Decemberben New York-ban is megkezdődött az ünnepi készülődés, és rögtön a hónap első tanítási napján köszönthettük a Mikulást. Persze nem ért minket váratlanul az érkezése, már hetek óta készültünk rá. A tanárnénik és óvónénik dalokat tanítottak, a Magyar Ház munkatársai karácsonyfát díszítettek, a cserkészek ünnepi pompába öltöztették a dísztermet, a KCSP ösztöndíjas segítő pedig a legszebb meghívókat és plakátokat igyekezett megszerkeszteni, hogy minden érintett értesüljön a várva várt eseményről.
A Mikulásünnepség napján már kora reggel az egész iskola úgy sürgölődött, mint a Mikulás megannyi segédje. Szépült a ház, a gyerekek gyakorolták az énekeket, és még a kézműves feladatok is e nap égisze alatt készültek el. Mindenki ünnepi hangulatban volt, ami mind a külsőségekben, mind az általános légkörön érződött. A gyerekek legszebb ünneplőruhájukban érkeztek, és különösen nagy gondot fordítottak a megfelelő számú piros pont begyűjtésére.
Mivel a Mikulás is elég idős már, és szerencsére az intézménybe is sok kis nebuló jár, ezért az ünnepséget két részletben szerveztük meg. Először – a rendes foglalkozást követően – az óvodásokhoz érkezett meg a Télapó, és osztotta ki a csomagokat, amelyeket magával hozott. Ráadásul nem csak azt tudta a jó öreg, hogy merre találja a magyar gyerekeket, de mindennel tisztában is volt velük kapcsolatban. Egyesével hívta magához az ovisokat, dicséretet mondott a jó viselkedésért, az elért eredményekért, és az ügyes tettekért, ugyanakkor figyelmeztetett mindenkit a huncutságok, csínytevések, és szófogadatlan viselkedés miatt. Mivel azonban köztudott, hogy a magyar gyerekek a legjobbak mindközül, így az összes apróság csomaggal a kezében távozhatott szülei kíséretében.
Miután megettük a finom ebédünket, amelyet szokás szerint Ildi óvónéni készített el nagy szeretettel számunkra, és a Mikulás is kiropogtatta öreg csontjait, következett az iskolások és cserkészek közös ünnepélye. A gyerekek énekléssel csalogatták a terembe a Télapót, aki a számára előkészített, legkényelmesebb széket elfoglalva, újból csak sorolta egymás után a nebulók nevét és az évi összes cselekedetüket. Mindenki visszafojtott lélegzettel várta, hogy végre sor kerüljön rá is, és néhány szót válthasson személyesen a Mikulással. Őszinte, és szép pillanatok voltak ezek.
Azonban nem csak ennyiből állt az ünneplés. A szülőknek köszönhetően finomabbnál finomabb süteményekből falatozhattunk, és még gyönyörű kézműves tárgyak készítését is megtanulhattuk, mind a tanárnénik, mind a cserkészek útmutatásai alapján. Sokat énekeltünk, játszottunk és az összes résztvevő – tanulók, tanárok és szülők – igazán jól érezte magát. Reméljük, hogy jövőre szintén ránk talál a Mikulás. És talán akkor azt is elárulja, hogy kit is tisztelhetünk az édesapja személyében. A „Mennyből az Angyal” ugyanis az egyik kedves dala, szívesen hallgatja bármikor, de a rend kedvéért, az nem róla szól.
