Márton Áron jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére. Áron püspök a bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, Gyulafehérvárról kormányozta egyházmegyéjét. A háború alatt, és az azt követő nehéz években az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselője volt.
A helyi körülményekre való tekintettel, sajnos nem tudtuk megrendezni az összejövetelt csütörtökön, így a hagyományos vasárnap esti mise után gyűltünk össze a Magyar Házban, hogy megemlékezzünk Márton Áronról. Nagy örömünkre szolgált, hogy a ház lehetőséget adott az esemény lebonyolítására, hiszen a magyar közösség egyik legfontosabb színtereként ez volt erre a legalkalmasabb hely.
A Kőrösi Csoma Sándor Program brüsszeli ösztöndíjasaként egy rövid összefoglalóval készültem a püspök életéről, melyhez a Ferencz család csatlakozott énekes előadással. A püspök szülőföldjéről származó katonadalt adtuk elő először, majd a régi székely himnuszt, végül pedig az Esti dalt énekeltük el, melybe a közönség is bekapcsolódott. Ezután a résztvevő gyerekek és felnőttek mécseseket gyújtottak, s közösen elmondtunk egy imát Márton Áron szentté avatásáért.
Remélem, hogy munkássága és az élethez való hozzáállása, melyek a megértésen, a folyamatos tanuláson, a tettrekészségen, becsületen és a szereteten alapulnak, mindenki számára példát mutatnak. Remélem, hogy mindenkit ösztönöznek arra, hogy odafigyeljen magára, embertársaira, hogy folyamatosan művelődjön, tegyen környezetéért, a világért. Márton Áront idézve „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható!”.
