Bienvenida Córdoba!!
A terv februárban körvonalazódott, amikor volt egy konferencia a hétvégi magyar iskolák fenntartásával, működtetésével kapcsolatosan Budapesten. Az ott jelenlévő dél-amerikai magyar uruguay-i és córdobai közösségek képviselői akkor döntöttek úgy, hogy fontos volna, hogy Dél-Amerikában rendezzünk egy nyelvi tábort.
Az idei első nyelvi tábort négy naposra terveztük, körülbelül nyolcvan fő részvételével. A dél-amerikai magyar diaszpórából (Mendozából, Chacóból, Chiléből, Jujból, Paraguayból, Uruguayból, Misionesből) jöttek gyerekek és szülők egyaránt, akik szerették volna megismerni a magyar nyelvet, kultúrát, hagyományokat. A szervezés koordinátora, „motorja” Besenyi Zsuzsi, a córdobai magyar közösség vezetője lett. Az ő szavai a tervekről, elképzelésekről: „A négy nap során nem fogunk tudni megtanítani mindent a gyerekeknek és a felnőtteknek, viszont a célunk megismertetni, megszerettetni velük a magyarság történetét, múltját illetve a kisgyerekekben kialakítani a nemzeti öntudatot a különböző kézműves tevékenységekkel, foglalkozásokkal. A tábor július 6-tól 9-ig tartott. A négy napra rengeteg programot terveztünk a gyerekeknek a Córdobai Magyar Körrel közösen. Úgy terveztük, lesz nyelvtanítás naponta kétszer, néptánc tanítás, népdal- és énektanítás, kézművesség, valamint íjászat. A nyelvtanítást nagyon intenzívre terveztük mind a gyerek, mind a felnőtt csoportoknak, a célunk az volt, hogy a négy nap során rengeteg hasznos kifejezést, szót tanuljanak meg. Ehhez előre készítettünk nekik kartonból szókártyákat, amire úgy terveztük, minden nap felírják majd az órákon megtanult szavakat, és felragasztják közösen a falra, hogy még inkább rögzüljenek és könnyebben meg tudják tanulni, jegyezni őket.”
Zsuzsival először Budapesten, a felkészülési időszakban találkoztam májusban, és már a gyors bemutatkozás, ismerkedés után a táborral kapcsolatos ötletekről, feladatokról beszélgettünk, a június eleji Córdobába érkezésem után pedig – a nyelvtanítással párhuzamosan – gőzerővel vetettem bele magam a szervező-előkészítő munkába. Nagyon megtisztelőnek éreztem a bizalmat, azt, hogy a szervezők a kézműves foglalkozások megszervezését, vezetését, a nemezelést, népi motívumok fakanálra festését, a mézeskalács-díszítést, a Magyarország térkép elkészítését és az ábécé elkészítését is rám bízták. Igyekeztem maximálisan megfelelni, szerencsére voltak ilyen jellegű tapasztalataim, amelyeket tudtam is hasznosítani.
A tábori előkészületek közben óriási munka folyt a helyiek és a többi dél-amerikai közösségből részt venni szándékozók között.
