Gyönyörű, impozáns templomokban jártam, melyek különbözőek a nálunk megszokott, klasszikus templomoktól, de egyszerűségükben, letisztultságukban, néha impozáns jellegükkel mégis gyönyörűek.
Ezen a hétvégén közel 1200 km-t mentünk. Az utazás kissé fárasztó volt, de a magyar közösségekkel találkozni felemelő érzés. Ezek az alkalmak ünnepnek számítanak a gyülekezetek számára. Egy hónapban egyszer van lehetőség magyar nyelvű istentiszteleten részt venni. Az istentiszteletek szerves része az azt követő szeretet vendéglátás. A helyiek finom süteményekkel készülnek és elmaradhatatlan a kávézás. A svédek a nap bármely szakában isznak kávét, hozzá süteményt. Egy egyszerű, délutáni összejövetelen is elengedhetetlen ez. A magyarok is átvették ezt a szokást.
Az istentiszteleteken a létszám, a részvétel változó. Valamikor 60 ember jön el, máskor 30, nagyobb ünnepeken, nagy városokban még többen. A gyülekezet tagjai várják a tiszteletest és feleségét, megosztják gondolataikat, örömüket, az aktuális problémákat – mindent. Felemelő érzés együtt lenni és egyben szomorú. Távol idegenben, egy maroknyi magyar együtt, akik szomjazzák az együttlétet, a közös gondolatokat, körkülönbségtől eltekintve. Mindegy, hogy honnan érkezett az ember, Erdélyből, Vajdaságból, Magyarországról, a lényeg az, hogy ne feledkezzünk meg egymásról.
Nagy öröm volt számomra, hogy Stokcholmban Mokos Imre, erdélyi születésű neves zongoraművésszel és karmesterrel dolgozhattam együtt, aki több évtizeden át a Kolozsvári Zeneművészeti Egyetem tanára volt. Feleségével, Mokos Magdolna csellóművésszel itt élnek jó ideje Stockholmban. Mokos Imre néhány éve a magyar istentiszteleteken kántori feladatokat lát el. Jó volt beszélgetni, gondolatokat váltani zenéről, életről, magyarságról.
Az istentiszteleteken a világ- és a magyar zeneirodalomból énekeltem.
