Több év eltelt a legutóbbi találkozás óta, elsősorban a pandémia miatt. E közben a nürnbergi presbitérium tagjai váltották egymást, új lelkészeket kapott a helyi református gyülekezet, az akadályoztatás megszűnt, így megszületett, s valóra vált az elhatározás, hogy meglátogatják végre az erdélyi testvérgyülekezeteket. Erre a kiküldetésre kaptam én is meghívást ösztöndíjasként, amolyan históriás szerepben, kapcsolatkutatói feladatokkal megbízva.
Az első úticél Gyulafehérvár volt, ahol Dr. Gudor Botond, helyi lelkész esperes várt minket családjával. Az utazás jól telt, a két kisbusz folyamatosan tartotta a kapcsolatot, és a tervezett időben oda is értünk. A helyi templomban rövid hálaadás után egyből megindult a szóáradat, jöttek a kérdések, válaszok, beszélgetések, azaz megkezdődött az ismerkedés.
A kapcsolat a két gyülekezet között 2005-2006-ban kezdődött. Magyarországi ismerősök által baráti kapcsolat épült ki Dr. Salánki Tiborral és családjával, aki a nürnbergi St Martha gyülekezet magyar gondnoka volt akkortájt. Ez személyes és projektközpontú kapcsolat volt egyben. A kapcsolat lényege a szórványmisszió támogatása volt, és azon belül az itt tevékenykedő magyar református közösségek életének megsegítése. Dr. Salánki Tibor halála után a kapcsolat menedzselését Bíró Péter presbiter vette át, aki a gyülekezethármas (Gyulafehérvár, Mezőtelki, Magyarigen) projektjeit, kapcsolatrendszerét irányította, a gyülekezetek mindegyikét támogatta.
„Egy kapcsolat nem csupán abból áll, hogy várunk pénzt a számlákra, hanem abból, hogy embereket vendégül látunk, számukra közösségi kapcsolathálót szervezünk és lehetőség szerint viszont támogatunk (pl. a nürnbergi tűzvész esetén)” – összegezte a kapcsolat jellegét Dr. Gudor Botond, majd folytatta: „Ezt mind ez idáig Gyulafehérvár illetve én tettem meg, míg ebbe a folyamatba további megbeszélések után Magyarigen is bekapcsolódott, akik aztán jelentős támogatásban részesültek ez idők során. Gyulafehérváron a személyes és projektekben való kapcsolat közösségivé lett, míg Magyarigenben megmaradt projektközpontúnak. A nürnbergi kapcsolat jelentős, hiszen a támogatásokkal olyan projekteket lehetett megvalósítani, amire közösségeink önerőből nem lettek volna képesek, a regionális ifjúsági munka támogatása és a táborfejlesztés elképzelhetetlen lett volna, emiatt hálásak is vagyunk.”
A kapcsolat, támogatás mibenlétéről sokat lehetne írni, de az egy másik cikket érdemelne, így ezúttal lássuk, mivel telt ez a kapcsolaterősítő utazás a következő napokban.
Első programként a Gyulafehérvári körzethez tartozó Alvinc kicsike közössége fogadott bennünket. Szívesen meséltek magukról, 6 fős apró gyülekezetükről, és büszkén mutatták meg jól felszerelt gyermektáborukat. Ezen a településen megtekinthettük a nemrégiben felújított templomot is. Szászsebesen a segédlelkész fiatalember otthonában fogadott bennünket. Közös ebédünk után Magyarigenbe látogattunk el, ami különösen közel áll Botond atya szívéhez, hiszen édesapja után, maga is itt kezdte szolgálatát. Ezen a napon este presbiteri találkozóra, majd közös vacsorára, beszélgetésre is sor került, visszatérve Gyulafehérvárra.
A következő napon délelőtt Nagyenyedre látogattunk, ahol a belváros megtekintése után a Bethlen Gábor Kollégiumot ismerhettük meg közelebbről. Innen buszoztunk egy keveset a kihagyhatatlan Torockószentgyörgyön át Torockóra, ahol rövid sétát követően meg is ebédeltünk. A délutánt egy nagyon szép istentisztelettel zártuk Marosszentimrén, a XIII. századi templomban. Ez a történelmi emlékhely egészen fontos szerepet töltött be a Református Egyház életében, hiszen a szórványmagyarságot, vagy a szórványosodni hajlamos magyarságot, és az azzal dacoló templomot szimbolikusan jelképpé alakította. Az Istentiszteletet Dr. Gudor Botond és a nürnbergi magyar gyülekezet tiszteletes asszonya, Petzold-Fekete Ivett vezették, három nyelven (magyarul, németül, románul), úrvacsorával együtt. Az istentisztelen részt vett a kisszámú helyi gyülekezet is.