Július 6-án, szombat reggel indultunk a táborba, a Córdobai Magyar Klubnál gyülekeztünk. Az uruguayiakkal közösen mentünk a táborhelyig buszokkal. A Buenos Aires-iek és a többiek már a táborhelyen vártak minket. Én az uruguayiak buszán utaztam, nagyon jó volt találkozni újra a szülőkkel és a gyerekekkel! Az út körülbelül egy órás volt. Mindenki pihent mert korán kellett kelni aznap az indulás miatt. Anisacatéba, egy Córdobához közeli kis településre mentünk, ott volt a tábor helyszíne. A megérkezést követően kipakoltunk és elfoglaltuk a tábor helyiségeit. A fiúknak és a lányoknak két külön hálóterem volt kijelölve, illetve volt egy közösségi tér, ahol ettünk és a kézműves foglalkozásokat, közösségi programokat, a táncházakat és a nyelvórákat tarthattuk. A jó idő miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy legyen egy kis szabad foglalkozás. A fiúk fociztak az udvaron, a lányok beszélgettek a fűben, napoztak, mate teát ittak. Ezt követően történt meg a csoportokba/őrsökbe sorolás és a tanárok bemutatása. A csoportok színek szerint lettek elnevezve, pl.: (fehér, rózsaszín, barna, narancssárga, sárga, kék, piros), ezenkívül minden csoportnak volt egy jelképe is, ami valamilyen magyar tárgy, étel volt (pl.: piros csoport – Rubik kocka, narancssárga csoport – paprika). A csoportbeosztás után elkezdődtek a nyelvórák, a nyelvóra után pedig következett a kézműves foglalkozás. Fakanalat készítettünk a gyerekekkel, valamint a serdülő korosztállyal.
A táborban minden kézműves tevékenység, illetve a tánctanítás és az íjászat is forgószínpadszerűen működött, több turnusban érkeztek a csoportok a különböző állomásokra, ahol kb. fél órát töltöttek el. Ez sokszor kevés időnek tűnt, mert volt, hogy a gyerekek túlságosan elmélyedtek a különböző tevékenységekben, és néha nehéz volt őket kizökkenteni és átirányítani a másik állomásra, de úgy gondoltuk hogy fél óra elegendő ahhoz, hogy bepillantást nyerhessenek az egyes tevékenységekbe és megismerjenek néhány különleges technikát, mint páldául a nemezelést, a magyar népi motívumok festését, rajzolását. Az utolsó napon a mézeskalács receptjét fordítottuk le közösen magyar nyelvre, majd ezután a gyerekek maguk is kipróbálhatták a mézeskalács díszítését tojásfehérjével és porcukorral. Gyönyörű motívumok és minták születtek. Segítséget, mintát persze adtunk a díszítéshez de a gyerekek hamar kitaláltak maguktól is szebbnél szebb motívumokat.
Hatalmas élmény volt ez számomra, mert minden korosztállyal foglalkozhattam hasznosíthattam ez irányú korábbi tapasztalataimat: hogy az egyes korosztályoknak hogyan lehet felkelteni az érdeklődését, hogyan lehet különböző korú gyerekeket bevezetni ezekben a tevékenységekbe, milyen szintig, mélységig lehet eljuttatni őket az életkori sajátosságaik alapján, stb. Ami új volt számomra ebben a feladatban, az az, hogy magyarul alig vagy csak kevéssé beszélő és értő gyerekekkel kézműveskedtem. Nagyon érdekes volt tapasztalni, hogy aki most kezdett el először itt a córdobai nyelvi táborban nyelvet tanulni, az is milyen szép motívumokkal díszítette a fakanalat, a mézeskalácsot, mintha a kultúra, a hagyomány valóban a „vérében lenne”. Úgy gondolom sikerélményhez is jutottak ezáltal, hogy létrehoztak, alkottak valamit. Az első tábori estét moldvai táncházzal zártuk, néhány egyszerű moldvai táncot tanítottunk meg a gyerekeknek és a szülőknek, mint például az ördög útja, a kecskés, a keresel. A táncházat a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki élvezte, és majdnem éjfél volt, mire mindenki ágyba került.
