Eltűnik a Magyar Nemzet?!!!
Mert látom, hogy a gyermek, ki három éve jött ide,
Telefonon a nagyanyja, szót érteni nem tud vele.
S a fiú kinek pajtásai, német nyelven beszélnek mind,
Kérdhetné: Hát hogy lehet magyarnak lenni itt?
Kérdhetné tán, de nem kérdé biz a, hanem e nagy,
Európai katyvasznak lesz, identitás nélküli maszlaga.
Mert a gyermek csak azt látja, hogy az élet itt könnyebb,
Jobb, mint otthon, s issza magába, mind mi német,
Hát elhagyja anyanyelvét, mit itt más nem ért meg!
Ennek a folyamatnak a megakadályozása érdekében olyan programokat kell csinálnunk, ahol a gyermek élvezettel gyakorolhatja anyanyelvét, és valódi közösséget teremt.
„A beszéd zenei oldala csakolyan jellemző tulajdonsága minden népnek, mint a zenéje.” (Kodály Zoltán)
Népzenészként így szoktam a gyerekeknek bemutatkozni: én vándormuzsikus volnék, és egy pár hangszert szeretnék nektek bemutatni, hogy ti is megismerjétek, megszeressétek őket, s ha nagyobbacskák lesztek, minél többen megtanuljatok rajtuk játszani, mert a muzsikának varázsereje van! Bánatunkban megvigasztal, jókedvet ád, s örömöt, vígságot hoz az életünkbe! Ne resteljetek hát, óvodába, iskolába menet, vagy játék, s munka közben énekelni, mert már nagyapáink is tudták, hogy így jobban telik az idő, s a zene oly erőt ád, nincs az az akadály, amin át ne segítene!
Ki ne hallott volna arról, hogy éjszaka a sötét erdőn, vagy temetőn énekelve lehet legkönnyebben átjutni, mert ha énekelsz, egyszerűen nem tudsz félni.
Vagy miért van az, hogy az édesanya ösztönösen dudorászik, énekel a kisdednek, miközben ringatva megnyugtatja? A ringatással egy olyan érzékelési csatornát ingerlünk, amely a mozgásfejődésben, már magzati korban meghatározó. Ez az úgynevezett vesztibuláris érzékelés, amely az egyensúly, és a testhelyzetek érzékeléséért felelős. Kiterjedt agyi kapcsolatai révén a vesztibuláris rendszer „tornáztatásával” tudunk hatni a gyerekek figyelmére, emlékezetükre, beszédük fejlődésére, kommunikációjukra. Segíti a szabályozási funkciók fejlődését, az alvás-ébrenlét szabályozását, a külvilágból érkező információk felfogását, és feldolgozását, a szem-kéz koordinációt, a célzó mozgások alakulását. Talán nem véletlen, hogy az egyensúly szervünk, ami mind ezt működteti a fülünkben található, s így a zenével is ingerelhető, „tornáztatható”.
„Abból a sajátosan emberi megnyilatkozásból, amit nyelvnek, beszédnek nevezünk, abból a kisgyermek először a hangokat, és ritmusokat érzékeli.” (Vekerdy Tamás)
ÁLTALÁNOS ZENEI NEVELÉSI ELVEK
Minden népnek saját kultúrájából, néphagyományaiból, kell kiindulnia.
- „Együtt támadt, vagy régen összeszokott dallam, és szöveg egymás szépségét, és erejét fokozza.”
- Hat a beszéd kialakulására, a szép kiejtésre, segíti a szókincs bővülését.
- Zeneileg értékes anyag formálja a közízlést.
- „A magyaros zenei élet, csak a hagyomány alapján annak levegőjében fejlődhetik.”
- „A nyelv is énekel, a zene pedig beszél.”
- Az életkori igényeket, és fejlettségi szintet leginkább kielégíteni képes.
Az aktív zenélés első lépése az éneklés.
- Alapja minden más zenei élménynek.
- A személyiség sokoldalú fejlesztésének eszköze.
- Az emberi hang természetes volta.
- „Nagy e játékok tisztán emberi értéke is, fokozzák a társas érzést, életörömet.”
- A zenei nevelést korán kell kezdeni.
- „Az anya nemcsak a testét adja a gyermeknek, lelkét is a magáéból építi fel.”
A zenei műveltség mindenki számára elérhető, és járható legyen.
- A dalos játék nemcsak zenei szempontból értékes, hanem a gyermek általános fejlődése szempontjából is.
(Kodály Zoltán: Visszatekintés)
Tehát a beszéd a magyar nyelv ritmusát, dallamát népi mondókáinkkal, verseinkkel, énekeinkkel tudjuk legkönnyebben elsajátítani.
És hogy jön ide a néptánc? A társas kapcsolat, az egymás közt anyanyelven történő kommunikáció, vagy úgy ahogy:„Együtt támadt, vagy régen összeszokott dallam, és szöveg egymás szépségét, és erejét fokozza.” A néptánc mozdulatai, dinamikája szoros összefüggésbe van a népzenével, és a szöveggel, így képes térben, és időben kifejezni az ember hangulatát, érzelmeit. Mi sem egyszerűbb mozgással, népi játékokkal, néptánccal énekelve, játszva, a nyelv ritmusára dallamára mozdulva tanítani a magyar nyelvet, annak sokszínűségét, kifejezőkészségét, szépségét megéreztetve a gyermekkel.
Népzenészként a moldvai csángóknak táncházakban muzsikálva tapasztaltam, hogy volt olyan gyermek, vagy felnőtt, aki nem beszélte már a magyar nyelvet, sőt nem is értette azt, de a táncot tudta, megértette.
A néptánc, volt tehát az utolsó kapocs a magyarságukhoz, amit még megértettek. Mert a táncban a mozdulatban van elrejtve mindaz az öröm, ami utoljára kopik ki nemzetük szétforgácsolódott kisebbségben élő, lassan a többségi társadalomba, vagy a nagy európai gyökértelen kultúravesztett világba beolvadó nemzettudat nélküli népek tengerébe.
Ezért nincs mit késlekedni! Tennünk kell! Fel kell karolnunk, a népzene, ének és néptánc oktatást, mert ezen múlik a jövő, hogy a szórványban beolvadunk-e a román – szláv tengerbe, vagy a diaszpórában veszítjük el magyarságunkat, nemzettudatunkat, nyelvünket, kultúránkat azonosulva egy amerikanizálódó, igazi értékek nélküli világgal.
