Őrsvezetői hétvége

/ Lovassy Zoltán Ákos /
lovassy.zoltan.akos képe
A 4. számú Bátori József cserkészcsapat a vezetői hétvégét január 24-26. között Sabillasville-ben töltötte. A település Marylandben található. A hétvégén az őrsvezetők a következő félév terveit készítették el. Ilyen tábort minden félév elején szerveznek a vezetőknek.
őrsvezetők a hétvégén

Péntek késő délután kezdődött a hétvége a vezetők és az őrsvezetők számára. Olyan játékokkal játszottak a vezetők, amit kiscserkészekkel és cserkészekkel is lehet játszani.

Szombat reggel zászlófelvonással kezdődött. A napkezdésnél Szent István államalapításáról volt egy szerepjáték, amit a vezetők adtak elő az őrsvezetőknek. A nap további szakasza főleg arról szólt, hogy a féléves munkatervet minden őrsvezető befejezze a szombati napon. Majd az 1983-ban bemutatott „István a király” című rockoperát nézték meg két részletben. Közben egy kézműves foglalkozás is volt, ahol az volt a célkitűzés az őrsvezetőkből álló őrsöknek, hogy a legkevesebb alapanyagból, 5-10 perc alatt mit tudnak elkészíteni, olyan szinten, hogy azt kiscserkészekkel is meg lehessen csinálni cserkészfoglalkozásokon. A nap végén egy tábortűz volt, ami alatt az őrsök rövid előadást tartottak, ezek témája volt: mi lenne ma Magyarországon, ha Koppány lett volna az uralkodó, nem István? A tábortűzi számok után a vezetők fejezték be a szerepjátékot. Utána következett a zászló levonása, amit kötetlen beszélgetés követett, egészen a takarodóig.

A vasárnap – a táborokhoz hasonlóan – reggeli zászlófelvonással kezdődött. Utána reggeli, majd az elkészült munkaterveket az esetleges pontatlanságok javítása érdekében átnézték a vezetők. A jelenlévők közül mindenki sikeresen elkészült a cserkészfoglalkozások munkaterveivel. Kora délutáni zászlólevonás után a résztvevők átmentek a közelben található sípályára, és ott töltötték a délutánt síeléssel és hódeszkázással. Ekkor már szülők és cserkészek is csatlakoztak a vezetőkből álló csapathoz.