Hírek

2017.11.28.
Derzsi György, Vadkerti Imre és Kovács Koppány meghozták Ottawába is az adventi hangulatot a „Három királyok” című koncertjükkel. November 25-én, szombat este a Magyar Ház ünnepi hangulatba öltözött.
2017.11.28.
Adventi készülődés
Idén is nagy lelkesedéssel készülünk az AMAPED-ben az adventre. Alig egy hét van hátra advent első vasárnapjáig, idén ugyanis december 3-án kezdődik a négyhetes várakozási időszak, ennek megfelelően elérkezett az adventi koszorúk készítésének ideje...
2017.11.28.
szent_laszlo15.jpg
A Szent László év alkalmából összeállított történeti kiállítás ma már a kanadai Winnipegben élő magyarok számára is megtekinthető. A kiállítás megnyitójára 2017. november 19-én került sor a Magyar Ház dísztermében, ahol méltatták Szent László király...
2017.11.27.
2017.11.11-én és 12-én zajlott a BUOD (Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége) konferencia és tisztújító közgyűlés Frankfurtban. Az eseményen összesen több mint hatvanan vettek részt, BUOD elnökségi tagok, magyar egyesületek vezetői, Kőrösi...
2017.11.27.
Brezóczki Gabriella és Kostyák Előd a koncerten
Már hagyomány Kölnben, hogy az adventi időszak kezdetekor a Rajna- és Ruhr-vidékén élő zenészek jótékonysági koncertet adnak, ezzel támogatva egy karitatív munkát végző szervezetet. Idén a Zentai Caritas javára ajánlották fel a műsornak köszönhetően...
2017.11.27.
KMCSSZ Európai vezetői és rover konferencia résztvevői
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség idén Svájcban, a Zürich közelében található Usterben tartotta a 2017-es őszi európai vezetői konferenciáját, ahova most a cserkészvezetőkön túl az ún. cserkész rovereket is meghívták, akik számára külön...
2017.11.26.
"Márton napján libát eszünk..." hallhatjuk az ismert gyerekdalban. Bizony ennél többről szól november 11. napja, mely jeles napjaink közé tartozik. Az egyik novemberi gyerekfoglalkozás alkalmával Márton püspököt idéztük meg. Tanultunk a jó...
2017.11.26.
"Az élet alkonyán ez a kitüntetés és kézfogás elfeledteti a múlt összes nehézségét és örömet és megerősítést ad."
2017.11.26.
Elkészültek a koszorúk!
Lassacskán beköszönt a tél, közeledünk az év vége felé, és ezzel együtt elérkezik az év egyik legmeghittebb időszaka, az Advent is. A karácsonyi várakozásra kicsikkel és nagyokkal közösen hangolódtunk a Côte d’Azur-ön egy kellemes adventi...
2017.11.25.
Az elmúlt egy hónapban három jelentős programja volt a gyülekezetnek, egyre pedig még készülünk.

Oldalak