A Soproni Erdészek 33. piknikje

/ Éles Gergő Péter /
eles.gergo.peter képe
Vancouverbe érkezésem előtt és azóta is sok embertől hallottam a Soproni Erdészekről. Mindig méltóságteljesen, különös hangsúllyal emlegették őket, mint akik valamiféle magjai a kanadai magyaroknak. Ezek után természetes, hogy nagy várakozással tettem eleget a meghívásuknak Maple Ridge-re.
CsoportképSoproni ErdészekSoproni ErdészekTorta

2016. szeptember 18-án, immár 33. alkalommal került megrendezésre a soproni erdészek piknikje a Vancouvertől nem messze lévő Szász Tanyán. Az esemény különlegességét a hosszú idő távlatában is összetartó és összetartozó csapat adja. Történetük kevéssé ismert, pedig magában hordozza a diaszpórában élő magyarság történelmét, nehézségeit, kitartását.

1956 októbere után a soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak többsége és oktatóinak mintegy fele a megtorlástól tartva Ausztriába menekült, várva a történelmi helyzet kedvező változásait. A tanulmányaik befejezését tartva szem előtt, a lehetőségek kitartó kutatásának eredménye lett, hogy végül a vancouveri University of British Columbia Faculty of Forestry befogadásának köszönhetően, az önálló Sopron Division keretei közt tanulhattak, ahol ráadásul magyarul tehették ezt meg saját tanáraik vezetésével. A hosszú és fáradságos hajó-, majd vonat utat a beilleszkedés, nyelvi nehézségek és honvágy leküzdése, a hazatérés reményének megfakulása követte. 1958 és 1961 között négy évfolyamon 141 hallgató szerzett erdőmérnöki diplomát. Többen végzés előtt otthagyták a szakot különböző okokból: voltak; akik hazautaztak, voltak, akik más szakon folytatták és voltak, akik inkább minél hamarabb a munka területén akartak érvényesülni. Kanada történelmében mindenképpen nyomot hagytak, hiszen egy egész főiskolai kar adoptálására korábban nem volt példa. Akárhogyan is alakultak a további sorsok, a főleg Kanadában, de világ több pontján is elismertséget és megbecsülést szerzett soproniakat a közös történet összekovácsolta, és a jelen tanúsága szerint máig megtartotta egységüket.

Az évi egy piknik mellett más alkalmakat is szerveznek, ahova az évek múltával sajnos egyre kevesebben jöhetnek már el. Mindezen viszontagságok ellenére üdítő és vidám hangulat jellemezte az oktatók és volt hallgatóik találkozóját. Beszélgetésekről, születésnap ünnepléséről, magyaros ízekről, egymást felismerő, emlékeikben kutató öregdiákokról tudok beszámolni - egy napos vasárnap délutánról, amit az esőfelhők elkerültek, ami Vancouverben nem kis dolog.