A magyar népi kultúra megtartó ereje
A lelkes előkészületek és egyeztetések már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek, hogy a nagy napon minden zökkenőmentesen sikerüljön, hiszen több színes programelemet kínáltak a szervezők az érdeklődők számára. A kora délutáni órákban lezajlott főpróbák után megérkeztek az első, legifjabb vendégek, akik Molnárné Hortobágyi Brigitta és Molnár Gábor, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes tagjainak jóvoltából játékos táncházban vehettek részt. A kézműves foglalkozások alkalmat nyújtottak a gyerekek számára, hogy hagyományos módon – hagymahéjjal – fessenek tojásokat, elsajátíthatták a kötélverés és a quilling technika fortélyait is. A felnőttek Brigi és Gábor vezetésével magyarózdi, majd Sütő Henrietta és Bilicki Viktor, a házigazda Regös Néptáncegyüttes tagjai segítségével rimóci tánclépéseket tanulhattak. S ahogy az lenni szokott, az esti órákban egy gálaműsor következett, amely során a zürichi Óperenciás Néptáncegyüttes is bemutatkozott a müncheni vendégek előtt. Felléptek a Regös kezdő és haladó felnőtt csoportjai is, majd a gála zárásaként együtt táncolt a zürichi és müncheni néptáncegyüttes. A találkozó egy hagyományos, igazi magyar táncházzal folytatódott, ahol nem volt híja a jókedvnek, énekszónak, csujogatásnak. A talpalávalót ezen a különleges márciusi napon a Varázskör és a Lelkes Banda szolgáltatta fáradhatatlanul.
A rendezvény megálmodója és háziasszonya Török Éva, a Regös Egyesület elnökségi tagja évről évre egy olyan közösségi eseményt hív életre, amelynek különlegessége abban a megtartó erőben rejlik, amit a népzene, néptánc, népi kézműves hagyományok nyújtanak. Mint egy tulipános láda, amelyet, ha a résztvevők kinyitnak, akkor megtalálják a számukra legszebb kincset. Amellett, hogy újabb emberi kapcsolatok születtek, és régiek erősödtek meg, a szélrózsa minden irányából érkezők közelebb kerültek egymáshoz, a gyökereinkhez, a magyar népszokásokhoz és hagyományokhoz.