Interjú Leonardo Pérezzel
Mikor kezdtél az Uruguay-i Magyar Otthonba (UMO) járni?
Körülbelül 10-11 éves lehettem. Egy barátom hívott el, ezért csatlakoztam a tánccsoporthoz.
Ezek szerint nem bántad meg ezt a döntést, hiszen most is a felnőtt csoport, a Tündérkert tagja vagy. Te azon kevesek közé tartozol itt, akik beszélnek magyarul. Miért döntöttél úgy, hogy megtanulod a nyelvet?
Itt Uruguayban nagyon fontos a néptánc, ez tartja össze a közösséget, emiatt járnak el a fiatalok az UMO-ba. Szerencsére sok tánctanár jön hozzánk Magyarországról, ők magyarul beszélnek hozzánk. Más közösségeknél, mint például a Buenos Aires-i Regös Néptáncegyüttesben szinte mindenki beszél magyarul, így sokkal egyszerűbb dolguk van a tánctanulásnál. Korábban nem értettem a Magyarországról érkező tanárok utasításait, nem tudtam énekelni a dalokat. Ezért úgy gondoltam, hogy számomra a magyar nyelv ismerete a következő lépés a táncok elsajátításához. A magyar nyelv nagyon fontos, de nagyon nehéz is. 11 éve kezdtem el magyarul tanulni. Úgy érkeztem 2008-ban Magyarországra, hogy előtte egyáltalán nem beszéltem magyarul. Egy évet töltöttem ekkor Budapesten, ahol a Balassi Intézetben tanultam.
A Balassi Intézetben eltöltött év után nem gondoltál arra, hogy Magyarországon maradsz?
Gondoltam rá, de nem kaptam vízumot. Ezenkívül hiányzott a családom is, ezért hazajöttem.
Ekkor jártál először Magyarországon? Budapesten kívül merre voltál látogatásaid során?
Nem ez volt az első alkalom, 2006-ban utaztam először Magyarországra a tánccsoporttal. Ekkor egy fesztivál résztvevői voltunk. Jártunk Sátoraljaújhelyen és Nagyidán, az ottani tánccsoportokkal azóta is jó kapcsolatot ápolunk. A Balassival pedig két nagyobb kiránduláson vettünk részt: elutaztunk Erdélybe, valamint jártunk Eger és Miskolc környékén is.
A Rákóczi Szövetség szervezésében ismét Magyarországra látogathatott a tánccsoport. Hányan utaztatok most Magyarországra?
20-an repültünk Montevideóból a Szivárvány és a Tündérkert csoport tagjaival. Hárman pedig, akik jelenleg a Balassi Intézetben tanulnak, Magyarországon csatlakoztak hozzánk.
Mesélj egy kicsit az útról! Merre jártatok, milyen programokon vettetek részt?
Amikor megérkeztünk, 3 napot Budapesten töltöttünk. Részt vettünk egy „kincskereső játékban”, amely során a város főbb látnivalóit, ikonikus helyeit kellett felkeresnünk: többek között a Margitszigeten, az Oktogonon, a Kossuth téren, a Nemzeti Múzeumnál és a Bazilikánál is jártunk. A következő 4 napot Kiscsőszön töltöttük. A Pajta Fesztivál keretein belül napközben táncpróbáink voltak, és volt egy fellépésünk is. Esténként pedig mindig részt vettünk a táncházban. Kiscsősz után Nagyidára utaztunk az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyütteshez. Itt szintén tánctanításon vettünk részt: kalotaszegi, mezőségi és gömöri táncok közül választhattunk. Ezután visszatértünk Budapestre, ahol 2 napot szabadon tölthettünk el.
Mi volt számodra a legnagyobb élmény a mostani út során?
Budapest mindig nagyon tetszett, de most sokkal szebb, mint korábban volt. Tisztább a város, nagy fejlődésen ment át az utóbbi években, például elkészült a Kossuth tér, az épületek pedig sokkal jobb állapotban vannak.
Összességében mit szeretsz leginkább Magyarországban, mi tetszik a legjobban? Miben különbözik Uruguaytól?
Budapesten nagyon jó a közlekedés, sokféle jármű van, és szinte mindig pontosan érkeznek. Ez nagyon tetszik. Montevideóban sosem tudhatod pontosan mikor jönnek a buszok.
Szeretem a magyar ételeket is: a gulyást, a pörköltöt, a pogácsát. Számunkra furcsa, hogy nálatok minden nap van leves és második. Nálunk az emberek ritkán esznek levest. Kiscsőszön egyik nap hideg gyümölcslevest kaptunk ebédre a főétel előtt, nekünk ez nagyon szokatlan volt, de jó volt.
A legnagyobb különbség a két ország között talán az emberek mentalitása. A magyarok nagyon különböznek az uruguayiaktól. Uruguayban megszokott, hogy az utcán idegenek leszólítják egymást, beszélgetnek. Magyarországon ez más. Ha mész az utcán, olyan mintha láthatatlan lennél, az emberek nem beszélgetnek veled. Viszont ez csak az idegenekre vonatkozik. A magyarok nagyon jó vendéglátók. Akit megismernek, azzal nagyon közvetlenek és úgy kezelik, mintha családtag lenne. Nagyon barátságosak velünk azok az emberek, akik tudják, hogy több ezer kilométerre lakunk Magyarországtól, mégis beszélünk magyarul és táncolunk.
