Akik kiéneklik a versből a benne lévő eredeti dallamot
Egy kellemes beszélgetés keretein belül volt szerencsém jobban megismerni Gryllus Dánielt, Gryllus Vilmost, Becze Gábort és Major Gábort. A tagokkal készült interjú során volt szó világkörüli utazásokról, dalról, versről és azok kultúrákban betöltött mágikus szerepéről. Borongós, esős nap, ropogó tűz, forró kávé és egy remek eszmecsere a magyar zene nagyjaival.
F.M.Zs.: Nagyon örülök, hogy személyesen is megismerkedhetünk, és annak meg különösen, hogy itt Uruguayban találkoztunk. Először jártok itt vagy már ismerősként tértetek vissza?
G.D.: Nyolc évvel ezelőtt jártunk itt. Szívesen jöttünk ismét.
F.M.Zs.: Ha jól tudom, más dél-amerikai országokba is ellátogattatok már.
G.D.: Brazíliában, Argentínában és Chilében is megfordultunk nem is egyszer. Ezúttal a turnénk Chilét, Argentínát és Uruguayt érinti a kontinensen.
F.M.Zs.: Minek köszönhetjük a látogatást?
GD: Ötvenedik születésnapunkat üljük majd novemberben. Ennek alkalmából az egész évet annak szenteljük, hogy felkeresünk nagyobb magyar közösségeket. Erdélyben és a Felvidéken is jártunk. Amúgy is mennénk, de az ötven alkalmából meg aztán végképp.
F.M.Zs.: A Kaláka nagy világutazó hírében áll. A dél-amerikai kontinensen túl más távoli helyekre is ellátogattatok, mint India vagy Japán.
G.D.: Ha húzzuk a strigulákat a Kaláka már több mint negyven országban járt. Japánban vagy nyolcszor-kilencszer. Észak-Amerikában is többször.
F.M.Zs.: Milyen az érdeklődés és a nemzetközi megítélésetek? Gondolom minden országban más.
G.V.: Azért nagyon változó, mert egyes országokban vannak magyar közösségek, és vannak olyanok, ahol nincsenek. Japánban például nagyon sokat játszottunk, de ott kifejezetten japánoknak. Nyilván egészen más szempontból érdekli őket a zenénk, mint az otthoni magyarokat vagy a diaszpóra tagjait. Nekik természetesen érzelmileg mást jelenhet egy Kaláka koncert, mint egy japánnak, aki nagy örömmel meghallgatja, de nincs meg az a szentimentális kötődése. Uruguayban azért érdekes a helyzet, mert viszonylag kevés a magyar, illetve a magyar leszármazott, és általában már ők sem nagyon beszélik a nyelvet. Ennek ellenére nagyon erős a magyarságtudatuk. Ez egy intenzív érzelmi töltetet adott a koncertnek. Öröm volt nézni, hogy milyen élvezettel hallgatták az ismeretlen dalokat, melyek szövegeit ugyan kevéssé értik, de tudják, hogy felelevenítésük és továbbadásuk a magyar kultúra elmélyítését jelenti. Fontos momentum.
F.M.Zs.: Milyen más apropóból szoktatok még külföldre látogatni?
G.D.: A legkülönbözőbb okokból. Indiába például Arany János 200. születésnapja alkalmából utaztunk, minek tiszteletére megjelent egy Arany János kötet hindi nyelven. Ott rengetegen voltak a koncerten. Jöttek egyetemisták, tanárok, fordítók, voltak költők, irodalmárok. Bár az igaz: olyan sokan vannak Indiában, hogy ha csak a sarokra kiállunk is többen vannak a koncertünkön, mint a montevideói magyar klubban (nevet).
G.B.: Apropó lehet még a más művészekkel való együttműködés. Például, amikor nyolc éve itt jártunk, együtt léptünk fel az itteni táncosokkal, akik már akkor nagyon magas szinten művelték a magyar néptáncot. Örömmel látjuk, hogy azóta rendszeresen jönnek tanárok, mint ebben az évben a Budapesti Táncművészetiről, akik segítségükre vannak. A magyar zenét a néptáncon keresztül szerettetik meg, ami egy ősi erő, és ez itt a klubban is érezhető. Magyarul énekelnek az emberek.
F.M.Zs.: Igen ez igaz. A diákjaimon tapasztalom. Még azok is, akik a magyar órákon küszködnek a ragozással vagy a tárgyesettel, tökéletes kiejtéssel éneklik a népdalokat a büfében.
G.D.: Igen. Az éneklés ugyan hordozza a nyelvet, de nem feltételezi a szöveg tökéletes ismeretét. Mi is hány olyan külföldi slágert éneklünk, amit nem értünk pontosan, de elhalandzsázgatjuk. Kamuzunk. Egy magyar származású kedves ismerősöm lánya (Zsófia Harai néven rá lehet keresni) Vili magyar nyelvű dalait tökéletesen adja elő. Most ezekkel az énekekkel bejutott egy amerikai zenés tehetségkutató versenyre. A lány nem beszél magyarul.
G.B.: A brazil-magyar cserkészek nem tudnak hibátlanul magyarul, de akcentus nélkül éneklik a Kaláka dalokat.
G.D.: Pedig japán volt a vezetőjük.
M.G.: És most Indiában is volt egy hasonló élményünk. Egy kislány gyönyörű magyarsággal énekelte a Szól a kakas már-t.
F.M.Zs.: Ez felemelő. No és Japán? Honnan jött az ötlet?
