Farsangi mulatság Madridban

"Áll a bál, áll a fényes maszkabál"

/ Csire Tímea /
csire.timea képe
Február 16-án, szombaton megtartotta sok fánkkal, játékkal, tánccal kísért farsangi ünnepségét a Madách Egyesület, amelyen a madridi gyerekek és felnőttek ötletesebbnél ötletesebb jelmezekben örömmel vettek részt.
MatrózokKreatív gyerkőcökA legkisebbekA csapat

Egy lelkes csapat az esemény előtt már kidíszítette a termet, megterített, az elmúlt évek farsangjain készült fényképekből kiállítást készített, hogy majd nosztalgiázhassanak a résztvevők. 17 órakor szállingózni kezdtek a vendégek, és megjelentek az első jelmezek is. Elsősorban a gyerekek öltöztek be, de jó pár szülő is részt vett a jelmezversenyben. Velünk ünnepelt többek között a két szuperhős: Pókember és Superman, Sky, a repülő kutya, Marty McFly és Dr. Brown a Vissza a jövőbe c. filmből, Károly bácsi, Irma néni, Lukrécia és Szerénke (csak Frakkot hagyták otthon), ezenkívül velünk voltak a gonosz kalózok és a matróz család is, sőt még egy Rubik-kocka is feltűnt, csak hogy néhányat említsünk a kreatív jelmezekből.
A délutánt tánccal és játékokkal kezdtük, a gyerekek álarcokat is készíthettek maguknak, mialatt mindenki beszélgethetett a rég nem látott ismerősökkel. Miután már mindenki bemelegedett és kellőképp oldott volt a hangulat, kezdetét vette a jelmezverseny. A különböző szereplők egyesével felvonultak, bemutatkoztak, megmutatták, hogy mit tudnak, miközben mindezt a jelmezükhöz illő zenei aláfestés kísérte. Miután mindenkit megcsodálhattunk, gyerekek és felnőttek is leadták voksaikat az általuk legötletesebbnek tartott jelmezre. Azonban a kialakult holtverseny miatt végül az ajándéknak szánt gyümölcstálakat kisorsoltuk a jelenlévő jelmeze(se)k között.

Ezután folytatódott a tánc, és sor került a várva várt tejszínhaboseperevő-versenyre is, amelyben gyerekek és felnőttek egyaránt lelkesen vettek részt. Az ünneplés egészen este kilencig tartott, és a legkisebbeket a fáradtság ellenére is szüleik unszolására lehetett csak rábírni a búcsúzásra. Az estét mindenki arcfestéktől és tejszínhabtól maszatos arccal fejezte be, de ezt senki sem bánta igazán. Reméljük, jövőre is találkozunk mindenkivel, miközben ennek a napnak a fényképeit nézegetjük majd nosztalgiával!