Az este folyamán még természetesen megtekintettük vendéglátónk vezetésével a gyönyörűen felújított Gyulafehérvári vár erődítményt is. Ide másnap a csoport még szabadon, vezetés nélkül visszatérhetett, illetve az egyik busz elindult a Tordai sóbarlangot megtekinteni.
Az utazó közösség legközelebb már Mezőtelkin egyesült újra, ahol nagy-nagy szeretettel, előkészületekkel várt bennünket Erneszt Maior helyi lelkész, családja és közösségének tagjai. Sólyom Ferenc presbiter méltán híres gulyáslevese osztatlan sikert aratott, többen már alig várták, hiszen híre már megelőzte a találkozást.
Ez a kapcsolat még régebbre nyúlik vissza, a Mezőtelkivel 1990 óta fennálló partnerség élelmiszer szállítással indult. A St Martha időközben számos projektet támogatott, például óvodaépítést, mezőgazdasági park felállítását, kisbusz beszerzését. Mindezek a beruházások hozzájárultak a közösség hosszú távú fennmaradásához is. Ezt viszonozni úgy tudta egy alkalommal a közösség, hogy mikor 2014-ben szinte teljesen leégett a St Martha templom, a felújítás részeként Mezőtelki közössége egy Betlehemi csillagot adományozott, mely azóta is, akkor elsőként Németországban, a nürnbergi templom tornyát díszíti. Ezt a rézből készített csillagot 2016. január 6-án, vízkeresztkor szerelték fel a felújított torony tetejére. „Mint a csillag Betlehem felett, közelebb kell vinnie az embereket Istenhez."
A régóta tartó kötelékben a személyes kapcsolatok is nagyon fontosak mindenki számára, amelyeket úgy, mint a mostani látogatás is, tud elmélyíteni igazán.
Házigazdáink itt is kitettek magukért. Jártunk Nagyváradon, majd a saját fenntartású, hegyközszentmiklósi termál fürdőben is. A második napon a Nagy Magyar barlangot fedezhettük fel helyi vezetéssel, majd ebéd után igazi érdekességként ellátogattunk egy révi fazekas hölgy műhelyébe. Itt ki is lehetett próbálni mind a hagyományos, mind a motoros fazekas korongot is. Jóleső érzéssel érkeztünk „haza” Telkire, ahol átöltözés után istentisztelet következett Petzold-Fekete Ivettel. Nagyon jó érzés volt, hogy a helyiek is eljöttek a szokatlan időpont ellenére. Az utolsó estén grillezés közben leült egy kicsit a presbitérium megbeszélni a hivatalos, szükséges dolgokat, majd jó hangulatú vacsora, beszélgetés alakult ki ismét vendéglátók és vendégek között. Szívesen beszélgettek Kovács Sándor presbiter és a többiek, meséltek az adomány-réz csillag történetéről is.
Erneszt és kedves felesége ugyanolyan elhivatottsággal vezetik gyülekezeteiket, mint elődeik, magukon viselik sorsukat, azaz a helyi szórvány magyarság sorsát. A lelkész többszörösen kifejezte háláját a nürnbergiek törődéséért, és kiemelte, hogy ez kapcsolat sokkal több anyagi támogatásoknál, mindig nagy örömmel várnak bennünket. Természetesen Georg Rieger nürnbergi lelkész is elmondta a csoport nevében, hogy köszönünk mindent és ahogy Gyulafehérváron, itt is meghívta vendéglátóinkat, hiszen a visszalátogatás lesz a következő lehetőség a találkozásra.
Már a hazafelé úton elkezdődött a szervezkedés arról, hogy Nürnbergben legyen egy úti beszámoló alkalom a helyi közösség felé, ahol jó lenne egy gulyáslevessel megvendégelni majd mindenkit. Küldtük egymásnak a képeket, mosolyogtunk utólag is egy-egy megtörtént vicces szituáción. Mindeközben a hazafelé út zavartalanul telt, élményekkel telve fáradtan, de örömmel telt hálás szívvel értünk vissza Nürnbergbe.