Másnap folyatódott tovább a nyelvtanítás, melynek során én Haskó János chilei ösztöndíjas társammal vezettem együtt egy csoportot. A 18-22 éves korosztály volt a miénk. Nagyon jó élményekben volt részünk, mert jól együtt tudtunk működni a fiatalokkal, nagyon érdeklődőek, nyitottak és fogékonyak voltak a nyelvre, szinte itták a szavainkat, a motiváltságuk, fegyelmezettségük eredményre is vezetett. Jó volt látni és tapasztalni, hogy aki a csoportból járt már korábban Magyarországon, és már biztosabb nyelvtudással rendelkezik, az segített az órákon társainak a feladatok megoldása közben, ezért a nyelvórák nagyon jó hangulatban teltek, rengeteget nevettünk. A tananyagot illetően csak az alapok lefektetésére és rögzítésére törekedtünk. Elsőként a létige, a „vagy”, „vagyok” megtanítására helyeztük a hangsúlyt, egyszerűbb kérdéseket, mondatokat alkotva (pl.: Hány éves vagy?, Hogy hívnak?, Mi a neved? stb.). Ezután kisebb dialógusokat, párbeszédeket is csináltattunk velük, amelyeket hétköznapi élethelyzetekből merítettünk (pl..:(találkozás baráti társasággal egy fesztiválon, moziban, két osztálytárs bemutatkozik egymásnak). A helyes kiejtést is gyakoroltuk a szavak leírását követően. Az első nap még nem igazán láttuk, hogy a négy nap során hova is tudunk eljutni a tanításban, tanulásban a gyerekekkel, de a második naptól próbáltuk élvezetessé tenni az órákat sok játékkal és interaktív feladatokkal. Mivel jó volt az idő, többször kimentünk az udvarra. Az egyik játék, amit nagyon megkedvelt a serdülő korosztály, az "Intelligens piffpuff” volt, amely a nyelvtanulást kiválóan segítette. Ezt a játékot különböző fogalomcsoportokkal lehet játszani (pl.: színészek, autómárkák, gyümölcsök, állatok, zöldségek, színek, testrészek, stb...). Mivel az első napokban még csak bemutatkozni tudtak a gyerekek, ezért csak három kérdéssel játszottuk: Hogy hívnak? Hol laksz? Hány éves vagy?. Azért így is kihívás volt a gyerekeknek, mert a kérdésekhez és a válaszokhoz mozdulatokat is társítottunk, és nagyon kellett koncentrálniuk, hogy ne tévesszenek. Amikor a szabályok már nem okoztak nehézséget, akkor testrészekkel, főnevekkel, számokkal, köszönési formákkal is kipróbáltuk a játékot. Azon kívül, hogy megmozgattuk a fiatalokat ezzel, segítettünk abban, hogy a csoportok összekovácsolódjanak. A játékok által rögzítettük a főneveket. A tankönyvben is dolgoztunk persze, az abban található feladatokat is nagy lelkesedéssel oldották meg a fiatalok.
A tanítás könnyen ment, mert régóta beszélem a spanyol nyelvet így tudtam oda-vissza fordítani. Ha mégis volt olyan szó vagy kifejezés, amit spanyolul nem tudtam, akkor az angolt használtuk közvetítő nyelvként tanártársammal. A rengeteg élmény, tapasztalat, találkozás, régi és új ismeretség mellett a tábor egyik legemlékezetesebb mozzanata számomra az az este volt, amikor a nagyteremben mécsesek fénye mellett valamennyi résztvevő jelenlétében minden csoport bemutatkozott: honnan jött, milyen létszámú ott a közösség, milyen tevékenységek folynak ott. Nagyon érdekes volt, mert megtudtuk ezekből a beszámolókból, hogy Mendozában, Jujuiban, Misionesben és Barilocheban csak kis létszámban élnek magyarok. Jujuiban pl. csak a családokban őrzik, ápolják a magyar szokásokat, hagyományokat, nem szerveződtek még az ottani magyar leszármazottak körré, klubbá. Ez a beszélgetés nagyon megható volt, sokak szemébe könnyeket csalt. Aki részese lehetett, mind átérezhette, hogy kivételes alkalom ez, hiszen az óriási távolságok ellenére ilyen sokan elszánták magukat, és eljöttek ebbe az első dél-amerikai iskolatáborba, többen jelentős áldozatok árán. A gyerekek esetében pedig nagyon nagy érték, hogy felelősséget éreznek az iránt, hogy felkutassák gyökereiket, és megvan bennük az igény, hogy kapcsolatba kerülhessenek a magyar kultúrával, Magyarországgal, esetleg magyar rokonságukkal. Az utolsó napon került sor az udvaron a zászló levonására, amit a tábor első napján vontunk fel gyerekek segítségével, majd minden résztvevőnek kiosztottuk a diplomákat (okleveleket) a táborban való részvételért. Mindenki névre szóló oklevelet kapott. Az oklevél átadását hatalmas ebéd követte, mellyel nemcsak a tábor végét, hanem az argentin függetlenség napját is ünnepeltük egyben, mert ez az ünnep pont ezen a napon, júl. 9-én van Argentínában. Az ebéd három fogásból állt. Kolbászt és hurkát ettünk, amelyhez finomabbnál finomabb salátákat kaptunk, és mi, felnőttek argentin bort is fogyaszthattunk mellé. Az ebédet követően elsőként az uruguayiaktól vettünk búcsút, mert ők korábban indultak haza, majd a Buenos Aires-iekkel és córdobaiakkal közösen indultunk vissza Córdobába.
