Cserkészet a Mikulás puttonyában
A december 2-án megrendezett Mikulás-ünnepség emiatt nyitott és ingyenes rendezvényként hirdette magát, ahol a Mikulás puttonyában érkezik a cserkészet is. Bíztunk abban, hogy a tartalmas program és a Mikulás-ajándékok minél több családot megmozgatnak.
Az iskolai tanítás előtt a szervezők, elsősorban az iskola vezetőségének tagjai, Szűcs Erzsébetet idézve, szó szerint a „fél házat” bepakolták, hogy a Mikulás minél nagyobb élmény legyen a gyerekeknek. Both Zsolt hajnali hatkor már az iskolában rendezte a székeket, állítgatta a fényeket, érkeztek a lampionok, a díszletet képező őszi falevelek, a szaloncukor, a Mikulás jelmeze. Arról nem beszélve, hogy mire nem jó még egy ilyen alkalom: a nyolcvan Mikulás-csomag elkészítésekor apai leleményességében Zsolt a manufaktúra és a céh fogalmát is meg tudta tanítani fiának, ugyanis idén már ő is segített csomagolni a csokoládét és a mogyorót a corki gyerekeknek. Éljen az élményalapú, gyakorlati tanulás, ahogy a cserkészek is hirdetik.
Az iskolai tanítók és a cserkészethez közeli segítők kilométereket és időt nem sajnálva láttak hozzá az előkészületeknek: három teremben zajlott a cserkészprogram, a szülőknek cserkészek tartottak előadással egybekötött toborzást, mialatt a Mikulás az óvodásokat ajándékozta meg.
A cserkészfoglalkozásoknak mindig egy keretmese adja a vázát, mi A Mikulás sapkája című mesét gondoltuk újra. A gyülekező gyerekeket mint rénszarvas megkértem, hogy segítsünk az elkallódott Mikulás-sapkát megtalálni, akik boldog visítás közben ígérték meg, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a nagyszakállúnak ne fázzon, ne főjön a feje. Mindeközben a cserkészsegítők kirakták a folyosón a lábnyomokat, és a hirtelen verbuválódott örs elindult, követve az egérke, süni, cinege lábnyomát. Az első feladat a lábnyomok felismerése volt, hiszen a cserkészetben ez is egy fontos téma: visszatalálni az erdő teremtette térbe, otthonossá lenni ott. Az egérke termében kézműveskedtek, a süni termében verset tanultak, a cinegénél pedig énekeltek. A corki iskola pedagógusainak elhivatottsága példaértékű, akármelyik foglalkozást nézem.
Az utolsó feladat egy ügyességi játék volt, két rénszarvaslábnyomon kellett végighaladni a folyosón, a felnőttek számára nagy derültséget okoztak néhányan, akik a két lapot nem emelték fel, mondván, görnyedjen, akinek szaloncukorral van tele a zsebe, nekik még üres – csúszkálva indultak meg a Mikulás háza felé, mintha szánkón.
Odabenn a fények, a zene és a félhomály varázslatos hangulatot teremtett, az iskola Art Roomja, telis-tele mindenféle műalkotással, ecsettel, ráspollyal, képpel, szoborral tényleg úgy nézett ki, mintha a manók épp csak abbahagyták volna a munkát.
Közben a gyerekek egyre többször kérdezték, meglett-e a Mikulás sapkája, biztattam őket, ha ideér, akkor jól varázsoltunk, és hát, ünnepi száncsengő kíséretében megérkezett. A drámai tetőpont számomra is itt volt, amikor az egyik fiú felkiáltott: „Laptopról megy a zene!”, tanulság, a száncsengő hangjára és a laptopra egyaránt érzékeny szemfüles gyermekszemekkel jobban kell számolni. De végül megtörtént a csoda.
Lili, aki a tanórán büszkén mondogatta, ő már nem hisz, az ajándékosztás közben csöndben odasúgta, igazából mégis, mert a Mikulásnak MUSZÁJ lennie, a kicsi Jázmin pedig bár először annyira félt a Mikulástól, hogy tyúklépésben haladt a nevét meghallva, aztán csak odaért, sóbálvánnyá meredt, és végül annyira tetszett neki, amit lát, hogy alig akart a helyére visszamenni. A Mikulás ismételgette, „Adj egy ötöst!”, Jázmin arca egyre fényesedett, és egyre erősebbeket csapott a Télapó tenyerébe. De nem mozdult.
A nagy zsákból kikerültek a csomagok, a Mikulás csuromvizes lett a nagy tömegben, Mikulás-ruháját átizzadta, és miután mindenki hazaindult, ő még hosszú percekig ült magába roskadva egy padon, mert majd’ nyolcvan gyereknek varázsolni azért fárasztó mulatság. De mindent megér.
Így voltak ezzel a cserkésztoborzók is, Kiss Tekla és Bogsch Mihály Budapestről érkeztek Corkba azért, hogy személyes élményeikkel és tapasztalataikkal tegyék hitelessé a cserkészet értékességét, Dr. Papp Vera és Berki Emese Anna nevét pedig érdemes megjegyeznie mindenkinek, aki érdeklődik az Írországi Magyar Cserkészet iránt, ők azok cserkészek, akik időközben Írországban találtak otthonra, és alapítottak családot, és reményeink szerint jövendő vezetők lesznek, úttörők abban, hogy az írországi magyar gyerekek számára értékalapú közösségi programok szülessenek.
A nap zárásaként egy cserkészmegbeszélés következett, a nap értékelése és a következő program tervezése. Sötét lett, mire az iskolában minden a helyére került, a városban felkapcsolták a fényeket, zúgott a tömeg, hazafelé hallottam karácsonyi kórust énekelni a Csendes éjt, a Grand Parade óriáskereke pedig mint corki Big Eye elégedetten nyugtázta, hogy a corki magyar gyerekek csillogó szemét idén is látta.
