Irodalmi est

A paraszti életérzést megjelenítő, az urbánus hangulatot adó, a kortárs szellemiségű művek emelték a lelkünk, és mélyítette el gondalatainkat, érzéseinket az élet különböző kivirágzásaiban, s hervadásaiban. Nemcsak arra jó egy ilyen alkalom, hogy versek hangozzanak el. Nem monoton egyhangúság üli meg a termet. Mert minden versben találunk önmagunkból valamit, ami által magunkénak tudhatjuk. Mindegy tehát, hogy „elvadult tájon” gázolunk, vagy „a rónák végtelenjét” járjuk, mert mind a hazát idézik, hol lelkünk egy kis darabkája maradt. Ilyenkor a többi hazajár, a vers-tájakon át, a költő szavain keresztül, amikor felidézi emlékezetünk illatait, érzéseit, ízeit. Örömeit és nyomorúságait.

Miben különbözik ez az otthoni, magányos versolvasástól? Abban, hogy új verseket ismerünk meg, azoknak íróit, történeteit, s az egyik legfontosabb talán, hogy mindez alatt egymást is. Megismerhetünk egy „más világ”-ot, miközben valaki szaval: önmagát feltárja a hallgatóság előtt. Rajta keresztül nemcsak hazapillantunk; barangolunk is. Emberi sorsokat látunk. Áldott alkalom lehet az ilyen: nemcsak a komolyságában, súlyosságában, hanem a versek csendülésében, és humorában egyaránt.

A sárospataki szellemiség egyik arcát jeleníti meg régi tanárának mondata: „Hittel és humorral” (dr. Koncz Sándor). Úgy gondolom, ezen alkalommal egyikből sem volt hiány, hiszen a kortárs költészet komikuma mellett, elhangoztak „Istenes-versek”, költői hitvallások is. Sőt helybeli magyar közösségünk íróinak műveit is hallhattuk, nagy meglepetésünkre, örömünkre.

A versfelolvasást Palcsó Anna, azt est szervezője előre összegyűjtött verses, videórészletekkel színesítette. Így elmondható, hogy a kor vívmányait is kihasználva, valóban téren és időn átívelő lehetett a hangulat, a fiatalabb és idősebb generációk örömére.Továbbá felmerült alkalmunkon, hogy igény szerint havonta legalább egyszer gyűljünk össze. Élvezzük együtt az irodalom remekeit!