Óriási fontosságúnak tartom azt, hogy a magyar állam támogatásával és nagyon sok ember felelősségteljes és áldozatos munkájával, hagyományteremtő szándékkal létrejöhetett az I. Dél-amerikai Diaszpóra Iskolatábor. Az esemény és a táborban folyó munka fontosságát emelte ki ottjártakor dr. Gelényi Csaba argentinai magyar nagykövet is köszöntőjében. A kimerült szervezők és a tanári kar értékelése szerint is minden fáradságot megért ez a négy nap, és hogy ezt valóban így érzi mindenki, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a befejezés előtt a következő tábor lehetőségéről beszélgettünk.
Hogy mit adott a tábor nekem, aki másodszor vagyok a Kőrösi Programmal ösztöndíjas Dél-Amerikában? A szervezés, az előkészítés és a megvalósítás során nyerhettem betekintést és kapcsolódhattam be a córdobai magyar közösség életébe, tevékenységébe. A táborban újra találkozhattam, és újabb közös élményeket élhettem át uruguayi és Buenos Aires-i ismerőseimmel, jelenlegi ösztöndíjas társaimmal. Még pontosabb rálátásom lett a dél-amerikai magyarság helyzetére, közvetlen kapcsolatba kerültem a különböző országokban élő magyar identitásukat őrző fiatalokkal. A munkámmal én is hozzájárultam a tábor sikeréhez, a kitűzött célok megvalósításához, miközben fontos tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtam. Meglepődve és csodálattal tapasztaltam azt, hogy a tábor után, a következő foglalkozáson a córdobai gyerekek az összes moldvai táncra emlékeztek, amelyeket ott tanultak és nagy örömmel kérték tőlem egymás után a zenéket, hogy táncolhassanak. Úgy érzem, ez a legfontosabb visszajelzés a tábor szükségességéről.
A további córdobai tevékenységem szempontjából nagyon sokat jelent, hogy a négy nap során olyan oktatóktól tanulhattam és kaptam segítséget, akik nap mint nap hivatásszerűen végzik a nyelvtanítást, és nagyon nagy tapasztalattal rendelkeznek azon a téren, hogy hogyan, milyen módszerekkel kell az itt élő gyerekeket tanítani. 2017-ben uruguayi ösztöndíjasként, illetve 2018 nyarán a XIV. Dél-amerikai Magyar Néptánc fesztivál résztvevőjeként a néphagyományra, népzenére és a táncra fektettem nagyobb hangsúlyt tevékenységem során, a következő hónapokban Córdobában pedig a nyelvtanításra kell koncentrálnom. Egyre inkább meggyőződésem, hogy a két terület egymás nélkül nem működik. Itt, Dél-Amerikában pedig mindkettőre nagyon nagy igény és szükség van a fogadó közösségek részéről.
