Bele a közepébe... avagy így telt az első hetem ösztöndíjasként
A 2017/2018-as Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként engem ért az az áldás, hogy az Észak-Németországi Magyar Protestáns Lelkigondozói Szolgálathoz kerültem, annak is egy nagy missziós területére, Hannoverbe. Mentorom, Menkéné Pintér Magdolna ennek a körzetnek a lelkésznője, egy kisebb csapattal várt a repülőtéren.
Közös munkálkodásunk már szeptember 1-én otthon, Balatonszárszón kezdődött, ahol is egy háromnapos konferencián vettünk részt. Ez a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének éves találkozója volt. A sok előadás, disputa ez alatt a három nap alatt arra nyitotta fel a szememet, hogy bárhol is éljünk a világban, mi magyarok, MAGYAROK vagyunk. A tenni akarás, az identitásunk megőrzése és az ezekhez való utak keresése határozta meg a konferencia témáját. Alig ocsúdtam fel dr Hafenscher Károly előadásából, Gér András zsinati tanácsossal való beszélgetésből, vagy említhetnénk a diaszpórát támogató kormányprogram legújabb intézkedéseiről való beszámolót Fedor Tibor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetőjének előadásában, egyszer csak azon kaptam magam, hogy Hildesheimben beszélgetek egy kicsiny, de annál lelkesebb gyülekezeti közösséggel.
Az első hétvége alatt 4 városban jártunk, beteget látogattunk, gyermek-istentiszteletet, bibliaórát és három istentiszteletet is tartottunk. Most amikor e sorokat írom, azon gondolkozom, hogy milyen élmény lesz a hétvégi hannoveri táncház (amiről be fogunk számolni), hogyan állítsuk össze ösztöndíjas társammal, Deli Csanáddal az október 23-i megemlékezést, és milyen legyen az imaséta, amelyet az ifiseknek a hónap közepére tervezünk...
És igen, én ezt nagyon élvezem. :) Benne vagyok a közepében, de hálával a szívemben. Bár ezer kilométerre vagyok hazánktól, mégis azt érezhetem, hogy ahol magyarok vannak, ott egy csipetnyi haza van. Most pedig azt hiszem itt van az ideje, hogy megálljak egy pillanatra, és megvárjam, hogy utolérjen a lelkem is. :)
Hannover, 2017. 09. 15.
