Megkezdődött küldetésünk Sydney-ben

/ Gruber Enikő /
gruber.eniko képe
A magyarországi képzési szakaszt követően két ösztöndíjas társammal, Gazdag Alexandrával és Szabados Tamással együtt a lehető legkorábbi időpontot kiválasztva már június 14-én megkezdtük utunkat célterületünk felé, ahol nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket, és azóta is azon fáradoznak, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat, és a minden feltétel adott legyen a munkánk elvégzéséhez. Utunk során igazán összetartó csapattá kovácsolódtunk, aminek nagy hasznát vesszük, hiszen több közös feladatunk is lesz a jövőben. Az itteni életkörülmények teljesen eltérnek az általunk megszokottól, így alkalmazkodnunk kellett a helyi jellegzetességekhez, de reméljük, sikerül hozzájárulnunk, még ha csak egy kis mértékben is, az Sydney-ben működő magyar szervezetek munkájának folytonosságához.
IndulunkÚtonMegérkeztünk

Megkezdődött küldetésünk Sydney-ben

A 2016-os évben már negyedik alkalommal érkeztek ösztöndíjasok Sydney-be, így fogadószervezeteink és azok tagsága nagy-nagy szeretettel várt bennünket. Mivel érkezésünk óta már eltelt három hét, így kijelenthetjük, hogy e tekintetben semmi sem változott.

A magyarországi képzési szakaszt követően két ösztöndíjas társammal, Gazdag Alexandrával és Szabados Tamással együtt a lehető legkorábbi időpontot kiválasztva már június 14-én megkezdtük utunkat a célterület felé. Mivel akkor még a többi Ausztráliába delegált fiatal otthon tartózkodott, sokan kíváncsian várták jelentkezésünket, és velünk együtt izgulták végig a 40 órás repülőutunkat. E hosszú utazás bár fárasztó volt, de felejthetetlen élményekkel teli, ami igazi kis csapattá kovácsolt össze bennünket, és aminek most hatalmas hasznát vesszük. Mert bár a feladataink egyéniek, mégis sokkal könnyebb értékes és minőségi munkát végezni, ha számíthatunk egymásra.

A repülőtéren a Kőrösi Csoma Sándor Programmal megbízott helyi koordinátor-helyettes, Stéli-Gajdos Éva és a mentorok fogadtak bennünket, akiknek azóta sem lehetünk elég hálásak, hiszen időt és energiát nem kímélve azon fáradoznak, hogy a számunkra legmegfelelőbb körülményeket biztosítsák.

 Az első hét a beilleszkedéssel és ismerkedéssel telt. Próbáltak teret biztosítani, hogy át tudjuk érezni az itteni légkört, hiszen Ausztrália számunkra, európaiak számára szokatlan közeg. E különleges éghajlat a maga egyedi növény- és állatvilágával, a sajátos infrastruktúra, és a hatalmas távolságok miatt kialakult egyedi közösségi szerveződések mind-mind eltérnek az általunk megszokottól, aminek a befogadására és megértésére idő szükséges. Elsősorban ahhoz kell elég tolerancia, hogy megértsük,  itt a magyarságtudat fenntartása komoly energiabefektetést igényel, és az itteni emberek minden ehhez kapcsolódó tevékenységet szabadidejükben végeznek, ami sokszor lemondással jár, és éppen ezért nem tudunk olyan produktív és látványos munkát végezni, ami otthon egyértelműen elvárható lenne. Ám azt gondolom, hogy nem mindig csupán a látványos munkának van eredménye. Sokszor a kezdő lökés is elegendő ahhoz, hogy maradandót alkossunk. Ennek reményében, kívánom, hogy sikeres legyen ez a fél év mindannyiunknak, és a munkánk olyan hatékony, hogy betemesse azokat a hézagokat, amiért mi most itt vagyunk!