Beindul az év a Brüsszeli Magyar Protestáns gyülekezetben

/ Ratkovics Petra Krisztina /
ratkovics.petra.krisztina képe
A többéves működésre visszatekintő Brüsszeli Magyar Protestáns gyülekezet szeptember 8-án, ünnepi istentisztelettel kezdte meg idei tanév alkalmait. Az istentiszteleten bemutatkozott a gyülekezet új lelkésze is, Ratkovics Petra.
SzeretetvendégségSzeretetvendégségA brüsszeli gyülekezetKöszöntés

A nyári szünet nem csak az iskolákban ért véget – a brüsszeli evangélikus-református magyarok is visszajöttek a hosszabb szünetből. A kéthónapos pihenés után szeptember 8-án, vasárnap délután 5 órakor ismét összegyűltek a belgiumi hívek, és ünnepi istentisztelet keretében együtt megkezdtük az idei tanévet. Több változást is hozott az új év: a gyülekezet tagjai június végén elbúcsúztak régi lelkészüktől, dr. Remport Pétertől, aki több évig volt a gyülekezet lelkésze. A Kőrösi Program keretében érkeztem új lelkészként, és ezen az istentiszteleten volt lehetőségem bemutatkozni a gyülekezet tagjainak. A gyülekezet vezetősége, a presbitérium nevében Huszár Krisztián köszöntött kedves szavakkal és virágcsokorral.

A gyülekezet tagjai között érezhető volt, hogy micsoda örömet jelent számukra ez a találkozási lehetőség. A magyar gyülekezetben kezdettől fogva hagyomány, hogy a kéthetente megtartott istentiszteletek végén szeretetvendégséget tartanak, ahol lehetőség van beszélgetni régi ismerősökkel, és megismerni még nem látott, új tagokat. Ez most sem volt másképp – a rengeteg mosoly, hangos üdvözlések, elmélyült beszélgetésekben látszódott, hogy ez a kis közösség mennyire fontos részét képezi a gyülekezeti tagok életének. Van, aki száz km-ről jár be Brüsszelbe, csak azért, hogy a saját anyanyelvén hallhassa Isten igéjét, és átélhesse ezt a szeretetteli légkört és közösséget. Egyik ilyen tagunk, Szabó Sándor, a gyülekezet presbitereként is szolgál, és kis családjával együtt évek óta a gyülekezet tagja.

A szoros közösség az egyik sarokpontja és megtartó ereje a gyülekezetnek – de a leglényegesebb Isten igéje. A kéthetente vasárnap tartott istentiszteleteket tarkítják a házaknál tartott bibliaórák és az újonnan bevezetett bibliaiskola is – ezekről az alkalmakról a gyülekezet honlapján (reformatus.be) és levelezőlistáján lehet tájékozódni. Rengeteget jelent a közösség tagjainak, hogy magyarul hallhatják a Biblia igéit és Isten üzenetét. Ezért is hatalmas öröm, hogy újra megindultak a gyülekezeti alkalmak Belgiumban, és mostantól hétről hétre összegyűlhetünk, és együtt, közösségben töltődhetünk Isten jelenlétében.