Fantasztikus magyar nyugdíjasok
Amikor – még a tavalyi év folyamán - legelőször jöttem ide látogatóba, eléggé izgultam, hisz nem tudtam, hogyan fognak fogadni, mivel sokan első ránézésre azt gondolják rólam, hogy „királykisasszony” vagyok, akinek leesik a karikagyűrű az ujjáról, ha csinálni kell valamit. De az itt élők részéről nyoma sem volt előítéletnek, érdeklődve és igen nagy szeretettel fogadtak. Már ekkor létrejött köztünk egy láthatatlan kötelék, és rögtön tudtam, hogy az ott élők igen hamar közel fognak kerülni a szívemhez, mely így is lett. Annak ellenére, hogy nem egy generáció vagyunk, hihetetlen jól megértjük egymást, van közös érdeklődési körünk, mely nyilván abból ered, hogy közös kultúra kapcsol minket össze. Minden látogatásom alkalmával sütöttek-főztek, hol körözött, hol krémes, hol tepertő volt a terülj-terülj asztalkámon.
Igen tartalmas beszélgetéseken is túl vagyunk. Tőlük tudtam meg a legtöbbet arról, hogy milyen volt '56-ban elhagyni az országot és új életet kezdeni valahol máshol, idegenként, igyekezve beilleszkedni, ám gondosan ügyelve arra, hogy magyarok maradjanak. Karla Dóra rengeteg régi képet mutatott nekem a Magyar Tanya kezdeti szakaszáról, mikor a jelenlegi klubépület még meg sem volt, de mégis összejártak a magyarok; ha kellett egy lakókocsiban, majd később egy kisebb épületben sütöttek– főztek, hogy fenn tudják tartani a közösséget. Nagyon jó volt a képeken keresztül belelátni abba a korszakba, bár némiképp igen szomorú is, tekintve, hogy azóta az országban a bűnözés mértéke megsokszorozódott és beárnyékolja a mindennapi életet.
Miután a tavalyi programszakaszról hazajöttem, szinte folyamatos kapcsolatban voltam velük, így olyan volt, mintha el sem mentem volna, igen jól esett, hogy visszaérkezésemkor is többen vártak közülük. Meg kell mondjam, csodálom őket, hiszen idősebb koruk ellenére is mindig lehet rájuk számítani, ha segíteni kell a Tanyán, mindig az elsők közt jelentkeznek. Tavaly is igyekeztem minél többször látogatni őket, ez idén sem fog változni, hisz ott lenni olyan nekem, mint egy kis nyugalomszigeten eltölteni pár órát ebben a veszélyes városban.
