Nagy öröm volt látni, milyen sokan megjelentek az esten, ezzel kifejezve, mennyire fontosnak tartják a magyar nyelvoktatás kérdését. Szem előtt tartva, hogy előadás és diskurzus párhuzamosan érvényesüljön az est alatt, felolvasást tartottunk, videót néztünk és beszélgettünk.
Szót ejtettünk az erdélyi magyarság helyzetéről, a magyar oktatási rendszer hiányáról az anyaországon kívül, amely súlyos kérdésként vár megválaszolásra a világ sok országában, így Brazíliában is. Mit tegyen az otthonról elszakadt magyar, hogy gyermeke megtanulja a nyelvet? Okítja, tanítja születése óta, de bizony küzdelmes munka ez. Ezért a program, mely segítségként tanárt küld, aki foglalkozik a csemetével, míg a szülő dolgozik. Az oktatás nyitott kérdésként lebeg fejünk felett ma is, cselekvésre ösztönözve minket. Hinnünk kell abban, a folyamatos munka serkentően hat és meghozza gyümölcsét.
Idén mind együtt emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára. Ki lehetne méltóbb művész az emigráció kérdéseinek bemutatására, mint Márai Sándor? A Kossuth-díjas író, ki olyan művek szerzője, mint a Gyertyák csonkig égnek, Egy polgár vallomásai vagy Mennyből az angyal.
A Sao Pauló-i magyar közösség tagjai nyíltan és szívesen osztották meg saját tapasztalataikat és emlékeiket a kivándorlással kapcsolatban. Példaértékű őszinteséggel és érzékenységgel fordultak a téma felé.
Ahhoz, hogy ennyi idő után is fennmaradhasson a magyar kolónia az óceán másik oldalán, bizony kedves, nyitott és jóérzésű emberekre volt szükség, akik nem restek segíteni egymásnak a bajban.
Az est folyamán két saját versemmel köszöntem meg a közönség figyelmét, melyet itt írtam, Sao Paulóban és a honvágy ihletett. Megható volt számomra látni az arcokon az őszinte figyelmet.
Az est záróakkordjaként az éppen városban tartózkodó magyar népzenészek egyike gitárt ragadva bús balladát adott elő magyar testvéreinkről. Biztatta a magyar ajkú nézőközönséget, sose feledkezzenek meg az eredeti koncepcióról: őrizzük és csiszoljuk ezt a kincset, hogy a Kárpátoktól több ezer kilométerre is bármikor bátran fejezhessük ki magunkat magyar nyelven. Mert „ha az ember nem az anyanyelvén beszél, icipicit hazugságra kényszerül mindig. Nem azt mondja, amit szeretne, hanem amit zavar nélkül tud kifejezni. Aki az anyanyelvét felejti el, az őszinteségét felejti el mindörökre.”
A résztvevő vendégek meleg baráti szeretettel búcsúztak, megköszönve a szép estét, kifejezve abbéli reményüket, sok ilyen lesz még a jövőben.
