dala Irén cscst, megkérte a cserkészeket, “Építsünk kerületet“ azaz, gondolják végig fiatal vezetőink a jelenlegi észak-amerikai területi beosztást és, hogy az ő városuk milyen regionális kapcsolatokat tudna tovább fejleszteni más városok csapataival. Reméljük, hogy pl. az egyetem miatt más városba költöző cserkész diákjainknak így az is majd megfordul a fejében,  hogy a szomszéd helységben hol folytathatná a  cserkészkarrierjét is. Vagy esetleg hol indíthatna új csapatot, ha éppen olyan helyre jutna ahol vannak magyarok, de nincs magyar cserkészcsapat. 

      

A hétvége nagyon jó hangulatban telt, viccelődéssel, vidámsággal. Összesen 9 cserkésztiszt, 9 segédtiszt és 40 őrsvezető vett részt – képviselve Bostont, Clevelandet, Chicagot, Garfieldet, New Brunswickot, New York-ot, Venice-t (Florida) és Washingtont, sőt egy cserkészünk, Tóth Anikó, aki Sidney-ből éppen itthon járt ,szintén részt vett. Alkalom nyílt arra is, hogy a fiatal vezetők megismerkedhessenek körzetük és kerületük vezetőivel, hiszen a hétvégén Dala Irén III. Kerületi parancsnok is részt vett, bizonyítva, amire a szervezők törekednek: elérhetővé válni a cserkészeik számára. A körzeti és kerületi parancsnokok jelenléte így lesz jelzés arról az őrsvezetőknek, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a szövetségünkben.  Az ilyen programok által erősödik a vezetőkben a tenni akarás érzése, közös élmények születnek. Az esemény a tél végén van, két nyári VK tábor között félidőben. Jó lehetőség arra, hogy feltöltődjenek a vezetők energiával, ami utána nyárig kitart. A 2021-es vezetői hétvégét is hasonlóképpen tervezi a két körzet, folytatva ezzel az egymással való jó együttműködést.

A szervezők köszönetüket szeretnék kifejezni a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek az  ösztöndíj-támogatásért, amellyel elősegítették a csapatok eljutását a rendezvény helyszínére. A hétvége szervezéséért köszönet a vendéglátó cserkészcsapat vezetőinek, Myslenski Adrienne-nek és Subert Lillának, a lelkes szülői gárdának, az összes előadónak, a fényképekért Lovassy Zoltán KCSP-snek, valamint az elmondottakért Nádas Krisztinának és Fogarasi Miklósnak.