G.D.: Az úgy kezdődött, hogy van nekünk egy nagy nemzeti kincsünk, az úgynevezett Kodály-koncepció szerinti énekoktatás. Annak mi nem csak élvezői, hanem mondjuk úgy produktumai is vagyunk, mert mi ilyen iskolába jártunk. Mi voltunk az egyik első évfolyama. Na most Japánban nagyon sok ilyen iskola van, és minket egy olyan kórusvezető hívott meg, aki pont a Kodály-módszert szerette volna népszerűsíteni. Ez volt tehát az első alkalom, amikor odamentünk. Aztán később jöttek más jellegű koncertek is. Emlékszem, hogy hasonlóra Buenos Airesben is került sor. Ott az Amerikai Iskolában Kodály-módszerrel tanítják az éneket, és ott is muzsikáltunk.
G.V.: Japánban egy olyan három éves programunk volt, ami azért jöhetett létre, mert egy egész megye megszavazta, és ráfordított egy összeget arra, hogy a Kaláka a térség minden iskolájában tartson koncertet. Így településről-településre bemutattuk mi is az a Kodály-módszer. A tanulók természetesen egytől-egyik japán gyerekek voltak. Ez is egy nagyon jó érzés.
G.B.: Volt egy jó tolmácsunk, aki fonetikusan több mindent megtanított nekünk. Meg is jelentettünk Tokióban egy japán nyelvű lemezt.
G.V.: A dalok szövegeire mai napig emlékszem. Például van egy csellóra írt dalszöveg, amit akár most is elkántálhatok, de elhiheted, hogy nem tudom szóról szóra mit jelent. Csak elkezdem, és mondom, mert megtanultam. Jó sokszor eljátszottam.
F.M.Zs.: Zseniális, hogy így tisztelegtek a kultúrák előtt. Indiában énekeltetek hindiül?
G.D.: Indiában nem, viszont megzenésítettük egy indiai költő versének magyar fordítását. Elő is adtuk. Ő maga elmondta az eredeti művet helyi nyelven, de nem tudom mit beszélhetett, mert nyolcszor olyan hosszú volt, mint a magyar dalszöveg (nevet).
Érdekes volt látni az Arany János kötetben is, hogy mennyire különböző a magyar művek és a hindi fordítások hossza. Az eredeti versekhez képest a hindi változat sokszor háromszor olyan hosszú. Látszik, hogy ők teljesen más formába öntik azokat a gondolatokat, amiket versnek vagy költészetnek szánnak. A magyar nyelv egy állati jó találmány. Ha jól emlékszem Márai Sándor mondta, és most szabadon idézem: magyarra mindent le lehet fordítani, de magyarról gyakorlatilag semmit. Ezt te, mint tolmács, nyilván érted. Csak meg kell nézni Weöres Sándor, Szabó Lőrinc vagy Kosztolányi munkásságát, hogy miket tudtak lefordítani a távolkeletitől az újlatin nyelvekig.
G.V.: Lehet időmértékesben is fordítani magyarra vagy szabadversben, bármilyen ritmusban.
G.D.: Pontosan. Valamiért a magyar nyelvet nem nagyon lehet költőien lefordítani visszaadva azt a ritmust és a játékos rímszerkezeteket. Nem véletlen, hogy gondolatverseket, tegyük fel Pilinszkyt könnyebb más nyelveken visszaadni. Egy veretes Arany János nagyon nehéz.
Ez persze hagyománytól és divattól is függ. Hollandiában például ma már inkább gondolatversek születnek. Nekünk azt mondták, hogy ott a rímeket meghagyják a reklámszövegeknek, ezért azok fordításához is máshogy viszonyulnak.
Na már most ugye a vers eredendően dal volt. Azt hívták versnek, amit énekeltek, de persze minden változik. A könyvnyomtatás feltalálásával a vers is. Így születtek olyan költemények, amiket nem éneklésre szántak. Régebben elképzelhetetlen volt, hogy egy költő úgy írjon verset, hogy nem egy dalt dalolt magában, és nem arra írta a szöveget. Később aztán persze lettek új szerkezetek és műfajok. Úgy látom, hogy ma már a vers mint olyan, eléggé eltávolodott a dal formától. Persze el lehet őket énekelni, de ez egy másik fejezet lenne a beszélgetésben. Más az, hogy mi vesszük a verset és ahhoz írjuk a dalt, és más, ha adott a dal, és ahhoz írjuk a verset. Pont Kányádi Sándor bácsi mondta, hogy nekünk, mint zenekarnak az a tulajdonságunk, hogy kiénekeljük a versből a benne lévő eredeti dallamot – értette ezt azokra a kompozíciókra, amik igazán jól sikerültek. Nagyon örülök neki, hogy ez egy költő szájából hangzott el, aki valójában így érezte. Ez számunkra a legnagyobb elismerés.
F.M.Zs.: Azt elhiszem. Ez az év a sikerek ünnepléséről szólt. Montevideó után jön Buenos Aires. Utána még milyen fellépések várnak rátok?
G.D.: Nagyon zsúfolt ez az időszak. Ahogy innen hazamegyünk, rögtön folytatjuk a koncertezést: Budapest, Nagyvárad, Isztambul, aztán jönnek az ünnepi koncertek, ahova mindenkit szeretettel várunk.
F.M.Zs.: Nagyon köszönjük, hogy minket meg tudtatok tisztelni látogatásotokkal ebben az őrült időszakban. Az egész Uruguayi Magyar Otthon nevében kívánok nektek boldog ötvenedik szülinapot, és kívánom, hogy még hosszú évekig énekeljétek ki a versből a benne lévő dallamot!
G.D.: Mi köszönjük!
Az interjút készítette: Frimpong-Manso Zsanett
