Szent István napi ünnepség Aucklandben és Wellingtonban

Szent István napi ünnepség Aucklandben és Wellingtonban

/ Lázár Anna Dóra /
lazar.anna.dora képe
Aucklandben az augusztus 20-i ünnepély gyermekprogrammal és egyben ünnepségre való felkészüléssel kezdődött.
KenyérszentelésÜzenetSzent IstvánTáncház

Kis átmozgatásos, táncos játék után, Jankovics Marcell: Mondák a magyar történelemből című rajzfilmsorozatából néztük meg az Istvánt királlyá koronázzák című epizódot. Az animációs játékfilmsorozat egy  történelmi áttekintés gyerekek számára. A látottak alapján mindenki elkészítette a számára legérdekesebb és legfontosabb személyről, tárgyról vagy mondanivalóról látott rajzkompozícióját. A műveket mindenki kis üzenetté csavarta szallaggal átkötve héliumos lufihoz erősítette. A lufikra kötött üzenetet pedig a közös megemlékezéskor Magyararország felé szélnek eresztettük a gyerekekkel. 

Gondi Zsolt, az Aucklandi Magyar Klub elnöke felkérésére Molnár András, a wellingtoni konzul nyitotta meg beszédével az ünnepséget. Az augusztus 20-i ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás a hagyomány szerint. Az ember legalapvetőbb élelmiszere, a kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Így itt, Aucklandben is a nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először ünnepélyesen megszentelték, majd közösen felszeltük és végül szétosztottuk a darabjait. Ezzel is megemlékezve Szent István kultuszára, az államalapítás emlékére, a néphagyomány szerinti új kenyér ünnepére.

Ezt követte a Nebuló és a Csárdás táncegyüttes táncelőadása. Az eseményre kint tartózkodásunk óta készültünk a táncosokkal, így nagy izgalommal várta mindenki a produkciót. A műsort a gyerekek nyitották somogyi ugrós dalokkal, melynek szövegét kivetítettük, hogy a közönség is bekapcsolódhasson egy közös nagy éneklésbe. Ezt követte színtén a gyerekek somogyi ugrós és páros tánca, mely óriási sikert aratott a felnőttek körében. A harmadik szám apa-fia somogyi botos tánc volt, Attila és a 6 éves Ákos előadásában. 

Marcival Szatmári táncokat táncoltunk, melyhez kapcsolódott a Csárdás Táncegyüttes bemutatója. Az együttessel kisebb etüdök formájában bemutattuk a három hónap alatt tanult szatmári tánc anyagokat. Végül a hagyománnyá vált közös vacsorát is elfogyasztottuk, mely tarhonyás hús és pite volt a magyar klub napon. 

Wellingtoni augusztus 20.

Meghívást kaptunk Szentirmay Klárától a wellingtoni augusztus 20-i ünnepségre. Zászlófelvonás és koszorúzás után két helyszínen, a Magyar Millenniumi Parkban és az ANZIL étteremben adtunk egy kis műsort. Az ANZIL étterem a László család egy éve működő családi vállalkozása, mely a helyi specialitások mellett fantasztikusan finom ételeikkel, igazán baráti áraikkal egyre több látogatót és kisebb-nagyobb csoportot vonz be. Ezért választotta a vezetőség ünnepi helyszínnek az éttermet. 

 A Millenium Parkban a wellingtoni magyarok által létrehozott székelykapu és a kopjafa között szatmári tánccal, az étteremben pedig erdélyi csapás variációkkal és mezőségi tánccal léptünk fel. Ezt követően moldvai táncházat tartottunk a wellingtoni klubtagok részére, mely nagy sikerrel zárult.

A program része volt még a helyi tánccsoport műsora, melyet Komlósi Dóra tanított be, a nagykövetségi ünnepi beszéd, a Christchurch-i KCSP-s, András versszavalása és a kenyéráldás .